Történet

A 2008-ban megalakult SZTE Tehetségpont célja a Szegedi Tudományegyetemen működő tehetséggondozó programok összefogása, a tehetséges hallgatók felkutatása és támogatása.

 

A Csermely Péter biokémikus professzor által vezetett Nemzeti Tehetségsegítő Tanács kezdeményezésére kialakult, ma már több mint 450 tehetségpontot tömörítő országos, sőt határon is átnyúló hálózat tagjaként az SZTE Tehetségpont számos anyagi és más lehetőséget tud adni a hallgatóknak. A szervezet által összefogott ösztöndíjak és alapítványok között találjuk a Pro Talentis Universitatis Alapítványt is, amely célzatosan igyekszik megsokszorozni a szervezet forrásait.


A 2006-ban megalakult Szegedi Tehetséggondozó Tanács a legfőbb döntéshozó szerv, amely irányelveket, célokat fogalmaz meg, a Tehetségpont pedig végrehajtja azokat. A tanács elnöke Badó Attila jogászprofesszor, tagjai között találjuk Telegdy Gergelyt, Lékó Péter nemzetközi sakknagymestert, Balogh Elemér alkotmánybírót, Hatvani László professzort, Szalay István főiskolai tanárt, egykori polgármestert, Sófi Józsefet, az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány létrehozóját és Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának elnökét, korábbi jegybankelnököt.