A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete fotókiállítást szervezett. Dr. Honti Viktor természetfotós „Az Alföld madárvilága” című tárlata február 10-én nyitott meg az Intézet első emeletén, és április elsejéig látogatható minden hétköznap 8-18 óra között.
Dr. Honti Viktor biológus, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézet, Biológia Doktori Iskola témavezetője és a Multidiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola oktatója, továbbá lelkes természetvédő és amatőr természetfotós. Az általa készített és kiállított képek mindegyike, a lakhelyétől számított néhány tíz kilométeres körzetben készült.
A biológus célja hogy, az Alföldön élő állat és főként a madárvilág szépségeit és sokszínűségét megmutassa képein. Honti Viktor elmondta, a legfontosabb, hogy az ember előszőr is szeressen járni a természetben és élvezze azt. A fotós tájakat, növényeket, állatokat kap lencsevégre, a kedvenc témája pedig a madarak fotózása. A kiállított alkotásoknak egyenként is története van, sokszor többszöri próbálkozásra sikerül a tökéletes remekmű, de az is előfordul, hogy kép nélkül tér haza a fotós.
Minden képre nagyon büszke, mert egyszeri és megismételhetetlen. Ha ki kellene emelnie egyet, akkor a tavi cankóról készült képet mondaná. Ezzel a fotóval 2019 –ben a Magyar Madártani Egyesület különdíját nyerte el az Év természetfotósa 2019/naturart fotóversenyen. Honti Viktor úgy fogalmaz, hogy ez egy mérhető siker, de ő minden képére igazán büszke, mert ezek a fotók nem az elismerésért születtek, hanem a szépség felfedésére és megörökítésére.
(Nagyszéksós-tó, Mórahalom)
-Kutatóként úgy vélem, hogy a fotózás hasonlóan nehéz pálya, hiszen ha az ember leül a mikroszkóp elé, akkor sok olyan eset van, hogy több órányi munka nem hozza meg a kívánt végeredményt, de a kitartás és a bele vetett hit egyszer kárpótolja az embert. A madarak fotozása hasonlatos ehhez, hiszen elsősorban ez nem egy technikai „sport”, elsősorban nem a felszerelés az, ami számít, hanem a megfigyelés a türelem, az a módszer, hogy hova érdemes menni, mikor és hogyan tudja a fotós úgy lencsevégre kapni a madarat, hogy ne avatkozzon be az életvitelükbe, ne zavarja az állatokat.
Képgaléria a kiállításról |
- A természetvédelem, a szemléletformáláson is múlik, úgy vélem, hogy a természetfotózás nagyon jó módszer erre. Az embereknek többet kellene a természetbe járniuk és megismerniük azt, főleg, hogy vigyázni tudjanak rá és értékeljék, mi veszi őket körül. A fotó pedig bizonyos értelemben egy mellékterméke ennek a folyamatnak. Egy fotós arra törekszik véleményem szerint, hogy azt a szépséget és nyugalmat, amit kint tapasztal, visszaadja.
A kiállítás minden érdeklődő számára látogatható, hétköznaponként reggel 8-től este 6 óráig.
SZTEinfo – Kovács – Jerney Ádám
Fotó: Sahin – Tóth István