Nyito_Jakucs_2020

Rekord számú résztvevő az SZTE IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyén

A virtuális térben zajlott a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete által szervezett IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyének döntője. A verseny lebonyolítását az Európai Unió vissza nem térítendő támogatása tette lehetővé.

A lexikális ismeretek helyett az oknyomozó földrajzi gondolkodásra, az ok-okozati elemzésekre helyezi a hangsúlyt az SZTE Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenye. A Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézete, valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke által szervezett vetélkedőn immár kilencedik éve a Kárpát-medence földrajzból legkiválóbb, legtehetségesebb középiskolai tanulói mérik össze tudásukat.


SZTE_TTIK_2020_Jakucs_2

 

– Két szempontból is különleges volt az idei megmérettetés. Egyrészt a Jakucs verseny kilenc éves történelmében rekord számú középiskolai tanuló jelentkezett a vetélkedőre! 2020 januárjában öt ország 100 iskolájának 220 csapatából – ebből 30 határon túli team –, összesen 440 tanuló mérte össze természetföldrajzi ismereteit a verseny első fordulóján – sorolta dr. Szilassi Péter, az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai tanszék egyetemi docense, a verseny fő szervezője. – Ezen impozáns számok amellett, hogy a verseny töretlen, egyre növekvő népszerűségét jelzik, arra is utalnak, hogy a Jakucs verseny az egyike a Kárpát-medence legtöbb középiskolai tanulóját megmozgató földrajzversenyeinek! Az idei verseny másik különlegessége, egyben egyedi jellemzője, hogy a 2020. november 6-án és 7-én megrendezett középdöntő és döntő fordulói a járványügyi helyzet miatt ezúttal nem a megszokott helyszínen, azaz Szegeden, a szervező egyetemi tanszéken zajlottak, hanem a virtuális térben.

 

Az online középdöntőbe 30 csapat 60 versenyzője jutott be. A középdöntőben a határainkon túli magyar középiskolák csapatai is képviseltették magukat egy felvidéki (kassai) és egy erdélyi (nagybányai) csapat révén.


SZTE_TTIK_2020_Jakucs_3

 

– Az első visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a verseny nagy sikert aratott a résztvevők körében a kényszer szülte online megrendezéstől függetlenül – árulta el dr. Szilassi Péter. – Minden tanuló kiemelte, hogy az online feladatok gondolkodtatók voltak, jól reprezentálták azt a probléma orientált földrajzos szemléletet, mellyel eredményesen kereshetjük a válaszokat korunk globális és lokális környezeti kihívásaihoz.


SZTE_TTIK_2020_Jakucs_1

 

A már hagyományosan a versenyhez kapcsolódó kísérőprogramok sem maradtak el, hanem átköltöztek az online térbe rövid filmek, videók formájában. Az SZTE lelkes geográfus és földrajz tanár szakos hallgatói olyan rövid videofilmeket készítettek az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékéről, melyek nemcsak a Szegedi Tudományegyetem geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait és látványos műholdképfalát mutatták be, de a tudományos kutatás kulisszatitkaiba is bevezették az érdeklődő középiskolás versenyzőket.

 

Ez a verseny méltó volt egykori tanszékvezető professzorunk, a nemzetközi hírű karsztkutató Jakucs László szellemiségéhez. A döntős csapatok szóbeli feleleteit hallgatva biztos vagyok abban, hogy ezek a középiskolai tanulók bármely felsőoktatási intézményben kiválóan helyt fognak állni!” – fogalmazott Prof. Dr. Mezősi Gábor, a zsűri elnöke.

 

SZTE_TTIK_2020_Jakucs_4


– A döntő eredményhirdetése ugyan mindenki számára egy kicsit furcsa és szokatlan volt így online formában, de a hagyományos csoportkép ezúttal sem maradhatott el! A versenyt támogató EFOP pályázat révén összesen több százezer forint értékű könyv és tárgyjutalomban részesülhettek a középdöntő és döntő résztvevői. A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület által kiadott reprint Jakucs kötetek egyedi ajándékot jelentenek majd mindenen résztvevő számára – összegzett dr. Szilassi Péter. – A legjobb három csapat és kísérőtanáraik 3 napos szakmai tanulmányúton vehetnek részt 2021 nyarán, ahol szakavatott vezetők révén juthatnak el hazánk legszebb tájaira Jakucs László nyomdokain.

 

A program a „Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című projekt keretében került megvalósításra (Pályázati azonosító: EFOP-3.4.4-16-2017-00015).

 

A IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny döntőjének végeredménye:

  1. Ááá-kosok, Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény;
  2. Pangea, Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium;
  3. Elvetődöttek, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium;
  4. Lájmsztónok, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium;
  5. Göröngyös párnalávák, Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium;
  6. Geogrefi 2.0, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona;
  7. GRL fiúk, Gödöllői Református Líceum Gimnázium;
  8. Miss Right & Mr. Right, Budapest VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium.

 

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.



ondrik-imolaOndrik Imola – ÁJTK: nemzetközi tanulmányok

Szegeden az egyetemi élet hatalmas, számos területen kipróbálhatjuk magunkat: írhatunk az egyetemi újságba, beléphetünk az egyetemi színházba, kórusba, különböző sportklubokba. Megannyi program segíti a külföldi tapasztalatszerzést és jövőnk tervezését is, például az Erasmus-tájékoztató és az Állásbörze.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *