SZTE_Testkultura_nyit

Elindult az egyeztetés a sportegyesületekkel az SZTE Testkultúra és munkahelyi egészségfejlesztési koncepciójáról

Sikeres volt az a Szegedi Tudományegyetem által kezdeményezett megbeszélés, amelyen a régió sportegyesületeinek vezetői számára prezentálta az SZTE átfogó testkultúra koncepciójának egyik fontos elemét, a kettős életpályamodellt Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja és Dr. habil. Fritz Péter, rektori és kancellári megbízott.

Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese köszöntötte a megjelenteket azon a megbeszélésen, amelynek témája az SZTE Testkultúra koncepciójának ismertetése volt, a régió meghatározó sportegyesületeinek képviselői számára. A rektorhelyettes kiemelte, hogy az SZTE értékteremtése nem csak az elmúlt évszázadokban volt fontos küldetés, de a mai vezetés számára is prioritás. A Szegedi Tudományegyetem ennek tükrében még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a hallgatói, oktatói és munkavállalói egészségére, aminek rendszerszintű eszköze lesz a most formálódó testkultúra koncepció, amely csakis az érintett sportegyesületekkel együttműködve lehet teljes.

044A0789


Dr. habil. Fritz Péter röviden vázolta a Koncepció elemeit, célkitűzéseit.

044A0851

A Koncepció kilenc projektje közül ezt követően a fókusz a kettős életpályamodellre irányult, amelynek részleteibe Prof. Dr. Görög Márta avatta be az érdeklődőket, mint a projekt vezetője. Az SZTE ÁJTK dékánja a prezentáció során kitért arra is, hogy a jogi karon komoly hagyományai vannak az élsportolók tanulmányainak, ezeket a tapasztalatokat is felhasználva öntik most formába az új modellt, amely folyamatosan alkalmazkodik majd a körülményekhez. Az átfogó testkultúra koncepció részeként a kettős életpályamodell három célcsoportra fókuszálva kínál valós alternatívát azoknak, akik a tanulást és a sportolást is a legfelsőbb szinten szeretnék folytatni. Akárcsak a program többi elemében, ebben is szükség lesz minden érintett bevonására és tapasztalatainak beépítésére. A dékán azzal zárta bemutatóját, hogy eljött az ideje a START gomb megnyomásának, ez pedig meg is történt, ezzel az eseménnyel.

044A0913

Az eseményen részt vett Szakál Péter, az SZTE oktatási igazgatója is. A prezentációkat követően az egyesületek képviselői kötetlen formában osztották meg eddigi tapasztalataikat az egyetemmel való kapcsolatukról. Többen is örömüket fejezték ki az egységes koncepcióval és annak céljaival kapcsolatban és sok gyakorlati meglátással járultak hozzá már a kerekasztal beszélgetés során is a Program fejlesztéséhez.

 044A0923

A kapcsolat létrejött, a kommunikáció folyamatos, így az SZTE újabb lépést tett a cél felé, vagyis, hogy Magyarország legegészségesebb felsőoktatási intézménye legyen, amely vonzó a továbbtanulás előtt álló diákok, a hallgatók, oktatók, kutatók és a munkavállalók számára is.


SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Sahin- Tóth István


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


FelsoDorottyaFelső Dorottya- SZTE-BBMK

A zenei oktatás miatt jöttem Szegedre. Már középiskolásként is itt tanultam a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban és nagyon megszerettem Szegedet. Egyértelmű volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom. A zongoratanárnőmmel már majdnem 10 éve dolgozunk együtt. Az ő személye szakmailag és emberileg is meghatározó számomra. Szeged az otthonommá vált, hisz minden barátom itt él és sok emlék köt ide.



Fűrész ZsófiaFűrész Zsófia – ÁOK – orvos

Szeged rengeteg lehetőséget nyújt a diákoknak egyaránt a szórakozás, kultúra, és a munkavállalás terén is. Annak ellenére, hogy vidéki egyetem, az oktatás színvonala eléri a pesti egyetemekét, sőt szerintem még túl is szárnyalja azokat. Nagyon szeretek itt tanulni, nagyon szeretem, hogy ilyen nyugis, barátságos maga a város is.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *