Desktop

2021. július 07.

Második alkalommal adták át az MTA SZAB Pro Scientia Életműdíjat. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottsága ünnepséget tartott. A Szegedi Tudományegyetemhez ezernyi szállal kötődő tudományos testület tisztségviselői közül többen is elismerésben részesültek.


Az „elmúlt év rendkívüli volt mindannyiunk számára…, a járványok mellett a globális fölmelegedés a legnagyobb probléma… - fogalmazott Prof. Dr. Krisztin Tibor, a SZAB elnöke. – Tudós közösségünk számára nyilvánvaló, hogy a problémák megoldásának kulcsa a tudomány és a tudomány eredményein alapuló technológiák alkalmazása. A mi feladatunk nem csupán a problémákra adott tudományos válaszok, az új technológiák kidolgozása, hanem az eredményeknek, a tudomány lehetőségeinek a megismertetése is a közvélemény és a döntéshozók számára. Ez az MTA-nak és így a szegedi területi bizottságnak az elsődleges küldetése.”


Krisztin_Tibor_SZAB_elnok_2021_j_IMG_4704

 

A Szegedi Tudományegyetemhez ezernyi szállal kötődik a SZAB. Bizonyítja ezt az is, hogy a tudós testület tisztségviselőinek, így a 2020. szeptember 3-ai tisztújításon megválasztott SZAB elnökség tagjainak a többsége is egyetemi polgár.

 


Az iskolateremtő tudós elismerése

 

Az MTA SZAB Pro Scientia Életműdíjat a SZAB Elnöksége a hosszú időn át végzett tudományos tevékenység, iskola- és értékteremtő munkásság elismeréseként hozta létre 2019-ben.


SZAB_eletmudij_2021_j_IMG_20210614_122612

 

Ki részesülhet az MTA SZAB Pro Scientia Életműdíjában? Olyan kutató, aki az általa művelt szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújt, hazai és nemzetközi tudományos összteljesítménye kimagasló; a magyar tudomány színvonalának emelése érdekében széles látókörrel, modern szemlélettel, értékes hazai és külföldi tapasztalatokkal rendelkezik; tudományos utánpótlás nevelést folytat; példamutatóan segíti a felsőoktatásban tanuló fiatalok önképző tevékenységét, hazai és nemzetközi tudományos tapasztalatcseréjét, valamint a tudományos életbe való bekapcsolódását; iskolateremtő tevékenységet folytat; értékteremtő tevékenységet végez, a tudomány és az oktatás társadalmi megbecsülésének emeléséért tevékenykedik.

 

Fulop_prof_SZAB_elnok
Fülöp Ferenc, a SZAB 2014 és 2020 közötti elnöke.


A 2021. évi MTA SZAB Pro Scientia Életműdíj díjazottja Prof. Dr. Fülöp Ferenc, akinek nemzetközileg kiemelkedő tudományos teljesítményéért, a tudomány, az oktatás és az utánpótlás-nevelés terén kifejtett értékteremtő tevékenysége elismeréseként köszönte meg munkáját a SZAB elnöksége.

Fülöp Ferenc 1952-ben született Szankon. 1975-ben szerzett okleveles vegyész diplomát a JATE TTK-n, három év múlva egyetemi doktor, 1983-ban lett a kémiai tudomány kandidátusa, 1990-ben pedig a kémiai tudomány doktora. Az MTA levelező tagjai közé 2007-ben választották, 2013-tól az MTA rendes tagja.

A JATE Szerves Kémiai Tanszékén kezdett dolgozni, 1991-től egyetemi tanár a SZOTE majd SZTE Gyógyszerkémiai Intézetében, amelyet 20 évig vezetett.

Kutatási területe a szerves kémia, ezen belül a telített heterociklusok szintézise és konformációi, a ciklusos béta-aminosavak szintézise, az önszerveződő béta-peptidek szerkezete, alkalmazásai és a felfedező gyógyszerkutatás. Közel ezer tudományos cikk szerzője, melyekre 10 ezernél több hivatkozást kapott, 37 szabadalma van. Több nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának a tagja.

Témavezetésével 32 PhD hallgató védte meg értekezését, akik közül többen sikeres kutatók lettek.

Szerteágazó tudományos és egyetemi közéleti tevékenysége közül néhány: az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja (2006-2011); SZTE Gyógyszertudományok Doktori Iskola vezetője (2001-2018); az OTKA Kémia II. zsűri elnöke (2002-2005); az MTA Kémiai Osztály elnöke (2017-2020) és a SZAB elnöke (2014-2020).

Kiemelkedő kutatói, tudományos közéleti tevékenységét számos rangos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el. Többek között megkapta az MTA Zemplén Géza-díjat (1983), a Charles Simonyi-díjat (2002), a Gábor Dénes-díjat (2002), az OTKA Ipolyi Arnold-díjat (2004), a Than Károly-emlékérmet (2005), Akadémiai Szabadalmi Nívódíjat, a Bruckner Győző-díjat (2006), az iráni állam Khwarizmi-díjat (2009), a Hevessy György-díjat (2011), a Széchenyi-díjat (2013), a 15 európai kémiai társaságot összefogó Chemistry Europe legnagyobb elismeréseként tagjai közé választotta (2016), az év kutatója az SZTE-n és Prima díjas (2019).

A díj a SZAB székház udvarát díszítő, mára már mindenki által jól ismert Bánvölgyi László szobrászművész Albert Einstein California 1933 című szobrának kicsinyített mása, kisplasztikája, amelyet Fülöp Vanda, Fülöp professzor lánya vette át a 2021. június 22-i ünnepségen.

 

 

Zenemű és tudományos előadás

 

Az MTA SZAB Pro Scientia Életműdíj átadását Kovács Csilla Bernadett zongorista, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának I. éves mesterképzéses hallgatójának előadása követte, aki Joseph Haydn: Esz-dúr „londoni” szonáta II. tételét játszotta el.

 

Maróti Miklós, az SZTE TTIK Matematikai Tanszékcsoport, Bolyai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszék egyetemi docense Rádiókommunikáció és mesterséges intelligencia címmel tartott tudományos előadást.


Garab_Gorog_Krisztin_2021__IMG_4657
Garab Győző (balról), Töröcsikné Görög Márta, Krisztin Tibor. Fotó: B. Nagy Balázs

 

Elismerésben részesültek azon leköszönő vezető tisztségviselők, akik legalább az elmúlt két akadémiai ciklusban vezető szerepet töltöttek be, kiváló munkát végeztek. Tiszteletükre Bozsóki Gergely gitárművész, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára Jorge Morel: Két latin amerikai tánc című művét adta elő.

 

 

A SZAB plakettjei

 

A SZAB Bronz emlékplakettjében és oklevélben részesült: Fülöp Ferenc, a SZAB volt elnöke; Garab Győző, a SZAB volt alelnöke; Krisztin Tibor, a SZAB korábbi alelnöke; Széll Márta, a SZAB doktorok képviselője; Törőcsikné Görög Márta, a SZAB tudományos titkára; Csernus Sándor, a SZAB Tudósklub Egyesület titkára, a SZAB elnökségének tagja.

 

A SZAB aranyozott emlékérmében és oklevélben részesült: Kocsis Mihály, a SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság elnöke. Fülöpné Homoki Nagy Mária, a SZAB Jogtudományi Szakbizottság elnöke. Rakonczai János, a SZAB Föld- és Környezettudományi Szakbizottság elnöke. Kemény Lajos, a SZAB Orvostudományi Szakbizottság elnöke. Ötvös Péter, a SZAB Magyar Irodalmi Munkabizottság elnöke. Szatmári József, a SZAB Geoinformatikai és Geostatisztikai Munkabizottság elnöke. Csörgő Sándorné Bata Zsuzsanna, a SZAB Immunológiai Szakbizottság elnöke. Pauk János, a SZAB Növénybiológiai Munkabizottság elnöke. Benkő Zsuzsanna, a SZAB Egészségfejlesztési Munkabizottság elnöke. Vécsei László, a SZAB Klinikai Neurológiai Munkabizottság elnöke. Kahán Zsuzsanna, a SZAB Onkológiai Munkabizottság elnöke. Horváth József, a SZAB Agrárökonómiai Munkabizottság elnöke. Bodnár Károly, a SZAB Állattenyésztési és Vadgazdálkodási Munkabizottság elnöke. Hajdu Edit Mária, a SZAB Kertészeti Munkabizottság elnöke. Krisch Judit, a SZAB Élelmiszermérnöki Munkabizottság elnöke. Baloghné Baricz Valéria, a SZAB „Nők helyzete” Munkabizottság elnöke. Dusha Béla, a SZAB Fotóművészeti Szakbizottság elnöke. Aranyi Sándor, a SZAB Képző- és Iparművészeti Munkabizottság elnöke.


Garab_Rakonczai_Krisztin_IMG_4522
Garab Győző (balról), Rakonczai János,Krisztin Tibor. Fotó: B. Nagy Balázs

 

Az ünnepi ülésen átadták a SZAB Média-pályázat díjait, a SZAB 2021. februári közgyűlésén már megtörtént eredményhirdetés alapján.

 

SZTEinfo

Fotó: SZAB