Nyito_Dr_Paul_Janssen_Award_KK_DW

Influenszerekkel is beszélgetett Karikó Katalin, a Dr. Paul Janssen-díjas tudós

„Heuréka! – Megvan!” Ezt mikor érezte először kutatóként Karikó Katalin, aki az mRNS orvosi alkalmazási lehetőségéről először szegedi egyetemistaként hallott? Erre a kérdésre is válaszolt a Dr. Paul Janssen-díja bejelentésének napján, amikor a kitüntetést alapító J&J cég programján influenszerekkel és vakcinafejlesztőkkel találkozott.

„Terápiára és nem vakcinának akartam fejleszteni az mRNS-t” – árulta el Karikó Katalin. Az SZTE díszdoktora és alumnája mosolyogva hozzátette, hogy sokszor kívánja kutatóként: „Bár idősebb lennék egy héttel, mert akkor már tudnám a kísérlet végeredményét!”


EUREKA_MOMENTS_Kariko_K_j

 

 

A világnak nagy szüksége van a tudományra

 

A Covid-19 pandémia idején kipróbált mRNS-alapú vakcinák bebizonyították: óriási lehetőségeket rejt a hírvivő RNS, amelyre újabb betegségek elleni oltóanyagok és terápiák épülhetnek. Az mRNS-hez kötődő fejlesztéseket megalapozó kutatópárost – Karikó Katalint, a BioNTech alelnökét és Drew Weissmant, a Pennsylvániai Egyetem professzorát – a Dr. Paul Janssen-díj adományozásával ünnepli a kitüntetést alapító Johnson & Johnson. A gyógyszercég a „vakcinatudományi szuperhősök” elismerését 2021. szeptember 28-án késő délután a legnagyobb videomegosztó portálról elérhető „Heuréka pillanatok” című élő műsorában jelentette be.

 

EUREKA_MOMENTS_j


Virtuális ünnepségen, kérdés-felelet interjúval mutatta be az EURÉKA MOMENTS a Karikó – Weissman kutatópárost. A műsorvezető, Seema Kumar, a Johnson & Johnson innovációs irodájának globális vezetője szerint „a világnak nagyobb szüksége van a tudományra, mint valaha”. A SARS-CoV-2 vírus által okozott világjárvány megfékezésében szerepet játszó vakcinák közül szinte mindegyiknek a fejlesztője szót kapott a „Heuréka pillanatok” című műsorban.

 

„Miközben átveszem a Dr. Paul Janssen-díjat az orvosbiológiai kutatásért, elgondolkodom szerény kezdeteimen, családom, tanáraim, mentoraim és kollégáim támogatásán, akik segítettek az utamon. Azokra a szorgalmas tudóstársakra gondolok, akik olyan szenvedélyesen végzik a munkájukat, és jelentős mértékben hozzájárultak a Covid-19 mRNS vakcina sikeréhez" – idézi Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorát és alumnáját, a BioNTech alelnökét sajtóközleményében a Johnson & Johnson.

 

 

Az innováció és a teljesítmény szimbóluma

 

Az amerikai multinacionális cég az innováció és a teljesítmény szimbólumának tekinti az egykori munkatársáról, Dr. Paul Janssenről elnevezett díjat. A 2004-ben alapított kitüntetéssel 200 ezer dollár jár.


Paul_Janssen_j

 

A Janssen-család históriája összefonódik több gyógyszergyártó cég – köztük a magyarországi Richter és az amerikai Johnson & Johnson – történetével. „Dr. Paul Janssen a 20. század egyik legtehetségesebb és legszenvedélyesebb kutatója volt. Több mint 80 gyógyszer felfedezéséhez és kifejlesztéséhez való hozzájárulásával életek millióinak megmentéséhez járult hozzá.” E gyógyszerek közül négy ma is szerepel az Egészségügyi Világszervezet alapvető gyógyszereket bemutató listáján – tudatja a Johnson & Johnson közleménye. A nemzetközi vállalatcsoport globális ismertségét tovább növelte a Covid-19 elleni, egydózisú, Janssennek nevezett oltóanyaga.

 

19 kiemelkedő tudóst ismertek el eddig a Dr. Paul Janssen-díjjal. A kitüntetettek közül öten Nobel-díjat kaptak. E körbe tartozik Jennifer Doudna, aki a világ legbefolyásosabb embereinek 2021. évi „Time 100” listájára méltatást írt Karikó Katalinról.

 

 

Üzenet az Instagramra, a Tik-Tok-ra

 

A kitüntetett kutatóknak a J&J egy egész napos programot szervezett, amelyre 30 influenszer fiatalt is meghívott. A véleményvezérek és a Covid-19 elleni oltóanyagok kifejlesztésében kulcsszerepű tudósok együtt reggeliztek, fényképezkedtek, beszélgettek. A fiatalok mindent telefonra vettek és szinte azonnal továbbították az Instagramra, a Tik-Tok-ra és más közösségi platformokra. Például?


EUREKA_MOMENTS_DW_KK_spiker_j

 

„Csalódott lettem, amikor láttam, hogy az mRNS-sel 1989-ben elkezdett alapkutatás a terápiás alkalmazásra nem hoz kellő eredményt – nézett vissza az időben Karikó Katalin. – Közös munkával, sok különböző próbálkozást követően újabb és újabb lépéssel kerültünk közelebb ahhoz, hogy az emberek ténylegesen használni tudják az mRNS-t, elsőként a Covid-19 elleni vakcinaként.”

 

A közösségi platformok influenszerein keresztül szeretné a J&J megnyerni a fiatalokat az oltás felvételére. A véleményvezérek segíthetik a tájékoztatást a kutatok életéről. A Dr. Paul Janssen-díj 2021. évi nyerteseit ünneplő nap nagy részében a J&J múzeumában nézelődtek a cég vendégei, új információkat gyűjtöttek a sok érdekes és modernül elrendezett kiállítási tárgy között. Így hát 2021. szeptember 28-án egész nap a tudomány és a kutatók vették körül a véleményvezéreket.

 

Mit üzen a fiatal kutatóknak „az mRNS vakcina anyja”? „Fontos, hogy élvezzétek a munkátokat. Hinnetek kell magatokban! – hangsúlyozta Karikó Katalin. – Olykor ijesztően nehéz túllépni egy kudarcos kísérleti eredményen. Mégis: hinned kell, hogy felfedezhetsz valamit, amiről más azt gondolta, hogy nem lehetséges, de te mégis képes vagy rá.

 

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Illusztráció: internet

 

*

 

Karikó Katalinnal, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorával és alumnájával kapcsolatos további információk elérhetőek az SZTE hírportálján, illetve az SZTE Klebelsberg Könyvtár honlapján.

 

*

 

Korábban írtuk Karikó Katalin kitüntetéseiről:

 

Karikó Katalin a francia Grande Médaille-díjat is elnyerte

 

 

A „Másnaposok” sztárjával együtt ünnepelték Karikó Katalint, aki már „Arany Ludat” is kapott

 

Karikó Katalin és kutatótársa megkapja az „amerikai Nobel-díjnak” nevezett Lasker-díjat is

 

Személyesen vette át az amerikai Albany-díjat Karikó Katalin és két kutatótársa

 

Az mRNS-terápia „csodafegyverét” fejlesztő Karikó – Türeci – Şahin kutatói hármas díjai

 

A világ 100 legbefolyásosabb embere között Karikó Katalin, az SZTE alumnája

 

Karikó Katalint a legjobb japán magánegyetem a Keio Orvosi Tudományos Díjjal tünteti ki

 

Karikó Katalinnak és kutatótársának ítélték oda a „tudományos Oscar-díjat”

 

Karikó Katalin átvette a Reichstein-érmet, ezzel „a Nobel-díj tágas előszobájába lépett”

 

Karikó Katalin a Nobel-díj előszobájában: kutatótársával együtt elnyerte a Horwitz-díjat

 

Karikó Katalin a szíve szerint kinek adná a róla elnevezett új ösztöndíjat?

 

A rangos amerikai Rosenstiel-díjat is elnyerte Karikó Katalin

 

Az SZTE díszdoktori címet adományoz dr. Karikó Katalinnak, az egyetem öregdiákjának

t


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Linka_KrisztinaLinka Krisztina - TTIK, földrajz

Hogy miért pont Szegedet választottam? Tudom, hogy a Szegedi Tudományegyetem elég jó hírű nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is. Emellett nagyon sok ismerősöm ezt az egyetemet választotta, és szerettem volna a közelükben maradni. Földrajzszakosként fontosak voltak számomra a város természeti kincsei: a Tisza és a határtalan Alföld. A szülővárosomban, Baján szintén van egy folyó, számomra nagyon fontos, hogy a város víz mellett legyen. A szakomon természettudományokat és társadalomtudományokat tanulok, mindkettőt szeretem, de majd a természettudományok irányába szeretnék specializálódni.




jiang_xuezhiJiang Xuezhi - GTK: gazdálkodás és menedzsment

Az SZTE a világban és Magyarországon is jó hírű egyetem. Nagyszerű élmény itt tanulni. Az oktatók szakmailag kiválóak, a hallgatótársak kedvesek és nyitottak a külföldi kultúrák felé. A kellemes hangulatú kari rendezvények segítik a beilleszkedést és lehetőséget nyújtanak új barátságok kialakítására.



További hallgatói vélemények >>>