Aktív határmenti együttműködés a női infertilitás kezelésében


huro-fej


Közel 79 ezer euró értékű műszert is vásároltak annak a sikeres együttműködésnek az eredményeként, amely egy éven át összekötötte a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáját, valamint a Temesvári Városi Sürgősségi Klinikai Kórházat.




Meddőségi konferencia nyitóA női meddőség kezelésére irányult az a magyar-román határon átnyúló együttműködési program, amely egy esztendeje kezdődött és e hónap végén zárul – jelentette be a 2013. január 18-i záró konferencián Pál Attila professzor, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.


Az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint a Temesvári Sürgősségi Klinikai Kórház közötti projekt záró konferencián a projekt egyik irányítója, Novák Tibor elmondta: a tervezett 20 helyett 27 meddő nő műtétjét végezték el a két országban, 40 helyett pedig 96 résztvevője volt az endoszkópos szakértők által bemutatott operációknak.


Meddőségi konferencia 2Az „Aktív határmenti együttműködés a női meddőség kezelésében”
elnevezésű program költségvetése: több mint 200 ezer euro. Ebből Szegedre 99,8 ezer euro jutott. Ebből közel 79 ezer eurót eszközök beszerzésére fordítottak. Így például az operációkhoz szükséges műszereket, valamint számítógépeket és egy multifunkcionális irodai gépet vásároltak. A beruházásnak köszönhetően 50 százalékkal tudták megnövelni az endoszkópos műtéti beavatkozások számát, így csökkent az előjegyzési és az ápolási idő is. A betegek magas színvonalú orvosi ellátásban részesülhetnek. Minderről betegtájékoztató kiadványok is készültek.


ACTIF Aktív határmenti együttműködés a női infertilitás kezelésében (PDF)


Jelen anyag nem képviseli szükségszerűen az Európai Unió álláspontját.


http://www.huro-cbc.eu/