Korábbi munkánk során laboratóriumi körülmények között igazoltuk, hogy a repülésre jellemző, dinamikusan változó vizuális ingerkörnyezethez szokott személyek vizuális információ feldolgozó képességének (VIFK) szintje szignifikánsan magasabb - mind monoton, mind váratlan ingerlés során -, mint az ehhez nem szokott egyéneké. Célunk a repülési feladat végrehajtására alkalmas egyének kiválasztása és minősítése során alkalmazott hagyományos szemészeti vizsgálatok kibővítése a látás kognitív összetevőinek mérésén alapuló eljárással. Ezáltal két egyformán jól látó egyén közül egzakt módon kiválasztható az, aki az adott repülési feladat végzése során jobb VIFK-el bír. A rendszer elméleti és időrendi kiindulópontja intézetünkben a vizuális teljesítményteszt mérése volt. Úgy tekintjük, hogy az általunk kifejlesztett vizuális teljesítményteszt a szenzo-motoros rendszernek főképp a szenzoros, míg a Bécsi Rendszer két-kéz koordinációs esztje elsősorban a motoros oldalát érinti, amely a vizuális ingerekre adott motoros - finom mozgásos - reakciók gyorsaságát méri. A tesztet 153, minden szempontból egészséges, 19-57 éves repülőgép- és helikoptervezető, továbbá fedélzeti mérnök és technikus hajtotta végre. A teszt során mértük a feladat végrehajtásának átlagidejét, hibaszázalékát és a koordinációs tényezőt. Az eredmények 95%-os szignifikancia szinten igazolják, hogy a pilóták munkatevékenységében a pontosságra való törekvés legalább olyan fontos, mint a gyorsaság. Vizsgálataink azt mutatták, hogy a pilóták esetenként lassúbbak, mint a kontrollcsoport.