Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár RSS
Sorrendmódosítás határideje
Időpont:2025. július 9.08:00 - 09:00

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Balog_AnnaBalog Anna – BTK, magyar

Abban biztos voltam, hogy magyar szakra szeretnék jelentkezni, de sokáig nem tudtam, melyik egyetemre. Eredetileg úgy terveztem, hogy elmegyek az SZTE és az ELTE nyílt napjára. Végül az ELTE-jére el sem mentem, mert mire hazaértem Szegedről, már döntöttem. Annyira megtetszett a környezet, a hangulat, az emberek, hogy rögtön tudtam: nekem ott a helyem. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.


Aryan_MardanpourAryan Mardanpour - ÁOK, orvos

A nevem Aryan Mardanpour és Perzsiából jöttem. Másodéves hallgató vagyok a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Már közel három éve Magyarországon élek, 8 hónapot Budapesten töltöttem.

Gyerekként a Nagybátyám karrierje inspirált arra, hogy orvosnak tanuljak, Ő egy nagyon sikeres ortopéd sebész az országomban. Miután felvettek a Szegedi Tudományegyetemre, komolyabban kezdtem venni a tanulást, mert Szegeden kimondottan kemény az orvosi kar. Szeretek segíteni az embereknek. Miután befejeztem a tanulmányaimat Szegeden, terveim szerint egy időre szeretnék önkéntes munkát végezni az „Orvosok határok Nélkül” segélyszervezetnél. Szegedre pedig mindig második otthonomként gondolok.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *