Emeld a gyereket a magasba! Mert körülöttünk forog a világ!
A Szegedi Tudományegyetem IKIKK Társadalmi Felelősségvállalás Kompetencia Központ részvételével idén már hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon szervezi meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Gyereket a magasba! rendezvényét.

Hogyan kapcsolódjunk gyermekünkhöz? Süveges Gergő előadása az SZTE-n
A Szegedi Tudományegyetem rektori hivatala adott otthont 2023. május 15-én este az Egyetemi Tavasz keretében megszervezett Apakulcs című előadásnak, amelyre sok apa, nagyapa és leendő apa látogatott el. A Szegedi Tudományegyetem Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpontja által szervezett eseményen Süveges Gergő újságíró, coach beszélt azokról az alapelvekről, amelyek minden apának segíthetnek jobb szülővé válni.

Újabb területen kapcsolódik be az űrkutatásba a Szegedi Tudományegyetem
A Szegedi Tudományegyetemen korábban is voltak űrkutatáshoz kapcsolódó projektek – például mikrogravitációban végzett kísérletek, illetve űr-orvoslással is foglalkozott az orvosi kar – most pedig az informatika területén, egy műhold fejlesztésében vettek részt az SZTE kutatói.

