ref1

Nemzetközi sikereket ért el az SZTE-ről indult, zöld startup

A ReFilamer projektjének lényege egy olyan költséghatékony eszköz, amely a háztartásokban található műanyag hulladékból - elsősorban műanyag palackokból - állít elő 3D nyomtatáshoz használható filamentet, ezzel a bolti filament vásárlásához képest akár 90%-kal is csökkenhetnek a kiadások. Ez az ötlet kiválóan illeszkedik a ZÖLD SZTE vonulatba, mivel környezetbarát technológia. Az SZTE-ről indult projekt a hazai sikerek után már nemzetközi porondon is egyre több elismerésben részesült.

A ReFilamer startup csapatának alapítója, Kiri Hunor, aki az SZTE TTIK Villamosmérnök BSc hallgatója, további SZTE-s csapattagok: Pálfi Anna – SZTE GTK Kereskedelem és Marketing BA, Varga Zoltán – SZTE TTIK Villamosmérnök BSc és Lennert József, aki nemrég végzett az SZTE MK Mechatronikai Mérnök szakon. A kezdeményezés az SZTE Virtus Programjában kapott komoly támogatást, melynek köszönhetően a 2020-ban indult projekt, 2021-ben már dobogóra állhatott a legjobb hazai, egyetemi startupok versenyén, a Hungarian Startup University Program záró eseményén, az úgynevezett Demo Day-en.

A startup idén nyáron sikeresen zárta a közösségi kampányát, ami az első magyar közösségifinanszírozási oldalon indult el. Mérnökeik kialakítottak egy műhelyt, ahol megkezdték a gép gyártását.

Az elmúlt hónapokban külföldön is szép sikereket értek el a csapat tagjai. Júniusban a Landing Programme West Midlands UK programon vehettek részt, az INPUT projekt jóvoltából, ahol felkészítő workshopokat tartottak. A Pitch&Bridge nemzetközi pitch versenyen második helyezést értek el.

Ugyanekkor a ReFilamer egyike volt annak a 10 magyar startupnak, amelyek képviselhették országunkat a Collision konferencián Torontóban, az Express Innovation Agency támogatásával. A háromnapos konferencia alatt, lehetőségük adódott megismerkedni a kanadai piaccal, potenciális partnereket és befektetőket keresni, valamint megismertetni ötletüket a nemzetközi közönséggel. reftorweb

- Elsősorban hazai szinten tartom jelentős elismerésnek, hogy kiválasztottak minket az ország reprezentálására, hiszen az itthoni ökoszisztémának köszönhetjük az előre haladásunkat. A továbbiakban az itt szerzett kapcsolatokat szeretnénk tovább építeni, jelenleg például kirajzolódóban van egy közös afrikai segélynyújtási program egy angol egyetemmel. Az elkövetkező néhány hónapban szeretnénk befejezni a jelenlegi gép fejlesztését és viszonteladói hálózatot kiépíteni, valamint elkezdeni egy nagy kapacitású üzleti gép fejlesztését, amivel megvethetjük a lábunkat először Lengyelországban, majd további európai országokban - tudtuk meg Kiri Hunortól, a ReFilamer ötletgazdájától, a startup alapítójától, aki az SZTE TTIK Villamosmérnök BSc szakos hallgatója.

Azok a hallgatók, akiket érdekel egy hasonló lehetőség, a kurzusfelvételnél érdeklődhetnek a Hungarian Startup University Programról. További kérdésekkel a kurzusról, illetve az SZTE-n található hallgatói ötleteket támogató lehetőségekről a Virtus Program munkatársai, a virtus@szte.hu email címen adnak felvilágosítást.

 

SZTEinfo - Lévai Ferenc, Pálfi Anna Réka (ReFilamer)

Fotó:  ReFilamer


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


bulik-patrikBulik Patrik – MK: műszaki menedzser

A szakmai gyakorlattal és a duális képzés bevezetésével már egyetemistaként lehetőségünk nyílik valódi munkatapasztalat szerzésére. Nyelvtanulásra is kiválóan alkalmas az SZTE, hallgatóként megannyi ösztöndíjra pályázhatunk a világ számos országába. Az egyetemi élet szerves része persze a kikapcsolódás is, melyhez sportolási, kulturális lehetőségeket és kedvezményes belépőket biztosítanak.



Jagri_Adam_kicsiJagri Ádám – ÁOK, általános orvos

Azért választottam az SZTE Orvostudományi karát és azért ajánlom mindenkinek, mert kiváló infrastrukturális keretek között tanulhatunk, emellett szakmailag elismert és hiteles oktatók adják át a tudásukat nekünk nap mint nap. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szabadidős programok, mint például a színház, a mozi, illetve egyéb kulturális események a tanulás melletti kikapcsolódásban segítenek. Számos sportlehetőség is van, amit igénybe vehetünk, mint az esti úszási lehetőség, ami kiváló levezetés lehet a tanulás után.

További hallgatói vélemények >>>