Klinikánk története

Kedves Látogatóink!

Engedjék meg, hogy pár szóban Klinikánk létrejöttének történetét és működését ismertessük.

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Fogászati Klinikájának megalakulását követően Tóth Károly Professzor Úr hozta létre a Szájsebészeti Osztályt. Ez az osztály a 80-as 90-es években Kovács Ádám Professzor Úr és Borbély László Tanár Úr vezetésével a magyarországi szájsebészet egyik fellegvára lett. A Fogászati Klinika vezetőinek azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre jobban specializálódó és egyre összetettebb sebészeti környezetet igénylő szakma a Fogászati Klinika épületében nincs megfelelő környezetben. Ehhez csatlakozik az a tény, hogy Európában az arc-, állcsont- és szájsebészeti szakma egy általános orvosi diplomára épülő sebészeti alapszakvizsga. Mind a szakképzés, mind a sebészeti környezet igénye abba az irányba mutatott, hogy az Általános Orvostudományi Kar önálló klinikájaként működjön tovább ez az osztály. A folyamatos erőfeszítések sikeréhez az vezetett, hogy az integráció kapcsán klinikák összevonását követően a volt II-es Kórház területén olyan területi és műtéti kapacitás szabadult fel, mely lehetővé tette egy új tanszék létrehozását. Az Egyetem vezetése felismerte, hogy ez a Szegeden nagy hagyományokkal rendelkező és hazánkban rendkívüli hiányszakma fejlesztése annak ellenére kiemelten kezelendő, hogy az integráció célja a kapacitások racionalizálása.

Minden túlzás nélkül állítható, hogy a most létrehozott és minden modern sebészeti feltételeknek megfelelő klinika az egész dél-alföldi régió betegellátásának minőségi javulását fogja eredményezni, és a budapesti Semmelweis Egyetem mellett az ország egyik vezető központja lesz. Az osztályon 13 fekvőbeteg elhelyezésére van lehetőség. A 2 műtőben és 3 korszerű ambulancián öt szakorvos és három szakorvosjelölt dolgozik. A régión kívül az egész ország területéről várjuk azokat a betegeket, akiknek az ellátására máshol nincsen lehetőség.

Tekintettel arra, hogy az arc-, és állcsontsebészet egy komplex terület, amely többek között az arc- és a szájüreg sérüléseivel, daganataival, fejlődési rendellenességeivel foglalkozik, a magas szintű betegellátás egyik elengedhetetlen feltétele a társszakmákkal való szoros együttműködés. Erre a Szegedi Tudományegyetemen adottak az optimális feltételek, hiszen tradicionálisan kitűnő a kapcsolat az Idegsebészeti, Traumatológiai, Fül-Orr-Gégészeti és Onkológiai Klinikával. A fejlődési rendellenességek kezelésében szeretnénk szorosabbra fűzni kapcsolatunkat a Gyermekgyógyászati Klinikával.

Külön kiemeljük a Fogorvostudományi Karral és a régió fogorvosaival való együttműködésünk fontosságát, többszintű kooperációnk az oktatás, kutatás valamint a betegellátás területén jó példája a karok közötti kitűnő kapcsolatoknak is. Az általános- és fogorvostan-hallgatók oktatásán túl a közeljövőben posztgraduális képzéseket tervezünk fogorvosok és más szakemberek számára. Az újonnan alakult klinika munkatársainak és vezetésének az a célja, hogy nem csak méltó utódja legyen a nagy hagyományokkal rendelkező szegedi arc- és állcsontsebészetnek, hanem az országhatárokon túlmenően is az egész régió egyik vezető központjává nője ki magát.


Remélem, honlapunkon segítséget tudunk nyújtani az Önök számára szakmánkkal és klinikánkkal kapcsolatban. Amennyiben további kérdéseik, észrevételeik vannak, kérjük, írjon e-mailt!

Szeretettel üdvözli Önöket:

Prof. Dr. Dr. Piffkó József
Igazgató, egyetemi tanár

Mivel foglalkozik a szájsebészet új szakterülete az arc-, állcsontsebészet?
(Forrás: http://szajsebeszet.eu/ )

A szájsebészet tárgykörével kapcsolatban sok téves elképzelés figyelhető meg a laikusok körében. Ezek régebbi igazságokat tartalmaznak ugyan, de mára a szájsebészetből egy új orvosi szakterület, az arc-, állcsontsebészet fejlődött ki. Tehát amit ma szájsebészetnek mondunk, azt helyesen arc-, állcsontsebészetnek, azaz maxillofaciális sebészetnek kellene hívnunk. Nézzük meg, hogy melyek azok a megbetegedések, amelyek gyógyításával a szájsebészet foglalkozik. (Tudni kell, hogy sok területen van átfedés manapság az egyes orvosi szakmák között. Tehát az alábbi megbetegedések gyógyításával nem csak a szájsebészeti, helyesebben arc-, állcsontsebészeti diszciplína foglalkozik, de ennek a szakterületnek is szerves részét képezik.)

  1. A fogazathoz, állcsontokhoz tartozó megbetegedések gyógyítása (azaz dentoalveolaris sebészet: fogak, foggyökerek eltávolítása, fogak megtartó kezelésének sebészi módszerei, áttörésben visszamaradt fogak sebészi ellátása, állcsontok gyulladásos elváltozásai és cisztái, stb.
  2. Maxillofaciális traumatológia: állcsonttörések, arckoponya törései, baleseti sérülések ellátása, stb.
  3. Nyálmirigyek sebészete
  4. A szájüreg és az arc jó- és rosszindulatú daganatainak ellátása
  5. Ajak- és szájpadhasadékok sebészete
  6. Harapási rendellenességek (dysgnathiák) sebészi terápiája
  7. Állkapocsízületi sebészet
  8. Preprotetikai (fogpótlás készítése/viselése előtti) sebészeti megoldások
  9. Fogászati implantológia
  10. Craniofaciális sebészet (koponyadeformitások sebészete)
A felsorolásból is jól látható, hogy a szájsebészet elnevezést jócskán kinőtte ez a szakterület. A szakorvosok képzésével kapcsolatban az uniós csatlakozási folyamat változásokat hozott, de ennek részletezésével nem terheljük az olvasót. Csak annyit: a szájsebészet szakvizsga megszerzéséhez a diploma megszerzése után minimum 6-7 évnek kell eltelnie. Ez idő alatt kell felkészülni eme fejlődő, szélesedő és gyönyörű szakma magas szintű művelésére.