Szegedi Tudományegyetem

TUDÁSPORTÁL

Erdélyben született, Kolozsvárról indult és Szegeden teljesedett ki. Ez a mondat nemcsak a Szegedi Tudományegyetemre igaz, hanem Dr. Pál-Molnár Elemérre is, aki éppen annak a két egyetemnek a „születésnapján” vehette át a Pro Universitate-díját, amelyet személye is összeköt.

Dr. Pál-Molnár Elemér 1988-ban szerezte meg első diplomáját a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen geológus, geofizikus mérnöki szakon. Az élet úgy hozta, hogy akárcsak a Báthory István által alapított kolozsvári egyetem, úgy ő is Szegedre került és 1992-óta, 32 éve dolgozik a Tisza-parti város felsőoktatási intézményében. Az SZTE immár több mint húsz éve november 11-én ünnepli az Egyetem Napját. Ez a nap többszörös ünnep a Szegedi Tudományegyetemen, mivel 1872. november 11-én kezdődött meg a tanítás az intézmény jogelődjének tekintett kolozsvári egyetemen, illetve 1940. november 11-én volt a Szegeden újonnan alapított Horthy Miklós Tudományegyetem tanévnyitójának napja. A dátumhoz legközelebbi szombaton több mint 2 évtizede rangos elismeréseket osztanak. Dr. Pál-Molnár Elemér 2024. november 9-én kapta meg a Pro Universitate-díjat. Az ennek kapcsán vele készülő interjú alatt 4-5 percenként nyitottak be az irodájába.

- Időt! Valaki mondja meg, hol lehet időt vásárolni, már rohanok is – mondja a rá jellemző humorral Dr. Pál-Molnár Elemér.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Nemcsak a kollégák keresik rendszeresen, újságírók is. Nincs olyan hét, hogy ne jelenne meg valami Önökről a regionális vagy az országos sajtóban…

 – Az embereket egyre jobban érinti és érdekli a földtudomány. A klímaváltozás, az energia, az élelmiszerellátás szó szerint és átvitt értelemben is húsbavágó kérdések, a saját bőrünkön érezzük. Ez is az egyik oka, hogy változtattunk a Földrajz- és Földtudományi Intézet intézeti szerkezetén. Ebből a szempontból ez egy ki nem kényszerített döntés volt. Az átalakulás egy folyamat része, ami a nyolcvanas évek óta velünk és körülöttünk zajlott. A jövő kihívásaihoz igazítottuk az Intézet oktatási és kutatási struktúráját. Ez – leginkább azokban, akik régebb óta dolgoznak itt – egyfajta bizonytalanságként fogalmazódott meg, ezért a napjaim nagy részét az tölti ki, hogy sokat beszélgetek a kollégákkal. Mindannyiunknak meg kell értenie, hogy ez a változás semmit nem vesz el tőlünk, hanem lehetőséget teremt a megújulásra, esélyt az új oktatói és kutatói utak, együttműködések kialakítására.

 – Két kutatócsoportot vezet. Ezeket is érinti az Intézet átalakulása?

– Csak annyiban, hogy a kutatócsoportoknál már korábban indokolt volt az, hogy szélesítsük a bevont tudományágakat. A kilencvenes évek közepe óta működő „Vulcano” Kőzettani és Geokémiai Kutatócsoport folyamatosan alkalmazkodott a változó körülményekhez, bővítette a vizsgálatok eszköztárát. A GeoTerroir Kutatócsoport pedig már tudatosan úgy jött létre, hogy a lehető legkomplexebb módon tudjuk megközelíteni a terroir tudományos kérdéseit. Ez számomra is azt jelenti, hogy a nevezéktan már nem korlátoz, tágabb értelemben tudom megközelíteni a vizsgálat tárgyát. Abban bízom, hogy az új tanszékek új perspektívát adnak az Intézet oktatóinak is. A tudományos életben is létezik „pincevakság”, ami egy borász esetében azt jelenti, hogy addig issza a saját borát, amíg elhiszi, hogy az úgy jó, ahogy van. Ez kutatóként számunkra azt jelenti, hogy nem szabad azt hinnünk, hogy nincs új a nap alatt. Vannak új felfedezések, új eszközök, néha ki kell lépni a saját „pincénkből”. Remélem, hogy a struktúraváltás ezt is jelenti az intézetben.

 – Nem látom a falon a Pro Universitate-díjat...

– Sorsszerűnek érzem, hogy Erdélyben született, szegedi oktatóként azon a napon kaptam meg ezt az elismerést, amikor azt ünnepeltük, hogy a kolozsvári és a szegedi intézmény összetartozik. A díjban számomra az az igazán érdekes, hogy ilyen párhuzam van a Szegedi Tudományegyetem és az én személyes történetem között. Ha lehet ilyet mondani, én magam vagyok a „jogfolytonosság”. Azokat az elismeréseket tartom a legtöbbre, amiket adnak és nem azokat, amiket kapnak. A Pro Universitate-díjat a szűkebb szakmai, oktatói közösségem jelölése, javaslata révén vehettem át, így gyakorlatilag tőlük kaptam, ami nagyon sokat jelent számomra. Ezzel lett teljes a kör, hiszen kutatóként a Lóczy Lajos Emlékplakett, oktatóként pedig az Aranykréta díj az, ami azt jelzi, az adott területen valamit jól csinálok, az a közösség értékeli a munkámat. A Pro Universitate-díj helyét még nem találtam ki.

– Viszont a falon van pár szép fotó. Az Ásványok művészete című könyvet Ön írta és az Ön fotói illusztrálják, az Ön által vezetett GeoLitera adta ki. A kiadó 15 éve működik, milyen szerepe van a tudományos, egyetemi életben?

– Ez egy "székláb". Apám azzal a tanáccsal engedett el az életbe, hogy bármit is csinálok, legyen olyan hasznos dolog is, mint a székláb, lehetőség szerint igyekezzek széklábat, széklábakat faragni. Vagyis olyan értékeket hozzak létre, amik megmaradnak, amiket használhat a fiam, az unokám, a következő generációk. Amikor intézetvezetőként lehetőségem nyílt rá, akkor hoztam létre ezt a kiadót, ami tulajdonképpen nem is kiadó, mégis az egyetlen magyarországi, szakmai műhely, ahol a földtudományokról születnek értékes tankönyvek, olvasmánynak és ismeretterjesztő kiadványnak is helytálló kötetek. Mindent menet közben találtunk ki, kezdetben csak én. A cél volt egyedül világos: tartalmi minőségéhez szerettük volna a formát igazítani, azért lett a mottónk a „Földtudományokról keménykötésben”. Azt hiszem, mindent elmond, hogy több mint 50 könyvet adtunk ki eddig a GeoLitera égisze alatt.

– Jelenleg három széklábon dolgozik? Oktatás, kutatás, könyvkiadás?

– Igen és ezek jól kiegészítik egymást. Annyi a szakmai és közösségi, közéleti feladatom, hogy pihenést, felüdülést és inspirációt jelent a tanítás. Szakmám alapvető ismereteit oktatom, egy jó ideje már arra is tudok figyelni tanítás közben, hogy ezt hogyan fogadják a hallgatók. Nagyon szeretem az alapképzést, mert akkor még mindenki nyitott és kíváncsi, és van lehetősége az oktatóknak felkelteni a kíváncsiságot a saját szakterülete iránt. Hogy ez mennyire sikerül, arról ad számot a mesterképzés, később a doktori iskola. A 34. félévnél tart a magyar borvidékek geológiája és kultúrája kurzusunk, ami mindig teltházas és mindig új. Valahol ez az, amit én az egyetemről gondolok: tudományosan, de élményszerűen átadni a legmodernebb ismereteket. Mindezt úgy, hogy közben az oktató és a hallgató is jól érzi magát.

Lévai Ferenc

Nyitókép: 2024. november 9-én, az Egytem Napján Dr. Pál-Molnár Elemér átveszi a Pro Universitate -díjat Prof. Dr. Rovó Lászlótól, az SZTE rektorától. Fotó: Sahin-Tóth István, Fotó: Kovács-Jerney Ádám