ponthatar_nyito

Több, mint 6000 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetemre 2021-ben

147 fővel növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2021-es központi felvételi eljárásban – 6051 új hallgatót vett fel az intézmény, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.

198 fővel nőtt az alap és 23 fővel a mesterképzésre felvett hallgatók száma a tavalyihoz képest. A 2021-es központi felvételi eljárás során hat kar tudta növelni az elsős hallgatóinak számát: többen nyertek felvételt az ÁJTK-ra, az MK-ra, az ETSZK-ra, a JGYPK-ra, a TTIK-ra és az MGK-ra is. Emellett a tanárképzés is sokkal népszerűbbnek bizonyult, mint az előző évben.


A korábbi évekhez képest jelentős változás, hogy nem a nappali tagozatos hallgatók létszáma növekedett, hanem a levelezőre és távoktatásra felvételt nyert diákok száma. A tavalyihoz képest tehát 224 fővel többen kezdik meg ilyen képzési formában tanulmányaikat.


Sok hallgatóval bővül idén az ÁJTK-n a jogász (232 fő) és nemzetközi tanulmányok szak (66 fő), de a levelező jogász képzésre is (87 fő) többen nyertek felvételt, mint tavaly. Idén sem volt könnyű bejutni az ÁOK általános orvos képző szakra, ennek ellenére több, mint 250-en (263 fő) nyertek felvételt. A széles zenei és művészeti képzéseket kínáló BBMK-n az ének és operaének szakok voltak a legkeresettebbek. A BTK-n a hagyományokhoz híven továbbra is nagy népszerűségnek örvendett az anglisztika (130 fő), a pszichológia nappali tagozata (82 fő) és levelezőn is több, mint százan (127 fő) kezdenek el tanulni. Emellett a kommunikáció- és médiatudomány szakon is többen (90 fő) kezdenek. Az ETSZK idén 99 fővel növelte hallgatói létszámát, a két legnépszerűbb szak a gyógytornász (216 fő) és a dentálhigiénikus szak (65 fő) volt. A FOK fogorvosképzésére 76 főt vettek fel. A GTK alapszakjai közül a kereskedelem és marketing (129 fő), illetve a gazdálkodás és menedzsment (130 fő) indul a legnagyobb létszámmal. Ez utóbbi távoktatásos képzési formában is nagy népszerűségnek örvendett.

A GYTK gyógyszerész képzésére idén majdnem százan (94 fő) nyertek felvételt.

Szintén jelentősen növelte hallgatói létszámát a JGYPK: nappali tagozatos képzései közül a gyógypedagógia (91 fő), a képi ábrázolás (45 fő), a közösségszervezés (47 fő), az óvodapedagógia (40 fő) és a rekreáció (50 fő) voltak a legkeresettebbek. Az MK-n ismét az élelmiszermérnök és a gépészmérnök alapszakra vették fel a legtöbb jelentkezőt. Az MGK-n az angol és magyar nyelvű mezőgazdasági mérnök alapszakok egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek és a tavaly elindított gyógy- és fűszernövény szak is vonzotta a hallgatókat.


A TTIK-n a biológia (120 fő), a gazdaságinformatikus képzés (106 fő), valamint a programtervező informatikus szakra (355 fő) vettek fel. A mesterszakok közül a biológia (63 fő), a programtervező informatikus (36 fő) és a vegyész (12 fő) képzés indul.

A Szegedi Tudományegyetem osztatlan tanárszakokra 17 fővel többet, azaz összesen 189 főt vett fel.


A 2021-es központi felvételi eljárásban 6051-en, azaz 147 fővel többen jutottak be a Szegedi Tudományegyetemre. Ez azt jelenti, hogy összesen: 3874-en alap, 879-en mester, 953-an osztatlan, 345-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Közülük állami ösztöndíjas képzésen 5098, önköltséges finanszírozási formában 953 új hallgató tanul majd szeptembertől az Egyetemen.

A legmagasabb pontszámok a felvételi eljárás sajátosságai miatt ismét a tanárszakokon alakultak ki. Az angol-német nyelv és kultúra tanár szakra 472 pont kellett. Magyar tanár, spanyol nyelv és kultúra tanár szakra pedig 469 pontra volt szükség. Ezen kívül a BTK-n futó pszichológia képzésre is magas ponttal, 435-tel lehetett bejutni. Az ÁJTK jogász szakra 433 pont kellett, az általános orvos képzéshez pedig 414. A FOK-on a fogorvosképzésre 405 ponttal lehetett bekerülni. Ám 401 pontot kellett összeszedni a GTK-n megtalálható turizmus-vendéglátás szakhoz is, a gazdálkodás és menedzsmenthez 406 volt elegendő.


A ponthatárokkal kapcsolatban az Egyetem 2021. július 23-án sajtótájékoztatót tartott, amelyen Dr. Fendler Judit, az SZTE Kancellára elmondta, hogy 2017 óta nő az összhallgatói létszám, idén várhatóan 22.000 fölé emelkedik. Ez az eredmény is bizonyítja, hogy sikerült megőrizni a Szegedi Tudományegyetem jó hírnevét és népszerűségét. A Kancellár Asszony hangsúlyozta, hogy a fő cél továbbra is a hallgatói létszám bővítése, különös tekintettel a külföldi diákokra, valamint a régióban élőkre. Utóbbi azért kiemelten fontos, hogy a dél-alföldi fiatalok egyrészt az SZTE-n szerezzék meg a diplomájukat, másrészt utána is itt maradjanak, és tehetségüket helyben kamatoztassák. Negyedik generációs egyetemként, az SZTE ezzel is kezdeményezője kíván lenni a térség gazdasági és társadalmi fejlődésének.


FJ

 

-Olyan Egyetem vagyunk, amely ápolja több évszázados múltját, megküzd a jelen kihívásaival, ugyanakkor a jövőbe tekint, és minden szempontból igyekszik megfelelni a harmadik évezred új elvárásainak. Azt hiszem, határozottan és szerénytelenség nélkül kijelenthetjük: méltók vagyunk a bennünket választók bizalmára – összegezte Dr. Fendler Judit.

 

Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE Nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, a ponthatárokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az SZTE a munkaerőpiaci igényekhez igazodva számos új szakot is indított. Ilyen az alkotóművészet és muzikológia (zeneelmélet) a BBMK-n, emellett megújította a gyógypedagógia és a közösségszervezés képzéseit a JGYPK-n, valamint elindította a design- és művészetmenedzsment képzést a BTK-n. Az ETSZK új képzése a kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterképzés és a EUGLOH Európai Egyetemi Szövetségben LASCALA néven a TTIK lézeres- és gyorsító nagyberendezések fizikája mesterképzést hirdetett – zárta gondolatait az SZTE rektorhelyettese, a Tanárképző Központ vezetője.


ZP


A nyelvvizsga mentességnek köszönhetően idén több hallgató nyert felvételt felsőfokú oklevél alapján számított pontokkal alapképzésre és mesterképzésre. Ennek és a munkaerőpiaci trendeknek köszönhetően, - amely szerint többen választják a munka melletti tanulást - jelentősen nőtt a levelező szakos (1242 fő) és a távoktatást (59 fő) hallgatók száma is.

A középiskolás diákok egyetemi beilleszkedését, és későbbi szakmai fejlődését szolgálja a Szegedi Tudományegyetem START ösztöndíj-programja is. Az első helyes jelentkezők körében 2021-ben is igazán népszerű volt az ösztöndíj: összesen 1416-an adták be jelentkezésüket. A pályázatokat augusztusban bírálja el az SZTE Tehetséggondozó Tanácsa.


A sajtótájékoztatón Szakál Péter, az SZTE oktatási igazgatója ismertette a jelenlévőkkel a felvételi eljárás további részletei. Mint elmondta, a felvételizők értesítését 2021. július 22-én este kezdte meg az Oktatási Hivatal SMS küldéssel, illetve a besorolási döntés felvi.hu-n keresztüli eljuttatásával. A Szegedi Tudományegyetem – zöld egyetemként – papír alapú értesítést nem küld, a felvettek 2021. július 27-től e-mailben kapnak értesítést a tanulmányok megkezdéséhez szükséges tudnivalókról.


sajtaj_jo


A beiratkozást az idei évtől kezdve a Messengeren elérhető chatbot segít majd. Személyesen 2021. augusztus 28. és szeptember 3. között, előre egyeztetett időpontban kerül majd minderre sor az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

A Szegedi Tudományegyetem pótfelvételit hirdet azok számára, akik nem jelentkeztek a 2021-es általános felsőoktatási felvételi eljárás során; vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A hagyományos önköltséges képzések mellett idén számos képzésen lesz lehetőség államilag finanszírozott helyekre is jelentkezni. A jelentkezéssel kapcsolatos részletes információk az SZTE Pótfelvételi oldalon lesznek elérhetők – foglalta össze Szakál Péter.


Az SZTE Pont Ott Partiról készült fotógaléria, az alábbi képen, a Facebook logóra kattintva megtekinthető.





 

SZTEinfo

Fotó:Sahin-Tóth István


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


meszaros-adriannaMészáros Adrianna – GTK: kereskedelem és marketing

Vajdasági vagyok, azért is szeretem Szegedet, mert sok mindenben hasonlít Szabadkára. Ismerősöktől rengeteg jót hallottam már az egyetemről, amit most saját bőrömön is tapasztalok. A kar számos ösztöndíjjal támogatja a legtehetségesebb diákokat és lehetőséget biztosít a gyakorlatszerzésre is. Kedvencem a kari sportnap, mert itt nemcsak mozoghatok, de a csapatjátékok segítenek a beilleszkedésben is.




Olasz_BalazsOlasz Balázs - ZMK, előadóművész – klasszikus orgona

Mindig is tudtam, hogy zenész akarok lenni, már ötévesen a rádiót hallgatva operákat énekeltem. Később jött a zongora szeretete. Általános iskolában azt mondtam, hogy zongoraművész leszek, ez annyiban módosult, hogy orgona lett belőle. Békéscsabára jártam zenei konzervatóriumba, és a nyári kurzusok során volt szerencsém Szegeden is zenélni, ekkor szerettem bele a városba. Hogy miért pont Szegedet választottam a zenei pályám szempontjából? Mert ezen az egyetemen nagyon magas színvonalúan tanítanak, és közel van a lakóhelyemhez. Plusz megtalálható a városban az a pezsgés (koncertek sorozata), amire egy zenésznek szüksége van.



További hallgatói vélemények >>>