PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az SZTE IKIKK Szegedi Digitális Bölcsészet Laboratórium inkubációs kutatócsoport tudományos ösztöndíjpályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem tudományos tevékenységet folytató tehetséges fiatal hallgatók számára az alábbi kutatási tevékenységek végzésére: Digitális bölcsészettel kapcsolatos kutatás.
Gondolattérkép az MI-hez – az SZTE kutatói a chatbotok nyomában
Az MI-n, azaz a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek napról napra egyre elterjedtebbé válnak, és egyre jobban átszövik életünket. A jelenlegi megoldások nagy hátránya azonban, hogy kizárólag betanított adatokból dolgoznak, és nincs koherens világmodelljük. Ez korlátozza az alkalmazhatóságukat, különösen az olyan kritikus területeken, mint az egészségügy és a pénzügy. Az SZTE kutatói a RAItHMA projekt keretén belül két másik egyetemmel karöltve ennek a problémának az orvoslásán dolgoznak.
A digitális világ humán, jogi és gazdasági vonatkozásairól, kihívásairól értekeztek az IKIKK kutatói
Tizenegy szekcióban, több mint ötven előadás hangzott el 2024. december 11-12-én az Agórában, a második Digitális Világ (DIVIL) konferencián, amely az SZTE IKIKK Digitális Társadalom Kompetenciaközpont szervezésében valósult meg.
Agrár ökoszisztémák szennyezettségének innovatív felmérése a Szegedi Tudományegyetemen – célkeresztben a nanoműanyag
„2050-re több műanyag lesz a tengerekben, mint hal” – a vizeinkben lévő műanyagszennyezésről már sokat hallottunk, sajnos a talajban is rossz a helyzet. A globálisan növekvő műanyagszennyezés egyre nagyobb aggodalmat okoz számos területen, így a mezőgazdasági termelékenységre és az élelmiszerbiztonságra vonatkozóan is. A látható szennyeződésnél nagyobb veszélyt jelentenek az egészen apró mikro- és nanoműanyag részecskék. Előbbit kimutatták már a Himalája hegycsúcsán és várandós nők placentájában, utóbbiról azonban eddig alig voltak adatok. A Szegedi Tudományegyetem innovatív interdiszciplináris kutatása jelentős változást és eredményeket ígér a nanoműanyagok detektálása, hatása, nyomon követése és kivonása tekintetében.