2025. január 29.
Akár 150 ezer forintos ösztöndíjban is részesülhetnek azok, akik 2025-ben megpályázzák a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia által meghirdetett SZTE START ösztöndíjat. A támogatásra azok a tehetséges diákok pályázhatnak, akik első helyen jelölik meg a Szegedi Tudományegyetemet, és oda felvételt is nyernek.
A több mint 440 éves hagyományait ápoló Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyar egyetem a ShanghaiRanking Consultancy nagy elismertséget élvező ARWU (Academic Ranking of World Universities) egyetemi kiválósági listáján, a 2024-es világrangsorban a 401-500. helyen szerepel. Nem hiába, hiszen az oktatás, kutatás és gyógyítás mellett kiemelt célja a dél-alföldi régió fejlesztése, a lehető legfenntarthatóbb módon. Az egyetem életében fontos szerepet játszik a nemzetközi platformokon való részvétel és a stratégiai kapcsolatok megerősítése, bővítése. Nem utolsó sorban, az intézmény fontosnak tartja, hogy az arra érdemes diákok az egyetemi éveket lehetőségként éljék meg.
Az SZTE Junior Akadémia ennek támogatása érdekében indította útjára az SZTE START Tehetséggondozó Programot, amelynek egyik legfontosabb eleme az SZTE START ösztöndíj. A támogatás közvetlen kedvezményezettjei azok a diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem valamely képzésére, és oda felvételt nyernek, tanulmányaikat pedig 2025 szeptemberében kezdik meg. Az odaítélt ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – az egyetem egy összegben folyósítja.

– Az egyetemi éveim során több ösztöndíjat nyertem el, az első a START ösztöndíj volt a magyar alapszak első évében, 2019-ben. A legtöbbet viszont finnugrisztika mesterszakos hallgatóként kaptam 2022 és 2024 között: átvehettem például Nemzeti Felsőoktatási és ÚNKP ösztöndíjat, SZTE TALENT Kiválósági Lista arany fokozatot és a Discipuli pro Universitate díjat. Most, a doktori képzésem alatt az EKÖP-ösztöndíjat szereztem meg 5 hónapra – mondta Vojter Kitti. A tehetséges hallgatónak sokat segítenek az ösztöndíjak a kutatói pályáján való előrehaladásban. – A támogatásoknak köszönhetően számos belföldi és külföldi konferenciára, workshopra, téli-nyári egyetemre eljuthattam, aminek következtében rengeteg új információval gazdagodtam. Az ilyen ösztöndíjak elnyerése mindig hatalmas motivációt ad, hiszen ezek visszajelzések, hogy jól végzed a dolgod.
Az SZTE START ösztöndíjat legutóbb mintegy 840 tehetséges, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatónak adták át, összege személyenként egyszeri, minimum 50.000, maximum 150.000 forint volt.
Az ösztöndíj odaítélésénél az egyetem az alábbi szempontokat veszi figyelembe: felvételi pontszám, nyelvismeret, tanulmányi versenyeken nyújtott teljesítmény. Az SZTE START ösztöndíjra pályázni kizárólag elektronikusan lehet a Modulo felületen keresztül, 2025. január 20-a és szeptember 8-a között. Döntés és kiértesítés 2025 októberében várható.