Az SZTE alumnája mindig örömmel emlékszik vissza egyetemista éveire, amelyek tele voltak élményekkel. Veiszer Alinda amellett, hogy sokszínű és sokrétű elméleti tudásra tett szert, a gyakorlatban is kellő tapasztalatot szerzett az Egyetemen. Szerinte ez annak köszönhető, hogy olyan nagynevű oktatóktól sajátíthatta el a szakma csínját-bínját, mint Szegvári Katalin, Havas Henrik vagy Pikó András, akiket a későbbiekben saját keresztneve alatt futó beszélgetős műsorában már kollégaként kérdezhetett.

- Sok szép emlékem van azokról az évekről, amelyeket Szegeden töltöttem. Szerencsés voltam, ugyanis a szüleim megengedhették maguknak azt, hogy albérletben lakjam. Éppen ezért gyakran megesett, hogy a JATE Klub helyett inkább a nálam megszervezett házibulit választottuk – kezdte gondolatait a műsorvezető, akinek egy-egy óráról és vizsgáról is akad maradandó emléke.

Azt, hogy újságíró és műsorvezető lett, egyetlenegyszer sem bánta meg, azt viszont igen, hogy az SZTE BTK kommunikáció-német szakon folytatott tanulmányai mellett nem végzett el párhuzamosan egy másik képzést is.

- Minden, amit eddig elértem és az, amilyen ma vagyok, jórészt a kiváló mestereimnek, köztük - a ma már botrányoktól híres - Sipos Pálnak és a rám bízott, kemény feladatoknak köszönhető, amelyeket sikerült megugranom. Abban viszont már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy 25 évesen jó az, ha az embernek saját műsora van, még akkor sem, ha az egy nem feltétlenül nézett tévécsatornán fut, éjszaka. Noha sokan megismertek és szerették azt, amit és ahogyan csinálok, ugyanennyi ember gondolta egyszerre azt is, hogy túl fiatal vagyok mindehhez. El kell ismernem: igazuk volt. Ennek ellenére ma is élnék a lehetőséggel úgy, hogy most már tapasztalatból tudom, egy saját műsorra harminc felett érik csak meg igazán egy műsorvezető – mondta Veiszer Alinda.

Hisz abban, hogy a hatékony munkavégzéshez minőségi térre van szükség. Egy olyan közegre, ahol, még akkor is önazonos maradhat az ember, ha mindenkit egy cél „kell”, hogy vezéreljen.

- Ma már tudom, hogy számomra az újságírás egyenlő az identitásommal, ami nagymértékben a kíváncsiságra épül. A biokémiától kezdve az irodalmon át mindenbe bele tudok feledkezni, mert egyszerűen minden, amihez nem értek, érdekel. Azt viszont, hogy milyen egy jó újságíró, azt hiszem most a legnehezebb megválaszolni. Talán, ha erkölcsileg és szakmailag is képes a saját területén a legmagasabb szintre jutni, akkor jó újságírónak lehet őt nevezni. Amennyiben műfajon belül kellene ugyanezt meghatározni, azt mondanám, hogy az oknyomozó újságírók azok, akiket a legjobban becsülök. Hiszen a hivatásunknak ez az egyik legnehezebb, ám egyben legizgalmasabb szála, amelyet csak kevesen tudnak közülünk jól szövögetni. Másfelől viszont mindig szükség van jó kulturális témákat feldolgozó újságírókra, objektív hírszerkesztőkre és sportriporterekre is. Szóval tényleg nehéz meghatározni azt, hogy milyen a jó újságíró és hogy kiből lesz az egyáltalán – emelte ki.

Egy-egy műsorvezetés, interjúfelvétel vagy előadás előtt még hosszú évek távlatából is izgul, abban viszont ma már biztos, hogy kérdezéstechnikája kiforrta magát. Sokszor egyenes, nyers és kendőzetlenül visszakérdez, ha az adott alany kitér a válaszadás alól.

- Sokszor be akartam már bizonyítani, hogy elég okos vagyok ahhoz, hogy egy súlyosabb kaliberű kérdést is fel tudok tenni, mindezt pusztán azért, mert nem voltam biztos önmagamban. Ám ez többször is azt eredményezte, hogy belebonyolódtam a beszélgetésbe és tudálékosnak tűntem. Ma már viszont biztos vagyok abban, hogy nincs buta kérdés és mindent meg kell és lehet is kérdezni, ami bennem, újságíróként felmerül. Sőt, most már azt is kijelenthetem, hogy minden kérdésem fut valahová, vagyis általában pontosan tudom, hogy mit akarok kihozni az adott beszélgetésből. Ehhez azonban nagyon sok interjút és riportot kellett készítenem. Hiszek abban, hogy ha valaki valóban kíváncsi valamire, akkor nem elégszik meg a fél válasszal, ugyanis a fél válasz, az nem válasz – hangsúlyozta az SZTE egykori hallgatója.

Tapasztalatai szerint nem jó, ha egy beszélgetés túl belterjessé válik, viszont fontos, hogy az újságíró egyanrangú félként tekintsen a partnerére.

- Az a jó, ha az újságíró kíváncsi, érdeklődik és az alannyal együtt él, mosolyog vagy éppen sír, vagyis érzelmeket mutat a története iránt, de nem úgy, mint egy barát, és ez nagyon fontos! Éppen ezért, hacsak egy valamire figyelmeztethetném a pályakezdő újságírókat, akkor az az lenne, hogy ne felejtsék el a hatalmukat és tanulják meg azt minden helyzetben okosan használni. Ha ez sikerül, akkor annak a beszélgetésnek biztosan lesz majd flow-ja és ezzel együtt értelme is. Legalábbis számomra egy interjú akkor válik igazivá, amikor a végén felállok és azt érzem: magam is gazdagabb lettem – osztotta meg gondolatait Veiszer Alinda.

A műsorvezető zárásképpen elmonda: nem hiányzik neki a tévéképernyő. Élvezi, hogy a maga ura. Jelenleg a legfőbb célja, hogy meghódítsa az online teret. Különböző műfajú és tematikára épülő műsoraival szeretne értéket teremteni, továbbra is érdekes és izgalmas portrébeszélgetéseket készíteni. Nem hiába, hiszen ez a műfaj a védjegyévé vált.

SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Samu Angelika