educatio_2012

Szeged rád vár! – súgja az angyal az SZTE educatiós standjánál

Már az első nap első felében több mint ezren érdeklődtek a Szegedi Tudományegyetemről a 2012. január 20-án kezdődő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A Papp László Budapest Sportarénában az F11-es standon, rögtön a bejáratnál található az SZTE. Az érdeklődőket itt Angyal és Ördög is várja…

– Több mint 800 markert osztottunk ki a 12. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás első napjának első felében. De nemcsak a markerre és az okostelefonra építő, Angyal és Ördög kínálta meglepetés játékunk iránt érdeklődnek a diákok. Eddig több mint ezren, folyamatosan kérdezősködnek az SZTE 12 karán kínált különféle képzések iránt – adott pillanatfölvételt a felsőoktatás legnagyobb hazai börzéjéről 2012. január 20-án délben Révész Balázs. Az Szegedi Tudományegyetem Marketing és Kommunikációs Igazgatóságát vezető egyetemi docenstől megtudtuk: az SZTE 72 négyzetméteres bemutatkozó standján negyvenen – köztük dékánhelyettesek, egyetemi oktatók, tanulmányi osztályvezetők, hallgatók – tájékoztatják az érdeklődőket.

Educatio 2012
Facebook képgaléria
– Mi a leggyakoribb kérdés? Arra kíváncsiak leginkább a diákok, hogy egy adott szak miként működik a szegedi egyetemen, hogyan alakulnak a keretszámok, milyen életkörülményekre és költségekre számíthatnak a Szegedi Tudományegyetemen továbbtanulók. E szempontok alapján is versenyképes a szegedi egyetem – hangsúlyozza Révész Balázs. Szerinte az érdeklődés töretlen: tanulni akarnak a fiatalok. Beszélgetett egy olyan diákkal is, aki Szegedről érkezett, hogy föltérképezze az országos lehetőségeket, de végül maradt eredeti elképzelésénél: a Tisza-parti universitas kereskedelmi és marketing szakján tanul tovább.

– Még sok a bizonytalan fiatal, a keretszámok és az önköltségi díjak ismeretében döntik el majd, melyik intézményt választják. Nekik elmondjuk, hogy érdemes számolniuk, hiszen a fővárosban tanulni egy ottani felsőoktatási intézmény állami támogatott helyen is drágább, mint egy önköltségi díjas szakot elvégezni például Szegeden – érvel az SZTE oktató. A karriertervezésben 3 szakember is segíti a felvételire készülőket az SZTE standján.

– A fogorvosi szék, az ingyenes szűrővizsgálat, a gazdaságtudományi kari medve is népszerű – sorolta az egyetemi oktató. – De a kiterjesztett valóságnak, vagyis az okostelefonhoz kapcsolódó meglepetés játéknak nagyon örülnek a diákok: vagy egy ördög vagy egy angyal súg üzenetet a diáknak – például azt is: Szeged rád vár!

A 12. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon színvonalas szakmai programmal és előadásokkal várják az iskolák tanárait és vezetőit, illetve az oktatás különböző területein érdekelt cégek mint kiállítók képviselőit. Olyan intézmények, cégek és szakemberek mutatkoznak be, akik meghatározó szerepet töltenek be a mai magyar oktatás fejlődésében. A kiállítás egyedülálló lehetőséget biztosít a pedagógusok és intézményvezetőik számára, hogy figyelemmel kísérjék a szakma újdonságait, a taneszközök és módszerek korszerűsödését. Az előző évek kiállításainak sikere alapján a két napos rendezvényen mintegy 30 ezer látogató – középiskolás diákok, szülők, pedagógusok, intézményvezetők és -fenntartók – megjelenésére számítanak a szervezők a minden látogató számára ingyenes és mindkét nap 10-től 17 óráig nyitva tartó kiállításon.

További információ: www.u-szeged.hu/felveteli, www.edupress.hu

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Nagy_GergoNagy Gergő - BTK, szlavisztika-orosz, angol

Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani.




Molnar_Eszter_felveteliMolnár Eszter – ZMK, oratórium és dalének

Mesterszakos hallgatóként bátran mondhatom, hogy az SZTE zeneművészeti képzése minden feltételt megad ahhoz, hogy a hallgatókból sikeres művészek váljanak. A karon családias a hangulat, szinte mindenki ismer mindenkit. A tanárok szakmailag támogatnak, segítenek az előrelépésben, fellépési lehetőségekben. A tanulmányokban az egyetemi könyvtár zenei különgyűjteménye is segít.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő