Az SZTE GYTK Klinikai gyógyszerészeti Intézettel együttműködve a Gyógyszerészi gondozás c. kurzus keretin belül a Központi Gyógyszertár részt vesz a IV. és V. éves gyógyszerészhallgatók oktatásában. Az SZTE SZAKK szakgyógyszerészei a félév során több alkalommal is interaktív szeminárium keretein belül ismertetik meg a hallgatókkal a népegészségügyi jelentőséggel bíró kórképeket és azok bizonyítékon alapuló terápiáját, hangsúlyozva a gyógyszerész szerepét, kötelességét és felelősségét. Az orvosi ellátást nem igénylő esetek gyógyszeres terápiájának ismereteit is a kurzus keretei között sajátítják el a hallgatók.
A gyógyszerészi gondozás a gyógyszerész által felelősen végzett dokumentált tevékenység, melynek célja együttmőködésben az orvossal a hatásos, biztonságos és költséghatékony gyógyszeres terápia elősegítésén túl, a beteg egészségtudatos életvitele kialakításának elősegítése, megfelelő gyógyszerhasználatának szakmai segítése, együttmőködő készségének növelése, életminőségének javítása, minőségileg kontrollált körülmények között.
A gyógyszerészi gondozási tevékenység körébe tartozik a gyógyszertárat orvosi diagnózis nélkül felkereső beteg esetében:
• szakszerű segítség nyújtása a tünetek értékelésében és szükség esetén a beteg orvoshoz irányítása
• a tünetek megszüntetésére irányuló terápia ajánlása, beleértve az orvosi beavatkozás nélkül alkalmazható módszereket és a vény nélkül beszerezhető gyógyszereket
• a vény nélküli gyógyszerek és egyéb termékek alkalmazásához szükséges információk nyújtása, beleértve a gyógyszerelési problémák felismerését lehetővé tevő ismereteket, az ezek jelentkezése esetén szükséges teendőket, valamint a terápia felfüggesztésének vagy abbahagyásának eseteit is
A gyógyszerészi gondozási tevékenység körébe tartozik a gyógyszertárat orvosi rendelvénnyel felkereső beteg esetében:
• a gyógyszer-expediáláshoz és a vény validálásához kapcsolódóan a fennálló gyógyszerelési problémák feltárása és megoldása, különös tekintettel egyes speciális betegségekre és állapotokra (például csecsemő- és kisgyermekkor, terhesség, szoptatás, geriátria, máj- és vesebetegség, gyógyszerallergia),
• a biztonságos, költségtakarékos és folyamatos generikus gyógyszerhasználat elősegítése a beteg korábbi gyógyszerelésének felmérésével, gyógyszerelési problémáinak feltárásával és megoldásával
• az együttműködő készség javítására irányuló tanácsok adása
• tájékoztatás a kockázati tényezőkről és tanácsadás az egészségtudatos magatartás folytatására, az egyes betegségek és szövődményeik kialakulásának megelőzésére
A betegség-specifikus gyógyszerészi gondozás, mely a népegészségügyi programhoz kapcsolódóan az adott betegség és kockázati tényezői korai felismerésére, a betegség késői komplikációinak vagy visszatérésének megelőzésére, a betegek egyensúlyi állapotának fenntartására irányul és - a beteg kezelő orvosával együttműködésben - magában foglalja a kockázati tényezők felmérését és a beteg szükség szerinti orvoshoz irányítását, valamint a beteg oktatását és együttműködő készségének kialakítását, továbbá a beteg gyógyszerhasználatának irányítását.