ny

2023. június 29.

Földünk, és „rajzának” színeváltozása - földrajz tankönyvek egykor és most - akár ez is lehetne az alcíme a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára legújabb digitális kincsének. Dr. Szilassi Péter földrajz tankönyv-gyűjteményében 1842-ből származik a legrégebbi tankönyv, amit Arany János tanárkollégája, Kiss Lajos írt. A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésével digitalizálták ezt a páratlan tudásanyagot, amelynek célja az értékmegőrzés mellett egy új kutatási horizont megnyitása, akár a mesterséges intelligencia bevonásával. Az adatbázis heteken belül online is elérhető lesz.


A csaknem 100 kiadvány több mint 180 évet fed le, és a földrajz tanításának módszerein át érdekes képet fest a bolygónk földrajzi (természeti és társadalmi) viszonyainak változásairól is. Ebben az időszakban rengeteget változott bolygónk arculatáról alkotott képünk, azaz „Földünk rajza”, és vele együtt a földrajz oktatása is. Ennek ellenére sok fogalom - más néven - visszaköszön napjaink földrajz tankönyveiben is. Kiss Lajos 1842-ben megjelent, "Földrajzi tanítás a tanulóifjúság számára" című könyvében az alábbi kifejezéssekkel találkozhatunk: Földabrosz = térkép, Tengerfolyás = tengeráramlás, Északi fordító= Ráktérítő, Hógörgeteg = lavina, Tevepárducz = zsiráf, Egymelegű vonal = izoterma vonal, Vízbukkanás = zuhatag.

IMG_3623

A tankönyvek lenyomatok, amelyek árnyalják korukról alkotott eddigi képünket is. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A könyv szerzője nagykőrösi évei alatt egy tantestületben tanított Arany Jánossal. Ez a szabadságharc előtt hat évvel kiadott könyv a legrégebbi darabja az SZTE oktatója, Dr. Szilassi Péter páratlan gyűjteményének. A nyelvészetileg is izgalmas művekben jól érzékelhető az 1848-49-es szabadságharctól, a trianoni békeszerződésen át a kommunista diktatúra ideológiájáig mindaz, ami az adott korra erős hatást gyakorolt. A gyűjteményben megtalálhatók olyan művek is, mint Teleki Pál korábbi miniszterelnök szakmódszertani könyve vagy éppen Hunfalvy Jánosnak, a magyar tudományos fölrajz megalapítójának a könyvei is.

– A földrajzi ismeretek fejlődésének nyomon követésén túl megragadott a tankönyvek archaikus nyelvezete, és az is, hogy mennyi érdekességet mesélnek el egy adott történelmi időszakról. A XIX. század közepének szerzői közül módszertani szempontból többen meghaladták korukat, hiszen már ekkor atlasz használatát javasolják a tanulóknak, gondolkodtató kérdésekkel, számítási feladatokkal munkáltatják a tanulókat. A nemzet öntudatra ébredésében, a hazaszeretetre nevelésben minden korban kiemelkedő szerepük volt a földrajz tankönyveknek. Jeles felfedező utazóink közül Kőrösi-Csoma Sándor őshazakutató munkásságáról már a halála (1842) után két évvel megjelenő földrajz tankönyvben is szó van. A kiegyezést követően pedig az 1848-49-es forradalom és szabadságharc győztes csatáinak helyszíneit és emlékműveit is bemutatják a földrajzkönyvek. Sajnos az ideológiai, politikai háttér sokszor tükröződik a tankönyvek szövegében. Boszniát az I világháború előestéjén 1914-ben írt földrajzkönyvben a Magyar Szent Korona elidegeníthetetlen részeként emlegetik. A két világháború között pedig a tankönyvírók tudomást sem véve a trianoni békediktátumról továbbra is Nagy-Magyarország földrajzi jellemzőit ismertetik munkáikban. Az 1950-ben kiadott tankönyvben pedig Sztálin dicsőítése mellett azokat az őrült szovjet természetátalakító terveket is bemutatják, melyek során a szibériai folyók folyásirányát atombombákkal szerették volna megváltoztatni, és vizüket Közép-Ázsia öntözésére felhasználni.

IMG_3578-002

Dr. Szilassi Péter kétévtizedes gyűjtőszenvedélye most a kutatást segítheti. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A most digitalizált könyvek tehát nemcsak korrajzok, de szórakoztató olvasmányok is, néhány oldalankét meglepő szófordulatokkal vagy tudományos állításokkal. Ezek a földrajz tankönyvek olyan tudománytörténeti értékek, amelyeket nem szerettünk volna veszni hagyni – mondta Szilassi Péter, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyetemi docense.A könyvek digitalizálása az MTA-SZTE kutatócsoport és a Berlini Humboldt Egyetem támogatásával, Prof.Dr. Bagoly-Simó Péter szakmai koordinálásával valósult meg. A szkennelést az SZTE Klebelsberg Könyvtár csúcsminőségű szkennerével, a könyvtár munkatársainak segítségével Tóth Ádám, az SZTE biológia-földrajz szakos osztatlan tanárszakos hallgatója végezte. A 2023 januárja óta tartó művelet során különösen oda kellett figyelnie, hogy a könyvek állaga ne sérüljön.


Digitalizalt_Foldrajz_Konyvek_galeria_KJA


Kovács-Jerney Ádám fotói a képre kattintva megtekinthetők - Galéria

– Sok minden meglepett, az egyik az volt, amikor egy 1900-as évek eleji kiadványban színes nyomtatással találkoztam, ami akkoriban igazi kuriózum volt. Érdekes volt látni, milyen nagy különbségek voltak a minőségben attól függően, hogy egy elit gimnázium vagy egy falusi kisiskola diákjainak szánták őket. Nekem ezek szakmai kincsek voltak, nagyon sokat gyarapodtam általuk. Folyamatosan olvastam a könyveket a szkennelés során, az érdekesebb részleteket ábrákat is gyakran tanulmányoztam. Szeretném felhasználni ezeket a tapasztalatokat később, a tanításom során is – mondta a hallgató, aki 2021 óta az MTA-SZTE földrajz szakmódszertani kutatócsoportjában is dolgozik, a szakdolgozatát is erről a gyűjteményről írja.

IMG_3560

Tóth Ádám szabadidejének jelentős részét áldozta a könyvek digitalizációjára, örömmel. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárában már komoly hagyománya van a digitalizációnak, amely most újabb országos kuriózummal bővül. Az e-könyvek népszerűsége is nő, az SZTE statisztikái alapján havonta több mint 10 ezren töltenek le digitális tartalmakat a könyvtár honlapjáról.

A digitális formában archivált földrajz tankönyvek olyan óriási, mostantól kezdve minden érdeklődő számára elérhető, kutatható adatbázist jelentenek, mely kutatásához a mesterséges intelligencia is segítséget nyújthat. A kulcsszavak, kifejezések statisztikai elemzését fel lehet majd használni például arra, hogy megtudjuk, mely korban milyen témaköröket (környezetvédelem, népesség, településföldrajz), milyen módszerekkel és milyen hangsúllyal mutattak be a tankönyvek.

IMG_3615

A gyűjtemény legrégebbi darabját hat évvel a Szabadságharc előtt nyomtatták. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Emellett választ kaphatunk arra is, hogy milyen (szubjektív elemeket sem nélkülöző) megítéléssel mutatták be a szerzők a különböző országokat, népeket, nemzeteket vagy kontinenseket dédapáinknak.

 

Lévai Ferenc

Fotó: Kovács-Jerney Ádám