Több mint 50-en jelentkeztek az SZTE vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzésére

Több mint 50-en adták be jelentkezésüket, ebből 45-en első helyen jelölték meg az SZTE Vásárhelyen induló vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzését.

„A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán első alkalommal indul mesterképzés, ezért nagy várakozásokkal tekintettünk a felvételi eredmények elé.” – mondta el Komarek Levente, a Mezőgazdasági Kar oktatási és közkapcsolati dékánhelyettese. A 2017 őszén meghirdetett vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakra a jelentkezők létszáma felülmúlta a várakozásokat – írja a vasarhely24.com.


Komarek Levente kifejtette, több mint 50-en adták be jelentkezésüket, ebből 45-en első helyen jelölték meg a vásárhelyi mesterképzést. 34 fő felvételt nyert, egy esetben még folyamatban van a jogorvoslati eljárás. Várhatóan tehát 35 főt fognak felvenni a mesterképzésre, ami februárban veszi kezdetét. Nem nyertek felvételt azok a személyek, akiknek hiányzik a nyelvvizsgájuk. Ők jövőre újra jelentkezhetnek, amennyiben ezt pótolják.


„Több éve készülünk a szakindításra. Szakmai előkészítő munkát és marketing tevékenységet is végeztünk az elmúlt években és hónapokban.”– mondta. Országosan összesen 68 főt vettek fel a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakra, vagyis a jelentkezők több mint 50%-a Vásárhelyen fogja kezdeni a képzést.


A hallgatók leginkább Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből érkeztek, de ki lehet jelenteni, hogy az ország egyre több pontjából adják be ide a jelentkezésüket.


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Molnar_Eszter_felveteliMolnár Eszter – ZMK, oratórium és dalének

Mesterszakos hallgatóként bátran mondhatom, hogy az SZTE zeneművészeti képzése minden feltételt megad ahhoz, hogy a hallgatókból sikeres művészek váljanak. A karon családias a hangulat, szinte mindenki ismer mindenkit. A tanárok szakmailag támogatnak, segítenek az előrelépésben, fellépési lehetőségekben. A tanulmányokban az egyetemi könyvtár zenei különgyűjteménye is segít.


Krizsan DaniellaKrizsán Daniella – BTK, szabad bölcsészet

A felvételi előtt a kommunikáció, a média és a nyelvtudományok érdekeltek. Végül szabad bölcsészet szakra jelentkeztem, mert így szakiránynak a kommunikáció- és médiatudományt vettem fel, minor képzésnek pedig a nyelvtechnológiát. A szakon családias a környezet, a tanárok szinte olyanok, mintha segítőkész szülőként lennének mellettünk. Mesterképzésre is szeretnék jelentkezni, kommunikáció- és médiatudomány szakra, ahol majd a humánkommunikáció kutatásra szeretnék specializálódni. Célom, hogy kifejlesszek egy olyan módszert, amivel az emberek gyorsabban tanulnának meg idegen nyelveket.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *