pexels-chokniti-khongchum-3938023

Idén is kiosztották az „SZTE TTIK Kutatóiskolája” címeket

Hat középiskola érdemelte ki idén az „SZTE TTIK Kutatóiskolája” címet, melyet a nyertesek egy éven keresztül viselhetnek. 2020. november 27-én egy rendhagyó online eredményhirdetésen mutatták be a 2020/2021-es év díjazottjait, illetve a tavalyi év kutatóiskolái ismertették kutatási eredményeiket.

Az SZTE TTIK először a 2007/2008-as tanévben hirdetett pályázatot az SZTE TTIK Kutatóiskolája cím és támogatás elnyerésére. A pályázaton az ország valamennyi középfokú oktatási intézménye és azon határon túli magyar középiskolák vehetnek részt, melyek magyar nyelvű képzést folytatnak a természettudomány, az informatika és a műszaki tudományterületen. A 2020/2021-es felhívásra kilenc középiskolai kutatócsoport adta be pályázatát, akik közül hatan 100.000,-Ft és 200.000,-Ft közötti támogatásban részesültek.

 

Az idei évben a személyes találkozó helyett online konferencián hirdették ki a 2020/2021-es év pályázatának nyerteseit. A konferencia résztvevőit Dr. Papp Tamás, az SZTE TTIK általános és tudományos dékánhelyettese köszöntötte. Az ünnepélyes megnyitó után Dr. Kredics László egyetemi docens (SZTE, TTIK Mikrobiológiai Tanszék) tartott előadást „A Jó, a Rossz és a Csúf a zöld árnyalataiban – avagy a sokoldalú Trichoderma nemzetség” címmel. A konferencián a tavalyi győztes középiskolák is bemutatták az egy év alatt elért kutatási eredményeiket, majd kihirdették a 2020/2021-es év nyerteseit is.


A 2020/2021-es évben az SZTE TTIK Kutatóiskolája címet viselheti a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium (Sopron), a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta), a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola (Bonyhád), a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium (Csongrád), a Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Szeged), és a Kecskeméti Katona József Gimnázium (Kecskemét).


Pályázni minden évben olyan kutatási programmal lehet, melynek egyik témavezetője a TTIK oktatója vagy kutatója, illetve a középiskola egyik tanára. A nyertes pályázóknak egy évük van elvégezni a kutatói munkát, az eredményekről a zárórendezvényen kell előadásban beszámolniuk. A címet a támogatottak a pályázat évében viselhetik.

 

A Program a ProTalentis Alapítvány, az SZTE Tehetségpont közreműködésével, az EFOP-3.4.4-16-2017-00015 azonosító számú „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázat részeként valósult meg.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Monori CsengeMonori Csenge – BTK – néprajz

Azért jelentkeztem Szegedre, mert az SZTE egy nagyon kiemelkedő és jó hírű egyetem. Az oktatás rendkívül színvonalas. Nagyon szeretek ide járni, mert sok rendezvény szól a hallgatóknak, amelyeken igazán jól ki lehet kapcsolódni a tanulás mellett is. Nálunk különösen jó a közösség is, tanulás szempontjából nagyon segítőkész mindenki.





Juhasz_Zsolt_kiemeltJuhász Zsolt - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért választottam Szegedet, mert hiába nagy egyetemvárosról van szó, mégis nagyon otthonosnak éreztem a hangulatát minden korábbi látogatásom során. Nagyon jó, hogy minden közel van a városban, és egy-egy jó buli után egyszerűen hazajuthatok. Nagyon jó a közösség is itt, mindenki nagyon barátságos.


További hallgatói vélemények >>>