Nyári egyetem: számítógépes modellezéssel vizsgálódnak

Globalizálódik az oktatás, népszerűek a nyári egyetemek. Az ilyen rendezvények sorát az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kémiai Informatika Tanszéke nyitja: május 14-től kanadai és európai hallgatókat látnak vendégül Szegeden.

 

Az oktatás globalizációjával az angol nyelvű oktatás egyre fontosabbá válik a világon és ebből a folyamatból a magyar egyetemek sem maradhatnak ki. A május 14-én 14 órakor kezdődő Nyári Egyetem – amit az SZTE JGYPK Kémiai Informatika Tanszéke szervez – kanadai és európai hallgatók bevonásával, új módszereket használ, melyekben az oktatás és a kutatás együttes használata lehetővé teszi a hallgatói kreativitás kifejlődését.

2003-ban próbálták először megszervezni a Nyári Egyetemet. 2007-től minden évben életre hívja a programot az SZTE JGYPK Kémiai Informatika Tanszéke. A diákok eddigi kutatásaiból számos publikáció jelent meg nemzetközi folyóiratokban.

A Nyári Egyetem három magyar felsőoktatási intézmény (ELTE, SZTE, Semmelweis Egyetem) együttműködésének eredménye. A képzésben évről-évre résztvevő torontói diákok eredményeit kredittranszferrel a Torontói Egyetemre küldik. Ezt a magyar oktatási formát a világ 11. legjobb egyeteme elfogadja.

Az idei Nyári Egyetemen – az SZTE JGYPK Boldogasszony sugárút 6. számú épületében – számítógépes modellezéssel bioaktív molekulákat tanulmányoznak a hallgatók, és azt vizsgálják, hogy az oxidatív stressz milyen károkat okoz a molekulákban.

A május 14-én kezdődő programról további (angol nyelvű) részletek:

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Momen BadarnaMomen Badarna – ÁJTK – international relation

Elsősorban az egyetem nyújtotta ösztöndíj miatt jöttem Szegedre Palesztinából. Miután jobban utánanéztem a képzésnek, megtaláltam, hogy a Szegedi Tudományegyetem világviszonylatban is a legjobb 100 egyetem között van. Ezután nem volt kérdés, hogy én is itt szeretnék tanulni. A város is nagyon szép és igazán diákbarát.




Kubik_SzintiaKubik Szintia – BTK, kommunikáció-és médiatudomány MA

Vajdaságiként fontos volt számomra, hogy az egyetem közel legyen az otthonomhoz, ezért választottam a Szegedi Tudományegyetemet, illetve azért is, mert nagyon sok pozitívumot hallottam róla korábban. Szegednek több előnye van: a mérete, a pezsgése és a kedvezményei. Tökéletes mert nagyváros, de mégis kisvárosias a légkör, ami igazán hangulatossá teszi. Rengeteg kulturális program közül tudnak választani a diákok, melyek gyakran párosulnak kedvezményekkel is. Nem bántam meg, hogy idejelentkeztem, mert számtalan lehetőséget biztosít az SZTE a diploma megszerzése után is.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő