A deszki kastély a báró Gerliczy családé volt, akik 1804-ben Ferenc császártól kapták a birtokot. A mostani épület helyén volt egy kisebb kastély, amely 1849. augusztus 5-én a szőregi csata alkalmával, az egész községgel együtt leégett. A kastély előtt volt egy kápolna a főoltáron levő eredeti Rubens képpel, amely ugyancsak elpusztult.

A jelenlegi épület őse 1884-ben épült, amikor báró Gerliczy Ferenc nősült és elvette báró Fejérváry Géza, az akkori honvédelmi miniszter, gárdatestőr kapitány leányát, Gizellát, aki hozományul kapta a földszintes épületet. Az első emeletet 1919-ben építették rá, majd 1942-ben a második emeletet. Mindkét szint akkor kapta a déli teraszokat is. Báró Gerliczy Ferenc fia, Félix 1929-ben eladta a birtokot a kastéllyal együtt. Az utóbbit Jakabb Gyula akkori plébános öccse Jakabb Oszkár pénzügyi államtitkár közreműködésével vásárolta meg a Népjóléti Minisztérium a 18 holdas parkkal együtt 240ezer pengőért, roboráló intézménynek, tuberkulózisban szenvedő gyermekek részére. Maga Vass József népjóléti miniszter is lent volt az adásvételnél.

A gyógyító munka 1929-ben indult meg Szent Imre Gyermekszanatórium név alatt és a Szent Imre Gyermekszanatórium Egyesület keretében működött 1945-ig. Az Egyesület vezetője Dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök volt. A Szanatórium gazdasági igazgatói teendőit Jakabb Gyula plébános látta el havi 20 pengő fizetésért. Szakmai igazgatója Dr. Kovács Ödön gyermekgyógyász főorvos az újszegedi menhelyből hetente kétszer járt ki és egy-egy fél napot töltött az intézetben. Első orvosa Dr. Czégli Gyula volt, aki csupán két évig tevékenykedett itt. 1931-ben került az Intézethez Dr. Tempfli Ferenc, a későbbi deszki körzeti orvos, aki 1939-ig volt a Szanatórium orvosa. Itt szerezte meg a tüdőszakorvosi képesítést is.

Az akkori beteglétszám 80 fő volt, akiket 8 apácanővér látott el, 5 szakképzetlen ápolónő és egy szakácsnő segítségével. Mivel igen sok volt a Koch-pozitív gyermek, 1942-ben megépítették a második emeleti részt, a későbbi igazgatói lakás pedig elkülönítőként szerepelt. Ekkor a beteglétszám már 120-ra emelkedett. Veszélyességi pótlék a pozitív esetek ellenére sem volt. Ha az orvos tuberkulózisban megbetegedett, egy évig teljes fizetést kapott, továbbá egy évig fél fizetést, majd utána minden jogigény nélkül munkaviszonyát megszüntették. Szabadságra az orvos abban az esetben mehetett, ha saját költségén helyettest állított.

A második világháború harcai során az intézet erősen megrongálódott, majd egy ideig gazdátlanul maradt. Ez idő alatt a berendezés nagy része tönkrement, vagy eltűnt. Az épület használható részét átmenetileg gyermekotthonnak rendezték be és a Palesztinába induló, szülők nélkül maradt zsidó gyermekekkel népesítették be. Ennek a korszaknak az emlékét az épület falán nemrég felavatott emléktábla őrzi. A kórházat az Egészségügyi Minisztérium a nagyszámú betegre való tekintettel Csont TBC Gyógyintézetté szervezte át és ezzel a profillal nyitotta meg 1948. augusztus 1-én. Ennek emlékére az 50 éves évforduló alkalmával megyei szintű ünnepség történt, az igazgatók neveit tartalmazó emléktábla avatása mellett. Ebből az alkalomból az Intézmény igazgató professzora, Dr. Kraszkó Pál Batthyány-Strattmann-díjban részesült.

A Gyógyintézet kezdetben 50 ággyal indult, az első igazgató főorvosa Dr. Móra Sándor volt, akinek érdemei vannak a gyógyító munka megszervezésében, a kezdeti felszerelés beszerzésében, betegbeutalások rendszeresítésében, dolgozói létszám biztosításában. A kezdeti nehéz körülmények között végzett munka igen nagy jelentőségű volt a háború következtében megszaporodott súlyos csont tbc-s betegek gyógykezelésében. Az akkori kórlapok tanúsága szerint a betegek nagy része nyílt, sipolyos csont tuberkulózisban szenvedett , jó részük fekvőbeteg volt, rendszeres ápolást és kötözést igényelt. Legtöbben lefogyott, alultáplált, vitaminhiányos állapotban kerültek a gyógyintézetbe, ahol részben konzervatív gyógyszeres, részben műtéti kezelésben részesültek.

A gyógyintézet következő igazgató főorvosa Dr. Badó Zoltán volt, aki 1949 április 30-tól 1952 augusztus 1-ig vezette az intézetet. Orvosai: Dr. Klein Gyula, Dr. Babiczky László voltak. Igazgatása alatt az ágylétszám 120-ra nőtt, miután sikerült a háborúban tönkrement részlegeket is beállítani a betegellátás szolgálatába. Dr. Badó igazgató főorvos nagy gyakorlattal és igen jó manualitással rendelkező sebész szakorvos volt, aki a megnövekedett beteglétszám sebészi ellátásában további fejlődést ért el, vezetése alatt megnőtt a műtétek száma, és nagyobb műtétek elvégzésére is vállalkoztak. A gyógyeredmények javításában nagyban hozzájárultak az antituberkulotikus gyógyszerek, a steptomicin, az isonicid és a PAS, melyek bevezetése erre az időre esett. Kezdetben a steptomicin adását külön kórházi bizottság szabályozta, amely esetenként döntött, hogy a beteg mennyi streptomicint kaphat az erősen korlátozott mennyiségből. Ezen gyógyszerek bevezetése korszakalkotó jelentőségű volt és nemcsak a tuberkulózis konzervatív gyógyszeres kezelésében jelentett óriási előrelépést, hanem a műtéti előkészítésben és a műtéti utókezelésben is. A régebbi álláspont, amely óvta a sebészeket a tuberkulotikus gócok megnyitásától, fokozatosan kiszorult a gyakorlatból és az antituberkulotikus gyógyszerekkel, az úgynevezett gátlószerekkel történő műtéti előkészítés és utókezelés mellett vállalkozni lehetett olyan sebészi beavatkozásokra is, amelyek korábban kilátástalanok voltak. A gyógyító munkát ugyanakkor bizonyos fokig behatárolta az a tény, hogy az intézet még mindig viselte a háború okozta károk következményeit, felszerelése hiányos volt, kiegészítő részlegei kezdetlegesek, így szükség volt egy nagyarányú rekonstrukciós munkára.

Ez a munka Dr. Román József egészségügyi miniszter, Csongrád Megyei főorvos segítségével indult meg 1952-ben, mintegy 3 millió Ft.- ráfordítással. Ekkor került a gyógyintézet élére Dr. Michailovits Lehel igazgató főorvos, aki a Szentesi Kórház csont tbc-s osztályának volt főorvosa. Az ő vezetése alatt a minisztériumtól kapott pénzösszeg segítségével a Gyógyintézet teljesen megújult, ágylétszáma 130-ra emelkedett. Orvosai: Dr. Rózsa József, Dr. Vratán György, Dr. Dankó László, Dr. Rovó István, Dr. Boda László, Dr. Rusz Márk.

Dr. Michailovits Lehel igazgató főorvos 1904. július 18-án született Ungváron. 1922-ben nyert felvételt a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, de anyagi nehézségei miatt csak 1931-ben szerezte meg orvosdoktori diplomáját. 1935-től mint alorvos, majd tiszteletbeli főorvosként a Szentesi Megyei Kórház sebészeti osztályán dolgozott, itt szertett sebészeti szakképesítést is 1939-ben. A második világháború alatt 1943-ban a Szentesi Kórház csont tbc-s osztályának vezetésével bízták meg. A Deszki Gyógyintézet élére 1952-ben került és azt haláláig, 1972-ig vezette. A háború nyomait magánviselő Gyógyintézetből vezetése alatt korszerű három osztállyal, sebészeti műtővel, röntgennel és egyéb kiegészítő részlegekkel felszerelt kórház létesült. A későbbiek során nővérszállást, fizikoterápiát, gyógyszertárat, laboratóriumot, könyvtárat, főnővéri lakásokat és új artézi kutat létesített. A korábbi parkot sok új színfolttal töltötte meg, a Képzőművészeti Alap hozzájárulásával négy szép szobrot állítatott a park területén.

Gyógyító munkájában a komplex kezelés irányzatát követte, amelyen belül a konzervatív gyógyszeres kezelés képezte a kezelési elvet és a szükséges műtétek ennek kiegészítői voltak.

Az elvégzendő műtéteknél sohasem az öncél, hanem a beteg érdeke képezte, csak olyan műtétek elvégzésére vállalkozott, amelyekre a Gyógyintézet felszerelése és körülményei feljogosították. Nagy súlyt helyezett a betegek ellenőrzésére és gondozására, a Megyei TBC Gondozóintézet keretében, amelynek igazgató főorvosa Dr. Nemes János volt. Részt vett az Országos Extrapulmonális Bizottság munkájában is, nemzetközi és hazai kongresszust, ankétokat szervezett. Társadalmi munkájában következetes és példamutató volt. 1956-tól az Orvosegészségügyi Szakszervezet Csongrád megyei Bizottságának orvos elnöke volt, egyben a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának tagja. A deszki községi tanácsnak is, két ciklusban volt tagja 1968-tól 1971-ig megyei tanácstagként is dolgozott, egyben az Egészségügyi állandó Bizottság tagja is volt. A Szegedi Orvostudományi Egyetem államvizsga bizottságának tagjaként is működött éveken keresztül. Munkája elismeréseként Kiváló Orvos, Szocialista Munkáért Érdemérem és a Felszabadulásért Emlékérem kitüntetéseket kapta meg. 1972 januárjában nyugalomba vonulásakor pedig a Munka Érdemrend Arany Fokozatával tüntették ki. Társadalmi munkája mellett tudományos munka végzésére is jutott ideje, több szakmai cikke jelent meg és tudományos üléseken is előadásokat tartott. Vezetése alatt a felújított gyógyintézet a már korábban is megkezdett országos betegellátást folytatta az Országos Beutaló Központ közreműködésével. Ezáltal az ország egész területéről kerültek az intézetbe betegek, akik még ebben az időszakban is meglehetősen súlyos korformákkal érkeztek. Ekkor a tbc elleni gyógyszerek egyre inkább rendelkezésre álltak, így a konzervatív gyógyszeres kezelésnek műtét nélkül is egyre jobb eredményei voltak. A műtéti beavatkozások száma csökkent, mert anélkül is sikerülkt a betegeket meggyógyítani. A sipolyjáratokba és izületekbe adott streptomicin nagyban hozzájárult a jó és gyors eredmények kialakulásához. A rendszeres ellenőrző vizsgálatok nemcsak a tüdőgondozókban, hanem a Gyógyintézetben is folytatódtak legalább öt éven keresztül. Az Országos Beutaló Központ szervező munkája mellett a szakmai felügyeletet az Országos Fodor József Gyógyintézet gyakorolta Dr. Riskó Tibor igazgató főorvos, az orvostudományok doktora irányításával. Az általa vezetett kórlaprevíziók igen nagy jelentőségűek voltak a kórképek megítélésében, diagnosztikájában és terápiájában egyaránt. Ezek jól szervezett orvosi konzíliumok voltak, ahol nemcsak a kórházban fekvő betegek kórképeit értékelték, hanem valamennyi eltávozott beteg kórlaprevíziójára is sor került. Ez nagyban hozzájárult, hogy a megbetegedések számarányát, kórformáját és gyógyulási eredményeit egységesen értelmezzük.

A csont tbc-s betegek száma az 50-e évek végére fokozatosan csökkent, így bizonyos ágylétszám felszabadult és Dr. Kovács Júlia gyermekgyógyász főorvos irányításával 35 ágyas gyermekosztály létesült. Itt a gyermek tüdő tbc-s vagy tbc-re gyanús esetek elhelyezésére és kezelésére került sor. Előfordult, hogy a szülők vagy családtagok aktív tuberkulózisa miatt izolálást igénylő, ún. kontakt gyermekek ápolására is sor került. Ez az osztály elsősorban megyei igényeket látott el, de kivételesen a szomszéd megyék gyermekei részére is biztosított elhelyezési lehetőséget. Szakmai felügyeletet részben az Országos Korányi Gyógyintézet, részben a Szabadsághegyi Gyermek TBC-s Gyógyintézet gyakorolta. A gyermekosztályon iskolai oktatás is folyt, kezdetben egy, később két pedagógussal, Hajdú Pálnéval és Török Imrével, akik a helyi általános iskolában is működtek. Néhány éven keresztül óvodai is volt Dr. Vida Zoltánné vezetésével. A gyermekosztályt 1969 május 1-én a gyermektbc-s esetek örvendetes csökkenése miatt felnőtt tüdőosztállyá szervezték át.

Az 1960-as évek elején a felnőtt osztályokon is rohamosan csökkent a csont tbc-s betegek száma és helyükbe az országosan is még mindig nagy számban előforduló urogenitális betegek kerültek. Ezen betegek gyógykezelését két konzíliárius is irányította Dr. Schultéty Sándor és Dr. Piukovich István személyében. A betegeket részben a klinikai osztályok szűrték ki, részben a megye többi kórházi osztályáról, rendelőintézeteiből és tüdőgondozóiból kerültek ki. A tüdőgondozókban rendszeres extrapulmonális szakrendelés működött Dr. Michailovich lehel igazgató vezetésével. Ez a munka jól kapcsolódott a tüdőgondozói tevékenységhez és a Megyei Tüdőgondozó Intézet keretében országosan is elismert volt, amit az Intézet könyvtárában elhelyezett elismerő oklevelek is tanúsítanak.

Az urogenitális betegek gyakorisága és a fokozott szűrések következtében 1965-től új urológiai tbc-s osztályt hoztak létre 60 ággyal, amely négy éven keresztül működött Dr. Kárpáti Ferenc urológus főorvos vezetésével. Orvosai: Dr. Dankó László, Dr. Jansen Judit és Dr. Kiss Attila voltak.

1969 május 1-én az urológiai és gyermek tbc-s osztály megszűnésével a Csongrád Megyei Tanács a Csont tbc-s Gyógyintézetet Tüdőgyógyintézetté nyilvánította, és 90 ággyal új tüdő tbc-s osztályt nyitott meg Dr. Keresztes Nagy Franciska vezetésével. Orvosai: Dr. Karácsony Mária, Dr. Zombory Gábor, Dr. Lázár Mária, Dr. Csada Edit, Dr. Vida Mariann és Dr. Cságoly Éva voltak. Az új tüdőosztály már csak megyei betegeket látott el a Megyei Beutaló Központ beutalása alapján. A betegek leginkább a szegedi, mórahalmi, kiskundorozsmai, kisteleki és makói tüdőgondozók területéről kerültek ki. A csont tbc-s osztály ekkor még 30 ággyal működött, ahol ugyancsak megyei betegek ellátására került sor, de a régi gyakorlat alapján gyakran kerültek be betegek a szomszédos megyék területéről is. A megyében akkor még Kakasszéken is működött hasonló profilú osztály.

1972-ben az Intézmény Csongrád Megyei Tanács Tüdőgyógyintézete nevét vette fel és élére Dr. Kókai Károly igazgató főorvos került, aki az 54 ágyas bronchológiai osztály vezetését és a megyei bronchológiai vizsgálatokat is ellátta 1983 októberében bekövetkezett haláláig.

Orvosai: Dr. Bodnár Lajos főorvos, Dr. Veidner Tibor, Dr. Polner Éva, Dr. Helesfai Anna, Dr. Czakó Anikó, Dr. Karmazsin Márta, Dr. Bajtai Sándor és Dr. Bánvölgyi Aranka voltak. A 130 ágyon 1979-ben az ágykihasználás 95%-os volt, teljesített ápolási napok száma 45.098.

Az 1163 ápolt betegből 132 tuberkulózisban, 138 daganatos, a többi un. nem specifikus tüdőbetegségben szenvedett. A gyógyítás nagyrészt konzervatív gyógyszeres kezelésből állt, műtétet 81 betegen végeztek, a SZOTE I. sz. Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán Dr. Kulka Frigyes professzor vezetésével. Orvosa: Dr. Troján Imre.

A gyógyintézeti ápolás befejezésével a kezelést a tüdőgondozókban folytatták gondozásba vétellel és megfelelő gyógyszeres utókezeléssel. Csongrád megyében 8 városi és járási tüdőgondozó működött, amelyekkel, a Gyógyintézet szoros kapcsolatot tartott. A tüdőgondozók előzetes vizsgálat vagy szűrés alapján utalták be a betegeket a Gyógyintézetbe, ezen kívül klinikai vagy kórházi osztályokról konzíliumok alapján kerülnek át a betegek. Kisebb részük sürgősségi alapon mentők útján kerültek a Gyógyintézetbe.

A Tüdőgyógyintézetté történt átszervezés után két tüdőosztállyal működött az intézmény az I. sz. Tüdőosztály bronchológiai a II. sz. Tüdőosztály pedig általános tüdőgyógyászati profillal a már említett osztályvezetők irányításával. Ezen kívül egy röntgen osztály is működött Dr. Rusz Márk vezetésével. Az Általános Laboratórium vezetését kezdetben Dr. Tanos Béla és Dr. Szöllősi Ervin konzíliáriusok, majd később Dr. Némethy Edit kinevezett főorvos vezetésével.

Néhány éven keresztül önálló pathológiai osztály működött Dr. Csanádi Jolán főorvosnő vezetésével, aki kitűnő citológus is volt, így a tüdőrák korai diagnosztikájában kulcsszerepet játszott.

1980 március 29-én megnyitásra került az új 140 ágyas pavilon, a Gyógyintézet ágylétszáma 270-re növekedett. Az új épület földszintjén foglalt helyet az általános laboratórium a légzésfunkciós laboratórium, fogászati rendelő és betegebédlő. Az első emeleti szinten a kardiológiai rehabilitációs osztály és szubintenzív terápiás részleg foglal helyet. Az osztály a szívinfarktus utáni, a koszorúér betegségben szenvedő és szívműtött betegek rehabilitációja mellett haemodinamikai vizsgálatokat is végzett ischaemiás szívbetegekben a SZOTE Haemodinamikai Laboratóriumában. Osztályvezető főorvos: Dr. Szász Károly. Orvosai: Dr. Boros István, Dr. Faragó József, Dr. Horváth László, Dr. Somfay Attila, Dr. Bakó Éva és Dr. Andó Ágota.

Az általános laboratórium kiegészült a Hódmezővásárhelyről idetelepült tenyésztési laboratóriummal ahol a Koch bacilus tenyésztési és rezisztencia vizsgálatait is elvégzik. Ezzel a vizsgálati anyagok Hódmezővásárhelyre szállítása megszűnik, ami növeli a vizsgálatok hatékonyságát. A légzésfunkciós laboratórim rendelkezik egy Jaeger típusú testpletizmográffal, amely beszerzésének idején országosan is a legmodernebb készülék volt. Modern számítástechnikai berendezései biztosítják a legalaposabb légzésfunkciós kivizsgálást.

Az Intézetben átmeneti jelleggel fogászati részleg is működött Dr. Canjavecz Elek vezetésével.

Az új pavilonnal egyidőben épült a kezdetben olajfűtésű, majd gázfűtéses kazánház, amely az összes épület fűtését és melegvíz ellátását látja el. Megépült ezen kívül egy nagy kapacitású víztisztító berendezés is, amely később átadta helyét a község csatornarendszerének.

Személyi vonatkozásban a megnövekedett ágylétszámhoz összesen 24 orvosi, 112 egészségügyi szakdolgozói, 17 ügyviteli és 103 fizikai állományú létszámot biztosított a Csongrád Megyei Tanács. 1981 január 1-től az egészségügyi integráció keretében a deszki Tüdőgyógyintézethez került a Megyei Tüdőgondozó Intézet és 5 tüdőgondozó (Szeged, Hódmezővásárhely, Kiskundorozsma, Kistelek és Mórahalom). Három tüdőgondozó (Makó Szentes és Csongrád) szervezetileg az illetékes Városi Tanácshoz tartozott, de szakmailag a deszki integrált hálózat része volt. A Tüdőgyógyintézet új neve: Csongrád Megyei Tanács Tüdőkórház Gondozóintézete Deszk lett. Ezzel Csongrád megye tüdőgyógyintézeti bázisintézménnyé vált. Az integrált intézmény főigazgató főorvosa Dr. Nemes János lett.

1983 január 1-én a Hódmezővásárhelyi Városi Kórház tüdőosztályát is áthelyezték a deszki tüdőkórházba és III. sz. Tüdőosztályként működött. Főorvosa Dr. Lajos Sarolta. Orvosai: Dr. Selypes Ágnes, Dr. Ugocsai Katalin, Dr. Bába Imre.

Kórház vezető ápolónő:Kószó Józsefné.

A Szegedi Orvostudományi Egyetemmel a Gyógyintézet szoros kapcsolatban állt, így a Mellkassebészeti Osztállyal a Kórbonctani és Kórszövettani Intézettel, az utóbbi az intézet területén levő bonctermi és kórbonctani vizsgálatokat is végezte.

A Szegedi Orvostudományi Egyetemmel való kapcsolat az orvostanhallgatók oktatásában is megnyilvánult, akik tüdőgyógyászai gyakorlatokon vesznek részt az intézetben, az elméleti oktatást pedig az intézmény orvosai a szegedi klinikán végezték. Az oktatómunka elismerését is jelentette, hogy 1989-től a SZOTE Tüdőgyógyászati Tanszéke kezdte meg működést Deszken Kraszkó Pál professzor vezetésével. Új oktatási épületet emeltek, melyben a 100 főt befogadó tanterem mellett könyvtár és tanszékvezetői titkárság került elhelyezésre. A magyar és angol nyelvű orvosképzésben a Tanszék (I. Tüdőosztály) mellett a II. Tüdőosztály orvosai is részt vesznek. Nyári gyakorlaton belgyógyászat és ápolástan gyakorlatokra fogadnak hallgatókat, szigorlók belgyógyászat gyakorlatuk egy részét Deszken is tölthetik. A graduális képzés keretében gyógytornász hallhatók pulmonológiai képzését, valamint a posztgraduális oktatásban szakorvosjelöltek (belgyógyász, bőrgyógyász, allergológus és klinikai immunológus, rehabilitációs) gyakorlati képzésében vesz részt a Tanszék. Onkoteam tanszéki vezetéssel (pulmonológus, onkológus, mellkassebész, sugárterápeuta, patológus) heti rendszerességgel dönt a tüdőrákos betegek kezeléséről (vezető: dr.Csada Edit főorvos).. 2003-tól dr. Somfay Attila a tanszékvezető, aki a dél-alföldi tüdőgyógyász szakképzés grémium-vezetője és a Kollégium Tüdőgyógyászati Tagozatának tagja. 2003-tól a dr. Bálint Beatrix a Kórház főigazgató főorvosa. A Tanszék minden évben szervez Deszken szinten tartó országos tanfolyamot tüdőgyógyászat és rehabilitáció témakörökben. Az intézetben 5 orvos szerzett tudományos minősítést, jelenleg 1 tüdőgyógyász-onkológus szakorvos vesz részt egyéni PhD képzésben. Az orvoskar több intézetével (I. és II. Belgyógyászati Klinika, Gyermekklinika, Orvosi Mikrobiológia, Rheumatológiai Klinika), valamint a hódmezővásárhelyi kórház belosztályával van tudományos kooperációja a Tanszéknek, melyből 1 külső PhD védés történt GERD-asztma témakörben (dr. Rosztóczy András, I.sz. Belgyógyászati Klinika). Diákkörös orvostan- és gyógytornász hallgatókat is foglalkoztat a Tanszék, akik közül ketten poszterrel szerepeltek a Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójára Szegeden rendezett nemzetközi tudományos konferencián (témavezető dr. Szalontai Klára főorvos) 2012-ben.