Kiemelt_Szabadegyetem

Mindenkié és kreditet ér a Szabadegyetem – Szeged 2018 tavaszi programja

A tudomány izgalmas témáiról színes és érthető formában – ez az SZTE Szabadegyetem – Szeged program-sorozatának a jellemzője. 2018 tavaszán is neves szegedi és hazai előadók ismertetik friss kutatási eredményeiket, válaszolnak ősi és mai kérdésekre a TIK-ben szerdánként 18 órakor kezdődő SZTE szabadegyetemen.

Az egyetemisták számára kreditet érő szabadon választható tantárgy, a kívülálló érdeklődőknek ingyenes ismeretszerzést kínáló program az SZTE Szabadegyetem – Szeged előadás-sorozat. A tudománynépszerűsítő rendezvény 2018 tavaszán is izgalmas témákat tálal.

 

A félévről félévre megújuló SZTE-sorozat XXI. szemesztere 2018. február 14-én kezdődik és május 16-án zárul. A bolygómozgástól a globális környezeti kihívásokig, a párkapcsolatoktól a sebzett kollektív identitásig, a hétköznapi nemzetközi jogtól az újmódi bűnökig, a biomarkerek idegrendszeri kórképekben játszott szerepétől a hagyományos kínai orvoslás beilleszthetőségéig 12 érdekes témát kínál a Szabadegyetem – Szeged XXI. szemesztere. Az érdeklődők olyan kérdésekre is tudományos igényű és közérthető magyarázatot kapnak, mint például: „Ki a nevelés gazdája?” vagy „A vers vajon mi?”. A program egyaránt segít megérteni Kína vagy éppen napjaink fogyasztási trendjeinek összetettségét.

 

A helyi tudományos potenciál felvonultatása jellemezte a Szabadegyetem – Szeged eddigi szemesztereit is. A 2018 tavaszán az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged, Ady tér 10.) kongresszusi termében szerdánként 18 órától pódiumra lépő előadók kétharmada az SZTE munkatársa. A vendégként érkező előadók ugyancsak szakmájuk jeles képviselői. A hallgatók számára most is adott a lehetőség arra, hogy az előadások után közvetlenül, vagy a Szabadegyetem – Szeged honlapján kérdéseket tegyenek fel az előadóknak.

 

Az eddigi hagyományoknak megfelelően az SZTE rögzíti a szabadegyetemi előadásokat. A program – az eddigi szemeszterekhez hasonlatosan – utólag megtekinthető lesz az SZTE honlapján: https://www.u-szeged.hu/szabadegyetem

 

*

 

A Szegedi Tudományegyetem „Szabadegyetem – Szeged” XXI. szemeszter programja

 

2018

 

Február 14., szerda, 18 óra: L. Stipkovits Erika (szakpszichológus-pszichoterapeuta, szakíró, a Személyiségfejlesztő Akadémia igazgatója, a Házasság Hete program egyik előadója): Közelebb egymáshoz, közelebb önmagunkhoz! – Tévhitek a párkapcsolatokról

 

Február 21. szerda, 18 óra: Mohr Richárd (igazgató, SZTE Konfuciusz Intézet): Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során

 

Február 28. szerda, 18 óra: Dr. Szalai Anikó (egyetemi adjunktus, SZTE ÁJTK): Hétköznapi nemzetközi jog

 

Március 7. szerda, 18 óra: Dr. Prónay Szabolcs (egyetemi adjunktus, SZTE GTK): Napjaink fogyasztási trendjei a marketing szemüvegén keresztül

 

Március 14. szerda, 18 óra: Dr. Görbe Tamás Ferenc (egyetemi adjunktus, SZTE TTIK): Szimmetria, mint eszköz - a bolygómozgástól az elemi részecskékig

 

Március 21. szerda, 18 óra: Dr. Karikó Sándor (főiskolai tanár, SZTE JGYPK): Ki a nevelés gazdája?

 

Április 4. szerda, 18 óra: Prof. Dr. Vécsei László (egyetemi tanár, SZTE ÁOK): Biomarkerek idegrendszeri kórképekben: terápiás döntések

 

Április 11. szerda, 18 óra: Kollár Árpád (rovatvezető, TiszatájOnline): A vers vajon mi?

 

Április 18. szerda, 18 óra: Prof. Dr. Rakonczai János (egyetemi tanár, SZTE TTIK): Globális környezeti kihívásaink, avagy mikor tér észre az emberiség

 

Április 25. szerda, 18 óra: Prof. Dr. Máté-Tóth András (egyetemi tanár, SZTE BTK): Sebezett kollektív identitás Kelet-Közép-Európában

 

Május 9. szerda, 18 óra: Prof. Dr. Karsai Krisztina (egyetemi tanár, SZTE ÁJTK): Újmódi BŰN ÉS régimódi BŰNHŐDÉS? A XXI. századi büntető igazságszolgáltatás kihívásai

 

Május 16. szerda, 18 óra: Prof. Dr. Hegyi Gabriella (tanszékvezető, PTE ETK Komplementer Medicina Tanszék; Yamamoto Intézet): A Hagyományos kínai orvoslás beilleszthetősége az Evidence Based Medicinába


*


Az előadás-sorozat része az EFOP-3.6.1-16-2016-00008 számú, „Intelligens élettudományi technológiák, módszertanok, alkalmazások fejlesztése és innovatív folyamatok, szolgáltatások kialakítása a szegedi tudásbázisra építve" című SZTE fejlesztési projektnek.


 

 

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


kartali_tunde_felveteliKartali Tünde - TTIK, biológia PhD

Újvidéken, szerb nyelven fejeztem be a mesterképzést. De mindig is szerettem volna az anyanyelvemen továbbtanulni, mikrobiológiával foglalkozni. Ezért jelentkeztem az SZTE Biológia Doktori Iskolájába. Szegedet mindig is szerettem. Régóta tisztában vagyok azzal is, hogy az itteni egyetem minőségi képzést biztosít, az SZTE Mikrobiológiai Tanszékéről csak jót hallottam. Ezért választottam a Szegedi Tudományegyetem doktori képzését.





Toth_Fanni_felveteliTóth Fanni - TTIK, programtervező informatikus

Az SZTE programtervező informatikus szakján igazán minőségi oktatást kapunk. Ami számomra pozitív, hogy tényleg azt kaptam, amire számítottam, amit hirdettek a nyílt napokon is. Ráadásul, ha valaki ügyes a programtervezésben még esélyt is kaphat, hogy a tanszékünkön dolgozzon. Sokan nem is tudják, de duális képzésben is lehet tanulni, ami nagyon sokat segít a gyakorlatias tapasztalatok megszerzésében, és az egyetem után komoly előnyt jelenthet ez a munkaerőpiacon.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő