
A modern gyógyszerkutatás egyik legnagyobb kihívása, hogy a betegségekben szerepet játszó fehérjék kiterjedt, bonyolult felszíneken keresztül kapcsolódnak egymáshoz, így a klasszikus kismolekulás gyógyszerek gyakran alkalmatlanok ezek befolyásolására. További nehézséget jelent, hogy a legtöbb terápiás célpont sejten belül vagy a sejtmagban található, ezért olyan molekulákra van szükségünk, amelyek kellően kis méretűek a bejutáshoz, ugyanakkor képesek utánozni a fehérjék kölcsönhatásait. Ígéretes megoldást kínálnak a biomimetikus szerkezetek - olyan mesterségesen tervezett molekulák, amelyek a természetes makromolekulák felépítését és sajátosságait veszik alapul. Ezek az önrendeződő szerkezetek stabilabbak, célzottan alakíthatók és képesek utánozni a fehérjék térbeli formáit, így alkalmazásukkal olyan célpontok is elérhetővé válhatnak, amelyeket korábban elérhetetlennek tartottunk.



