Harmadik alkalommal rendezett Regionális Műhelymunkát a SzeReTeD Labor az 5-12 éves gyermekek természettudományos nevelése iránt érdeklődő vagy azzal foglalkozó pedagógusoknak és pedagógusjelölteknek. A résztvevők október 19-én különböző szakmai programokon gazdagodhattak új ötletekkel és tapasztalatokkal az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában található SzeReTed Labor termeiben.
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában Európai Uniós támogatással 2013-ban felavatott SZERETED Labor (SZEgedi REgionális TErmészettudományos Diáklaboratórium) 10 éves fennállásának tiszteletére természettudományos fókuszú regionális műhelykonferencia-sorozatot szervez.
A rendezvénysorozat fő célja a SzeReTeD Laborban folyó természettudományos tehetséggondozó és tudománynépszerűsítő munka elmúlt 10 évének áttekintése mellett a következő időszakban megvalósuló fejlesztések bemutatása, illetve a Labor regionális kapcsolatainak erősítése. A rendezvénysorozat október közepén a „Természettudományos tehetséggondozás a SzeReTeD Laborban” című rendezvénnyel kezdődött.
![Szereted_Labor Szereted_Labor](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2679_450x330.png)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2686.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2695.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2706.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2727.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2730.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2743.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2754.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2761.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2767.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2787.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2792.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2821.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2827.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2841.jpg)
![](/site/upload/2023/10/szereted_labor_dsc_2846.jpg)
A színes programot meghirdető SzeReTeD Labor tevékenységét több célkitűzést követve végzi. Ezek közé tartozik a gyermeki természettudományos érdeklődés felkarolása, a tehetségek szárba szökkenésének előmozdítása. A labor tudatosan törekszik a kísérletalapú gondolkodásfejlesztés minél szélesebb körű megvalósítására. Cél az aktív szerepvállalás a természettudományok kísérleti tapasztalatszerzésen alapuló népszerűsítésében. A labor munkatársai igyekeznek az ifjakat segíteni abban, hogy mihamarabb ráébredjenek környezetük iránti felelősségükre. Végül a természettudományos pedagógus életpályák során fényesre csiszolt szakmai kincsek őrzése, átörökítése is a célok közé tartozik.
![DSC_2730 DSC_2730](/site/upload/2023/10/dsc_27301_450x330.png)
- A rendezvény fő célja az volt, hogy azoknak a pedagógusoknak vagy pedagógusjelölteknek, akik 5 és 12 éves kor közötti gyerekek természettudományos nevelésével foglalkoznak, teremtsünk egy találkozási alkalmat, ahol lehetőségük van arra, hogy inspirációt szerezzenek, ötleteket gyűjtsenek, kicsit feltöltődjenek és szakmai kapcsolatot alakítsanak ki egymással – tudtuk meg Csiszár Imrétől, a labor vezetőjétől.
A Regionális Műhelymunka első programján az egybegyűltek Korom Erzsébet tanszékvezető egyetemi docens „A gyermekkori természettudományos gondolkodásfejlesztés jelentősége és lehetőségei” című informatív előadását hallgathatták meg. Majd a laborvezető lépett a katedrára, a SzeReTeD Laborban zajló kisiskoláskori természettudományos oktatási programba nyújtva betekintést a résztvevőknek. Az előadások után szekcióbeszélgetések következtek, melyeken a pedagógusok és pedagógusjelöltek három különböző csoportban oszthatták meg élményeiket, tapasztalataikat egymással.
![DSC_2743 DSC_2743](/site/upload/2023/10/dsc_27431_450x330.png)
A programsorozatot két gyakorlati foglalkozás zárta. Az egyikben a csongrádi TeTudoD laborból érkezett Szabó László segítségével végeztek buborékos kísérleteket az érdeklődők. A másik foglalkozáson Molnár Milán, a győri Mobilis Központ vezető demonstrátora fénytani kísérleteket segített végrehajtani a résztvevőknek. A műhelykonferencia az IKIKK OMIK Köznevelés Fejlesztési Programjának támogatásával valósult meg.
A labor teljes mértékben nyitott a hallgatók bekapcsolódására is. A programokat velük közösen valósítják meg, az egyetemisták szakmai közreműködőként vehetnek részt rajtuk. Az októberi eseményen is jártak hallgatók.
- Szuperül éreztük magunkat, nagyon tetszettek az előadások és a kísérletek is – mesélte D. Nagy Fruzsina. – Imádok kísérletezni, amikor leülök a tálcához, újra gyereknek érzem magam. Csiszár Imre tanár úr lelkesedése is hozzátett a naphoz, látszott, hogy szívvel-lélekkel segíti a SzeReTeD Labor munkáját – fogalmazott az egyetemista.
A gyakorlatok amellett, hogy a kísérletekkel remek hangulatot teremtenek, egy másik fontos funkcióval is bírnak.
![DSC_2821 DSC_2821](/site/upload/2023/10/dsc_28212_450x330.png)
- A gyakorlati foglalkozásoknak az is a lényegük, hogy a pedagógusok, akik végig csinálják a kísérleteket, olyan kísérletcsomagokat kapnak, amikben 20 diák foglalkoztatására elegendő eszköz található. Így a megtanult kísérleteket később a saját iskolájukban is el tudják végezni – magyarázta a laborvezető, akitől megtudtuk: az elméleti és gyakorlati foglalkozások együttesének köszönhetően ötletekkel és eszközökkel felszerelve térhetnek haza a pedagógusok.
Fotó és szöveg: Bartha Karina