A fájdalom szó a latin nocere igéből származik, melynek jelentése: sérteni. A fájdalom definiálása igen nehéz annak ellenére, hogy szinte egyidős az emberiséggel. A Nemzetközi Fájdalom Társaság hivatalos megfogalmazása szerint a fájdalom egy olyan kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalás, melyet tényleges, vagy valódi szövetkárosodás kísér. A fájdalom szóhoz mindenképpen negatív élményeket társítunk, pedig fontos része életünknek, hiszen „vészjelzőként” működve figyelmeztet minket a szervezetet érő káros hatásokra. A fájdalom vizsgálata régóta áll a kutatás középpontjában. A fej területére lokalizálható fájdalmak hátterében - mint amilyen a migrén is - többek között a trigeminális rendszer aktiválódása áll.

A migrén, az elsődleges fejfájások közé tartozik, és az egyik leggyakoribb neurológiai megbetegedés, a népesség körülbelül 16%-át érinti. Az intenzív kutatások ellenére nem teljesen ismert a kialakulása, és így a kezelése sem minden esetben megoldott. Az előadásban bemutatásra kerülnek a migrén kezelési módszerei, kezdve az ókorban alkalmazott eljárásoktól a mai, modern lehetőségekig. A migrén kezelése mellett lényeges kérdés a kutatása is, hiszen így ismerhető meg még jobban a betegség kialakulása, ill. új terápiás lehetőségek megtalálása, így az előadásban ezekre is kitérek.


Előadónkról


Honlapra.fenykepDr. Nagy-Grócz Gábor a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar oktatási dékánhelyettese, valamint az Alkalmazott Orvostudományi Szakcsoport szakcsoportvezető főiskolai docense.

Részt vesz az ápoló, dentálhigiénikus, gyógytornász és védőnő, magyar és angol nyelvű hallgatók anatómia, élettan és mikrobiológia oktatásában.

Kutatásainak középpontjában a migrén állatkísérletes vizsgálata áll. Doktori tanulmányai alatt az Általános Orvostudományi Kar Neurológiai Klinikáján, a kinurenin és az endokannabinoid rendszerek lehetséges moduláló hatásait vizsgálta.

Kutatásainak másik nagy csoportját a testedzésfüggőség és a migrén kapcsolatának feltérképezése adja, amely jelenleg kidolgozás alatt áll.

Dr. Nagy-Grócz Gábor oktatói-kutatói tevékenységét számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. Doktorjelöltként és posztdoktorként is elnyerte az Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíját, valamint a Dr. Joó Ferenc Díjat, és a Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány különdíját. 2019-ben a Szakcsoport „Legjobb Oktató” díját is megkapta, amelyet hallgatói szavazás alapján ítéltek oda számára. Több hallgató szakdolgozatának és tudományos diákköri munkájának vezetője.

Tagja a Magyar Idegtudományi, a Magyarországi Fájdalom és a Magyar Fejfájás Társaságoknak. 2018. óta a Szegedi Tudományegyetem Szenátusának kari választott képviselője.


Szakmai önéletrajz


Válogatott publikációk