jlny

A Kárpát-medence legnagyobb földrajzversenyét rendezi az SZTE

Az online térben, megnyitóval indult 2022. február 14-én, a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke által megrendezett megmérettetésen 66 iskolából, több, mint 300 tanuló vesz részt hazai, kárpátaljai és erdélyi iskolákból.

A megnyitó, az alábbi linken megtekinthető. Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány elnöke az eseményen azzal kezdte a köszöntőjét, hogy személyesen is ismerhette a verseny névadóját, akinek legendás ismeretterjesztő képességéről és az általa vezetett terepgyakorlatokról, a földrajzos kollégiumi társai meséltek neki sokat. Az SZTE prorektora hangsúlyozta, hogy szívesen támogat minden tanulmányi versenyt, különösen a természettudományos területeken, hiszen azok az emberek, akik a természettudományokkal foglalkoznak, valójában az emberiség jövőjével foglalkoznak és szükség van a szakértelmükre az olyan globális problémák valódi megoldásához, mint amilyen a klímaváltozás vagy a fenntartható fejlődés.

ilovefoci


Dr. Pál-Molnár Elemér, a Földrajzi és Földtudományi Intézet vezetője kiemelte, hogy a Szegedi Tudományegyetem és azon belül az általa vezetett intézet az oktatók mellett a hallgatóinak is köszönheti a magas szakmai színvonalat és bízik benne, hogy ennek a megőrzésében, a most még középiskolás versenyzők is segítenek a jövőben, mint a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.

A nyilvános megnyitón az érdeklődők megtekinthettek egy kisfilmet Jakucs László karszttudósról, az aggteleki Béke-barlang felfedezőjéről, a világhírű geográfusról. Napra pontosan 70 éve végezte el a fluorecein festést (1952. február 14-én), amivel később február 16-án már bizonyítani tudta, a barlang meglétét. 1952 nyarán pedig lejutott a barlangba is, ami tudományos áttörés volt.  Ma pedig ez a barlang a világörökség része a több mint 7 km-es hosszával. Jakucs professzor 1964-ben, a szegedi József Attila Tudományegyetem felkérésére szervezte meg a Természeti Földrajzi Tanszéket, amit 28 éven át vezetett.

Dr. Szilassi Péter a verseny szakmai vezetője elmondta, hogy a verseny több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza, nagyon sok olyan versenyző volt, aki később a Szegedi Tudományegyetemen tanult tovább, köszönhetően a versenyen szerzett élményeinek, sőt vannak, akik az idei verseny szerzésében is részt vesznek.

A Szegedi Tudományegyetem Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék docense hozzátette, hogy a díjazás igen motiváló lehet, hiszen a középdöntőbe jutott csapatok a helyszínen fogadócsomagot (póló, tájékoztató füzet, emléktárgy) kapnak. Szállásuk és étkezésük ingyenes lesz. A döntősök és felkészítő tanáraik összesen több százezer forint értékű nyereményt kapnak, digitális eszközökre - mobiltelefon, tablet - beváltható vásárlási utalványok, könyvek, emléktárgyak formájában. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesül, az első helyezést elért csapat Jakucs László emlékplakettet kap. A 2022-ben 1-5. helyezést elért csapatok és kísérőtanáraik fődíjként ingyenesen részt vehetnek egy négynapos külföldi szakmai tanulmányúton teljes ellátással.

 jakplak

Idén a verseny történetében második legnagyobb létszámú középiskolai tanuló jelentkezett: 166 2 fős csapat, azaz összesen 332 tanuló mérte össze tudását a megnyitó után. Az SZTE versenye a Kárpát-medence egyik legnagyobb létszámot megmozgató, földrajztudományi tanulmányi versenye középiskolásoknak. Nevezések érkeztek Erdélyből és Kárpátaljáról is.

A verseny a középiskolai tananyagon kívül idén geoinformatikai ismeretekre is rákérdez, melyhez felkészítő anyagot biztosítottak a szervezők a diákoknak. A földrajzot az informatika nélkül ma már igen nehezen lehetne elképzelni és ezt már jó, ha a középiskolások is megismerik, a technika tudományos arcával is találkoznak.

A februári, írásbeli forduló eredményei alapján, a legjobb 40 csapat vehet majd részt a szegedi, személyes jelenlétű középdöntőn 2022. április 1-én. Az értékes nyereményekért, köztük külföldi tanulmányi kirándulásért a legjobb 8 csapat szállhat majd versenybe a döntőben, 2022. április 2-án.

A verseny támogatói a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány és a Miniszterelnökség, Nemzeti Tehetség Program.

mcsm


További részletek: http://www.geo.u-szeged.hu/index.php/hu/xi-jakucs-laszlo-kozepiskolai-foldrajzverseny-2021-2022

ntp

 

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: SZTE TTIK Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Tikvicki_Dora_kicsiTikvicki Dóra – BTK, elméleti nyelvészet

Nagyon vonzott Szegednek az a kettőssége, hogy nyugodt és családias a város, viszont nagyon pörgős az itteni egyetemi élet. Ezért kezdtem a Szegedi Tudományegyetemen az alapszakomat, illetve a mesterképzést is azért itt végzem el, mert az oktatás nagyon magasszintű és kiemelkedő színvonalú. A tanárok támogatóak, odafigyelnek a diákokra, tanulmányaikra. Az egyetemen kívül és belül is nagyon jók a lehetőségek, akár már hallgatóként fel lehet fedezni a munka világát.


gizem-gultekin

Gizem Gültekin – ÁJTK: nemzetközi kapcsolatok

Korábban Erasmusosként, jelenleg Stipendium ösztöndíjasként tanulok az SZTE-n. Az intézmény és a város is csodálatos. Számos kapcsolatépítési és kikapcsolódási, sportolási lehetőséget biztosítanak. Nagyszerű élmény és tapasztalat itt tanulni, szeretnék a jövőben is Szegeden maradni és folytatni tanulmányaimat.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *