Dr. Röst Gergely az Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék egytemi docense, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője. A kutató a 2000-es évek elején, Torontóban kezdett el a járványok matematikai modellezésével foglalkozni, majd 2010-ben, immár itthon, megszervezhette Magyarország első matematikai járványtani kutatócsoportját. A csapat rendkívül fontos munkát végez, hiszen előrejelzéseik szinte napra pontos jóslatokkal szolgáltak a hazai koronavírus-hullámokat illetően.
A teljes cikk itt olvasható.