Szájsebészet

Lényege, hogy a fogakat – annak ellenére, hogy értékük már nem lesz teljes – ne kelljen eltávolítani. Az így „megmentett” fogak funkciójukat továbbra is képesek ellátni.

Az állkapocsízület megbetegedéseinek vázlatos áttekintéséhez nélkülözhetetlen, hogy néhány alapvető anatómiai ismeret birtokában legyünk.

Áttörésben visszamaradt fogak azok a fogak, amelyek nem mutatnak áttörési tendenciát, nem „hajlandók” beállni a számukra egyébként „kijelölt” helyre, annak ellenére, hogy áttörésüknek akadálya nincs, vagyis nem ütköznének bele semmibe; de szintén áttörésben visszamaradt fogak azok is, amelyek áttörésének, helyes pozícióba való kerülésének valamiféle akadálya van. Az alábbiakból könnyen megérhetjük mindezt.

Cisztának nevezzük azokat a képleteket, amelyek:

  • gyulladásos vagy fejlődési rendellenesség eredetű
  • daganatszerű (de nem rosszindulatú daganat!)
  • növekedése a benne lévő hámbélés sejtjei szaporodásának következménye
  • hámmal bélelt tömlőűés belsejében legtöbbször egyfajta folyadék van.

Bár több eltérés műtéti korrekciója tartozik ide, mégis elsősorban a csontpótlások különféle megoldásait vesszük sorra e helyen. Ennek oka az, hogy a fogászati implantáció elterjedésével az utóbbi időben ennek a beavatkozásnak a legnagyobb a „népszerűsége".

A gyulladásokat régiónkban fog eredetű, és nem fog eredetű gyulladások csoportjaira oszthatjuk fel.