Kiemelt_felveteli_MG_8610

Növekszik a külföldi hallgatók száma a Szegedi Tudományegyetemen

Több mint 6500 gólya kezdheti meg tanulmányait 2017 őszén a Szegedi Tudományegyetemen. A korábbi évekhez hasonlóan emelkedik a Szegeden tanuló külföldiek aránya. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar képzéseiről Bari Ferenc dékán tájékoztatott.

A 2017-es felvételi eljárás eredménye, a pontszámok ismertek, minden jelentkező tudhatja a felvételi eredményét.


golyak_MG_8609


A vidéki orvosképző helyek közül idén is a Szegedi Tudományegyetemre volt a legnehezebb bejutni. Örvendetes módon igen jelentős idegennyelvű orvosképzés folyik, immár évtizedek óta Szegeden, angol és német nyelven. Bari Ferenc professzor, az SZTE ÁOK dékánja tájékoztatást adott a kar munkájáról, Tráser László kérdéseire válaszolt.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


sallai-doraSallai Dóra- GTK: pénzügy és számvitel

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az SZTE-re fogok jelentkezni, ugyanis ott tanuló ismerőseimtől csak pozitív véleményt hallottam. Érdekesnél érdekesebb kurzusok színesítik az egyetemi éveket, mindemellett magas színvonalú a sport és a nyelvoktatás is. Jó döntés az SZTE, mert országszerte elismert tudást ad a hallgatóknak, és itt olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amik pozitívan hatnak mind a pályánk, mind az életünk során.

Iszak KrisztianIszak Krisztián – BTK, szociológia

Egyáltalán nem bántam meg, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeztem, ugyanis a képzés itt sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken. Minden tavasszal részt kell vennünk élesben egy kérdőíves kutatásban, ami a Szeged Studies nevet viseli. Így saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a szakma szépségeit, és hogy mennyi és milyen munka áll egy komplett kutatás lebonyolításában, kivitelezésében. Úgy gondolom, ezáltal egy igazán gyakorlatias tudást kapunk meg.






További hallgatói vélemények >>>