A magyar tudomány és azon belül az egyes felsőoktatási intézmények nemzetközi megítélését erősen befolyásolják a különböző egyetemi rangsorok. Az első ilyen, az ARWU (Shanghai lista), 2003-as megjelenése óta a magyar kutatóegyetemek és köztük az SZTE a világranglisták felső 15%-ában szerepeltek, de a pozíciójuk jellemzően ereszkedő. Ezek a listák számos paramétert és mérési módszert felhasználnak, azonban egyértelműen megállapítható, hogy a tudományos kimenet egy évre eső publikációk számában mért teljesítménye és a közleményekre jutó idézettséggel mért minősége rendelkezik a legnagyobb súllyal. Így azok az egyetemek tudnak ebben a versenyben sikeresek lenni, amelyek hatékonyan képesek újratermelni a hírnevüket a tudományos aktivitásukon keresztül. Természetesen a kiválóságnak vannak más mércéi is, például a tudományos eredmények ipari hasznosulásának sikeressége. Azonban elemzésünk erre a rangsorok nézőpontjának követése miatt nem tér ki.

Ez az összefoglaló egy kiterjedt tudománymetriai elemzés háttéradatai alapján a romló helyzetünk okait kívánja röviden bemutatni. A magyar felsőoktatási tudománypolitikát és finanszírozást néhány központi szereplő (fenntartó minisztérium, MTA, NKFIH) határozta meg az elmúlt évtizedekben, ezért érdemes az országos trendek vizsgálatával kezdeni, majd ezen belül vizsgálni az SZTE speciális helyzetét. A vizsgálataink a nemzetközi nézőpont miatt olyan adatbázisokon alapulnak, amelyek globálisak és képesek számszerű adatokkal indikálni a kiválóságot és a teljesítményt (Web of Science, Scopus/SciVal). Sajnos ezek az adatok a társadalom és bölcsészettudományok szempontjából az idézési sajátosságok miatt nem relevánsak. A vizsgált időtartomány a mögöttünk álló lezárt 10 évre terjed ki. Megjegyezzük azonban, hogy a 2016 és 2017 években a magyar tudományfinanszírozásban gyökeres változások álltak be, amelyek pozitív hatását csak az elkövetkező néhány évben fogjuk mérhetően érzékelni. Ugyanakkor a kedvező hatások csak akkor jelentkeznek majd, ha a javuló finanszírozás egy hatékony K+F irányítási rendszerrel is párosul. Az írás utolsó részében mutatjuk be az SZTE által követett és követendő stratégiát.

A magyar tudomány helyzete nemzetközi összehasonlításban

A tudományos kimenet volumenét meghatározza a kutatók száma és hatékonyságuk. Mivel a kutatói kapacitás az ország népességével és GDP-jével is összefügg, érdemes normalizált összehasonlításokat végezni. Elsőként Magyarország tudományos teljesítményének a 2006-os szintre normált változását mutatjuk be (1. ábra). Látható, hogy tíz év alatt a szomszédos és V4 országok többsége 1.7 – 1.9x-es növekményt mutatott. Románia és Szerbia igen jelentős fejlődésen esett át, és igen alacsony bázisértékről indulva ma már jól látható szereplője a nemzetközi tudományos életnek. Eközben Magyarország tudományos kibocsátása lassabban, 1.4x-esére nőtt, ami egyértelműen jelzi országunk relatív súlyának csökkenését a tudományban felzárkózó, közvetlen konkurenseinkkel szemben. A versenytársaink növekményét bizonyos országoknál a kormányzati K+F finanszírozás jelentős növelése okozta (2. ábra): Csehország, Szlovákia. Más esetekben egy már létező kutatói kapacitás állt át arra, hogy nemzetközileg látható közleményeket bocsásson ki, amit egy tudománypolitikai irányváltás váltott ki: Románia, Szerbia, Szlovénia. Vannak országok, ahol mindkét hatás érvényesül: Lengyelország.

1. ábra. Tudományos közlemények (teljes eredeti és összefoglaló közlemények) számának változása a 2006-os bázishoz viszonyítva. Forrás: Elsevier Scival, EuroStat.

2. ábra: Kormányzati K+F ráfordítások a GDP százalékában (GovERD) Forrás: Elsevier Scival, EuroStat.

3. ábra: Közszférában dolgozó kutatók száma a népesség százalékában.

4. ábra: Egy közszférában dolgozó kutató által közölt tudományos közlemények száma. Forrás: Elsevier Scival, Eurostat. A létszám adatokat a normáláshoz az n-1. évből használtuk fel az n. évi tudományos kibocsátáshoz.

Magyarország versenytársainktól lemaradó mennyiségi fejlődése mögött az áll, hogy a hazai kutatói állomány és kutatások kormányzati finanszírozási szintje is csökkent a vizsgált időszakban (3. ábra). Ugyanakkor már eleve jobb nemzetközi orientációt tudhatott magáénak mint versenytársai, így magasabb bázis értékről indult. Hiába növekedett a magyar kutatók átlagos hatékonysága az egy év alatt kibocsátott közlemények számát tekintve a nemzetközi szintnek megfelelően, ez nem tudta kompenzálni a többi hatást (4. ábra).

Nem elegendő azonban a mennyiségi viszonyokat vizsgálni. Ugyancsak az Elsevier Scival adatbázisra alapozva elmondható, hogy a tudományterületi relatív idézettség tekintetében (azaz a cikkek hányszoros idézettséget kaptak a tudományterületi átlaghoz képest) Magyarország a 2006-2016-os időszakban relatíve jó pozícióból indulva meredek növekedéssel megközelítette a németországi színvonalat (5. ábra). Hasonló fejlődést mutatott Szlovénia, így 2016-ra Németország, Szlovénia és Magyarország relatív idézettségi mutatója közel azonos. Ezzel hazánk mutatói kedvezőbbek a környező országoknál és a V4-eknél. A legjobban idézett cikkek kategóriájában jól látszik, hogy a verseny nagyobb (6. ábra). Itt már Magyarország nem tudja elérni a német színvonalat, de az utóbbi évek fejlődésének köszönhetően hazánk (Szlovéniával együtt) meghaladta a világátlagot, és ezzel vezető helyet foglal el az országcsoportban.

5. ábra: Tudományterületi átlaghoz viszonyított relatív idézettség. Forrás: Elsevier Scival.

6. ábra: A felső 25%-ban idézett közlemények aránya. Forrás: Elsevier Scival. Az adatok az eredeti és összefoglaló közleményekre vonatkoznak az önidézések kizárásával.

A tudományos kibocsátásunk mennyisége és minősége egyaránt fontos; a kimenet mennyiségi javítása nem járhat együtt azzal, hogy a kibocsátás a tudományos közösség számára észrevétlen marad. Ezt a hatást méri azon közlemények aránya, melyek hosszútávon sem kapnak idézést (7. ábra). Ennek mértéke utal a források hasznosításának hatékonyságára is. (Az idősorok érthetően mindig magas értékről indulnak – hiszen egy cikk megjelenése és a hivatkozások beérkezése között elkerülhetetlenül van néhány év késleltetés – az, hogy milyen gyors a konvergencia viszont arról hordoz információt, hogy mennyire jellemzők az adott ország portfóliójában a „pörgős” tudományterületek.) Ahogy ez várható, Ausztria és Hollandia alacsony, 10% körüli értéket mutat, Németország kicsivel 20% alatt van. Magyarország a hosszútávon idézetlen cikkek arányában Németországgal és Szlovéniával esik egy kategóriába, a környező és V4 országokhoz képest jobb teljesítményt elérve.

7. ábra. Az idézetlen közlemények aránya az összes közlemény százalékában. Az adatok az eredeti és összefoglaló közleményekre vonatkoznak az önidézések kizárásával. Forrás: Elsevier Scival.

Az összehasonlító vizsgálatokból arra következtetünk, hogy a közszférában működő K+F ágazatra jellemző volt a hatékonyság növekedés a vizsgált időszakban. Ebben a versenyben az egy főre számított magyar kutatói hatékonyság tartotta helyét, nem szakadt le a tudományban konvergencia régiónak számító szomszédos és V4 országok teljesítményétől. A 2016-ig tartó kedvezőtlen folyamatok együtt jártak a kutatói létszám észrevehető csökkenésével. Ezeknek a hatásoknak a következménye az egyetemi rangsorokban elfoglalt romló pozíciónk, mert a közvetlen versenytársaink gyorsabb mennyiségi fejlődése a kibocsátási volumenben hátrébb szorítja a magyar egyetemeket.

Ugyanakkor ezektől a változásoktól teljesen elválni látszik a tudományos minőségi mutatókban elfoglalt helyzetünk. A relatív idézettség és az idézetlenségi szint vonatkozásában hazánk megközelíti az átlagos németországi színvonalat, a világátlagnak megfelelő teljesítményt nyújt. Mindez annak következménye, hogy a magyar tudományos minőség jelentősen javult a 2006-2016 közötti időszakban. Fontos azonban, hogy a K+F ráfordítások növekményével nem lehet egyértelmű összefüggést találni a minőségi mutatók esetén. Úgy tűnik, az adott ország tudományos kultúrája, tudománypolitikája és a rendelkezésre álló források elosztásának módszertana legalább annyira fontos tényező, mint a ráfordítások nagysága vagy növelésének sebessége. Fontos azonban megjegyezni, hogy a K+F szektor finanszírozási hátterében történő változások 5-10 év késleltetéssel jelentkeznek. Például egy megfogyatkozott és korfáját tekintve előnytelen kutatói bázis kis rugalmasságot mutathat a jövőre nézve, a finanszírozás hirtelen javítása már nem biztos, hogy a várt eredményeket hozza. A személyi állomány fejlesztése a tehetséggondozó rendszereken keresztül és külföldi kutatók Magyarországra csábítása idő- és költségigényes folyamat.

Az SZTE teljesítménye hazai összehasonlításban

A magyar tudományos közlemények körülbelül háromnegyedét hat nagy egyetem – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Semmelweis Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem – és a Magyar Tudományos Akadémia adja (8. ábra).

8. ábra. Tudományos publikációk száma Scopus/SciVal-ban 2006-2016 (csak eredeti cikkek és összefoglaló közlemények).

Láthattuk, hogy a magyar tudomány minősége javult a vizsgált időszakban, azonban ez nem minden szereplőre igaz az országon belül. A Scopus/SciVal adatai alapján az MTA és a kutató egyetemeink javuló tendenciát mutatnak; a relatív idézettségük jellemzően 1,0 fölé került (9. ábra). Az SZTE azonban ehhez képest stagnált. A felső 25%-os idézettségű tartományban is hasonló eredményeket láthatunk (10. ábra). Kutatóegyetemi versenytársaink megközelítik a 30%-os mutatót, míg az SZTE nem lépi át tartósan a 25%-os szintet.

9. ábra. Tudományterületi átlaghoz viszonyított relatív idézettség. Forrás: Elsevier Scival. Az adatok az eredeti és összefoglaló közleményekre vonatkoznak az önidézések kizárásával.

10. ábra. A felső 25%-ban idézett közlemények aránya. Forrás: Elsevier Scival. Az adatok az eredeti és összefoglaló közleményekre vonatkoznak az önidézések kizárásával.

Fontos azonban kiemelni, hogy az idézetlenségi szintünk, azaz azon közlemények aránya, amelyek egyáltalán nem kaptak hivatkozást, (11. ábra) a legalacsonyabbak között van, ami azt jelzi, hogy az SZTE tudományossága erős alapokon nyugszik.

11. ábra. Idézetlen közlemények aránya. Forrás: Elsevier Scival. Az adatok az eredeti és összefoglaló közleményekre vonatkoznak az önidézések kizárásával.

Ezek az adatok arra utalnak, hogy az SZTE nemzetközi színtéren önmagát megmérettető kutatói közössége alapvetően jó minőségű és láthatósággal bíró tudományt művel, azonban elmaradunk a kiválóság tekintetében. Amint a magyar egyetemeken működő ERC, Lendület és más kiváló minősítést hordozó kutatócsoportok száma is utal erre, az SZTE számára jelenleg kihívást jelent, hogy az ilyen szintű kutatókat nagyobb számban itt tartsa vagy idevonzza.

Összefoglalva, az SZTE-nek kettős kihívásnak kell megfelelnie, hogy a nemzetközi rangsorokban javuló pozíciót tudjon elfoglalni. Egyrészt kezelnie kell a tudományos kibocsátás mennyiségi kérdéseit a belső szerkezeti és teljesítményértékelési problémák kiküszöbölésével. Másrészt olyan stratégiát kell követnie, amivel a kiválósági kutatócsoportok/műhelyek számát növelni tudja.

A SZTE stratégiája a kiválóság javítására

A kutatói kiválóságot elősegítő, megbecsülő és befogadói környezet kialakítása egy szervezeten belül nagy kihívást jelent. A jól prosperáló és jelentős nemzetközi tekintélyt kivívó egyetemek, kutatóintézetek és azok hálózatainak tanulmányozása meg tudja adni a módszertant, amivel sikereket érhetünk el. Ez a tudomány menedzsment megközelítés egyrészt a jól finanszírozott kutatócsoportok rendkívül erős szelekcióján és a következetes számonkérésen alapszik. Másrészt feltételezi a kutatócsoportok tudományos célkitűzésekhez kapcsolódó életciklusát, így a tisztán kutató intézményekben (pl: EMBL, Howard Hughes) a csoportok 5-9 éves ciklusok után cserélődnek, újraszerveződnek. Ez lényegében a tudomány evolúciós folyamatát valósítja meg a szelekción és újjászületésen keresztül. Azonban ez a megközelítés oktatás intenzív egyetemeken működő vagy ezekre affiliált kutatócsoportok esetén nem alkalmazható adaptáció nélkül, hiszen az oktatási és gyógyítási feladatok egyidejű optimalizálást kívánnak. Ráadásul a magyarországi körülmények és az SZTE belső viszonyai is korlátozó tényezők, amihez a helyi viszonyokat figyelembe vevő stratégia kialakítása szükséges. Ezeket a korlátozó tényezőket összefoglalhatjuk: finanszírozottság, a pályázati rendszerek előnytelen tulajdonságai, szervezeti korlátok és jó gyakorlatok hiánya. Fontos kiemelni, hogy a problémák szorosan összefüggnek, megoldásuk egységes keretben képzelhető el a források megszerzésével és az intézményrendszer egyidejű megújításával.

Az egyik stratégiai lehetőség az SZTE számára, hogy vezető szerepet vállal az EU finanszírozású, nemzetközi tudomány menedzsment normák szerint működtetett kutatóintézetek létrehozásában szegedi központtal vagy decentrummal. Ezek az intézmények szervezeti kereteik szerint nagyrészt, vagy teljesen függetlenül működnek az egyetemtől, viszont szoros szimbiózis alakítandó ki a tudományos kutatásban. Ez elősegíti az SZTE kutatói állományának megújulását, új tudományos látásmód befogadását, a jó gyakorlatok elterjedését és a finanszírozás javulását az SZTE kutatók számára. Mindemellett, az így működtetett kutató intézmények az SZTE tudományos teljesítményét közvetlenül is javítják. Az SZTE sikeresen lépett előre ebben az irányban. Jól ismertek az Extreme Light Infrastructure (ELI) szegedi vonatkozásai. Az első lézer lövések ezen cikk megírásának idejént történtek. Ehhez mérhető jelentőségű a Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine kutatóintézet megalapítása az EU TEAMING konstrukciójának segítségével, amely szintén szegedi központtal fog üzemelni.

A másik irány az SZTE belső tudomány menedzsmentjének felülvizsgálata, amire az ad lehetőséget, hogy az Új Nemzeti Kiválósági programban a felsőoktatási intézmények pótlólagos K+F finanszírozáshoz jutnak. Az adatok azt mutatják, hogy az egyetem 12 kara nem egyformán járul hozzá a nemzetközileg látható tudományos teljesítményhez. Ennek egyik oka a tudományterületi sajátosságokban is kereshető, például bölcsészet és jogtudományok esetén sok esetben már maga a problémafelvetés is korlátozott a nyelvünkre és/vagy országunkra. Azonban karaink többségének nem kell ilyen korlátokkal szembenéznie. A releváns karok esetén az MTMT adatbázisából kiindulva elemeztük a tudományos teljesítményt, idézettségi szintet (WoS adatbázisra normálva, ami eltér a Scopus területi átlagoktól) és együtt ábrázoltuk az oktatási/gyógyítási terheléssel (12. ábra). Bár az MTMT csak korlátozottan alkalmas intézményi szintű elemzésekre, a karok közötti összehasonlítás hiteles üzenetet közvetít. Az SZTE három kara (TTIK, ÁOK és GYTK) képes a nemzetközi átlagot megközelítve produkálni a tudományos minőséget, ami egyetemi szinten elvárható. Emellett az oktatási/gyógyítási terhelés a kutatóegyetemi szintnek megfelelő. A vizsgálatban résztvevő többi karunk a nemzetközi tudományos mutatók alacsonyabb szintjét produkálja. Az MTMT tartalmaz jelentős számú, tudományos munkát tükröző tételt, ezek a nemzetközi láthatóságban azonban nem jelennek meg. Ugyanakkor jóval magasabb az oktatási terhelés is bizonyos karoknál: MK, FOK, GTK, ETSZK.

12. ábra. Kari bontásban a tudományterületre normált relatív idézettség a hallgató/oktató aránnyal szemben (adatok az ÁOK és FOK esetén az egészségügyi ellátási terhelést is figyelembe veszik). Az adatokat 2007-2016 tartományon elemeztük. Forrás MTMT, WoS.

Az adatok arról árulkodnak, hogy az SZTE integráció óta (2000) eltelt idő alatt nem sikerült a tudományos együttműködésekben rejlő lehetőségeket kellő mértékben kihasználni, amely legalább bizonyos területeken lehetővé tenné a kevésbé tudomány intenzív karok felzárkózását. Egyes esetekben a magas oktatási terhelés bizonyosan tovább rontja a helyzetet. Ez azt jelzi, hogy a jelenlegi kari struktúra nem alkalmas arra, hogy lényegi változásokat idézzen elő az SZTE kiválóságának javításában.

Következésképp a tudományos minőségünk javítását egy új, a kutatócsoportokra fókuszáló tudomány menedzsment struktúrával lehetünk képesek elérni. Ennek kialakításához szükséges az, hogy az SZTE felmérje azokat a tématerületeket, ahol a kiválóság tettenérhető, ahol a nemzetközileg elismert kutatóműhelyek egymással együttműködve képesek a kritikus tömeget elérni. Ezek a tématerületek és az ide csatlakozó kiváló kutatócsoportok lehetnek egy lényegében az SZTE-n belül működő kutatóintézeti rendszer magjai és a K+F finanszírozás kedvezményezettjei.