foto_Szegedi_Csillagvizsgalo

2022. szeptember 23.

Az Európai Bizottság ebben az évben is megrendezi a Kutatók Éjszakáját, amelyhez a Szegedi Tudományegyetem idén új helyszínnel, 500 oktatóval és csaknem 400 programmal csatlakozik. A szeptember utolsó és október első napját érintő esemény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.


CSILLAGVIZSGÁLÓ, VARÁZSLATOK, BŰNÜLDÖZÉS

Idén is nagy dobásra készül az SZTE a Kutatók Éjszakáján, 2022. szeptember 30-án és október elsején. Szeged és Hódmezővásárhely mellett, idén Baján is várja a tudomány iránt érdeklődő fiatalokat és családokat. Mintegy 500 oktató, kutató, csaknem 400 programjából választhat ki-ki a maga érdeklődési területének megfelelően.

Az SZTE Mérnöki Kar Gépészeti Intézete a mágia iránt érdeklődőket várja a Varázslatok élelmiszerekkel elnevezésű programján, amely során érdekes fizikai kísérleteket végezhetnek majd a résztvevők élelmiszerekkel, illetve saját lávalámpát is készíthetnek, akár már az óvodások is, természetesen szülői felügyelettel.

Kutatok_Ejszakaja_107_of_142

Mutasd a DNS-t, megmondom, ki volt! – az SZTE SZAOK Igazságügyi Orvostani Intézetének bűnügyekhez kapcsolható tudományos tevékenységébe enged bepillantást. Lesz nyomkeresés, igazságügyi genetikai vizsgálatok a gyakorlatban, melynek során kiderül, hogy lehet valakit – például egy bűntett elkövetőjét – azonosítani a DNS alapján.

Saját ujjlenyomataikat készíthetik el és elemezhetik szakemberek segítségével, akik részt vesznek a TTIK Embertani Tanszék Árulkodó ujjlenyomatok –programján és megismerkedhetnek az ujjlenyomatvizsgálatok történetével is.

A kutatói életpálya népszerűsítését és bemutatását célzó eseményt 2005 óta rendezik meg Európa-szerte. Idén a Kutatók Éjszakáján, szeptember utolsó péntekén és október elsején máskor nem látogatható helyek nyílnak meg az érdeklődők előtt. Ilyen többek között az SZTE Baján található csillagvizsgálója, ahol vetítések, előadások és szabad ég alatti távcsöves bemutató szerepel az est kínálatában.

FotoBobko_Anna

A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő országos eseménysorozat egyik legtöbb lehetőséget kínáló oktatási intézménye, évek óta a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE mintegy 500 oktatója, kutatója és hallgatója mutatja be tudományterületét idén is, változatos és mindenki számára közérthető, izgalmas módon. Lesznek laborlátogatások, előadások, kreatív foglalkozások, bemutatók, kalandtúrák, workshopok kora délutántól késő éjszakáig, ráadásul minden program ingyenes.

- A Kutatók Éjszakája kiemelt fontosságú a Szegedi Tudományegyetem számára, hiszen ilyenkor van lehetőségünk megmutatni kik vagyunk, mik vagyunk, kilépünk az elefántcsont-toronyból. Egész évben célunk - ebbe ez az esemény is tökéletesen illeszkedik, - hogy népszerűsítsük a tudományt a fiatalok körében, minél több hallgatót vonzzunk erre a szép területre, a tudomány világába, egyetemünkre. Megmutathatjuk, hogy része vagyunk a társadalomnak és kiszolgáljuk azt és hogy a kutatás minden tudományterületen elérhető az SZTE-n. A világ problémáira a kutatók adják meg a megoldásokat, legyen szó akár a pandémiáról, aminek világszintű kezelésében éppen egy volt szegedi egyetemi hallgató, aki jelenleg az SZTE kutatóprofesszora, Karikó Katalin játszott kulcsszerepet – mondta el Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese.

Kutatok_Ejszakaja_124_of_142

MIT? HOL? HOGYAN?

Az SZTE programjait összegyűjtő mobilapplikáció segít az este megtervezésében. Az SZTE Kutatók Éjszakája mobil alkalmazás az esemény digitális programfüzete, amely a programok alapvető információi mellett (leírások, időpontok, helyszínek, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A térkép segítségével a rendezvény helyszínei és az ahhoz tartozó programok tekinthetők át, a kereső funkció pedig még könnyebbé teszi a böngészést. Az applikáció a 4.4-nél magasabb verziószámú Android rendszerre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play áruházból ingyenesen letölthető.

Az SZTE programjai itt találhatók.

A Kutatók Éjszakájára készült programfüzet innen tölthető le.

A Kutatók Éjszakája mobilapplikáció androidos mobiltelefonra innen tölthető le.

281588941_10158158835557136_5563748199004752486_n

Az esemény az egyetemalapítás 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját ünneplő SZTE centenáriumi sorozatának egyik zárórendezvénye lesz.

 

SZTEinfo - Lévai Ferenc

Fotó: Bobkó Anna (SZTE NKI) , Sahin-Tóth István (SZTE NKI), Szegedi Csillagvizsgáló