Bezár

HSUP_otletverseny

HSUP Kiválasztási Ötletverseny Nap és Virtus Hallgatói Életpálya Program a Szegedi Tudományegyetemen

HSUP Kiválasztási Ötletverseny Nap és Virtus Hallgatói Életpálya Program a Szegedi Tudományegyetemen

2026. január 14.
3 perc

Fogászati szenzor, okos, tartásjavító fitnesz matrac, akupresszúrás ékszer – néhány azok közül az ötletek közül, amelyek a Szegedi Tudományegyetem HSUP képzésén részt vevő hallgatóktól származnak, és amelyeket 2026. január 9-én mutattak be a Szegedi Tudományegyetem HSUP Kiválasztási Ötletversenyén.

A Hungarian Startup University Program (HSUP) online kurzusának célja, hogy a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit megismertesse az innováció világával, a modern vállalkozói szemlélettel, valamint a startupok működésének alapjaival. A tantárgy keretében a résztvevők elsajátíthatják, miként válik egy ötlet életképessé: foglalkoznak ötletgenerálással, piackutatással, termékfejlesztéssel, marketinggel, értékesítési stratégiákkal, pénzügyi tervezéssel, valamint jogi és HR-alapokkal is. Mindezek mellett kiemelt jelentőségű, hogy a hallgatók a Szegedi Tudományegyetem támogatására is számíthatnak ötleteik továbbfejlesztése során.

167B5853

A HSUP Kiválasztási Ötletversenyt 2026. január 9-én rendezték meg a Rektori Épület Dísztermében, ahol 4 karról összesen 13 hallgató mutatta be startupkoncepcióját. A zsűriben Prof. Dr. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, az Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ szakmai vezetője; Prof. Dr. Csóka Ildikó stratégiai főigazgató, az SZTE IKIKK operatív vezetője; Kurucz Róbert, az SZTE SFF Innovációmenedzsment Egység vezetője; valamint Dr. Kincses Zoltán, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézetének adjunktusa foglalt helyet.

167B5933

– Meggyőző, jól felépített speecheket hallhattunk, amelyek egyértelműen azt mutatták, hogy a hallgatók értik a startup gondolkodás lényegét, és képesek strukturáltan bemutatni ötleteiket – fogalmazott Prof. Dr. Csóka Ildikó. Kiemelte: a felkészülés során az SZTE SFF Innovációmenedzsment Egység munkatársai célzott szakmai támogatást nyújtottak, amely jelentősen hozzájárult a prezentációk színvonalához.

167B5953

– A bemutatott projektek jól tükrözik az egyetemisták kreativitását, szakmai felkészültségét és problémamegoldó gondolkodását – hangsúlyozta Prof. Dr. Kónya Zoltán. A Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese kiemelte: az ilyen kezdeményezések bizonyítják, hogy az egyetemi közeg kiváló terepe az ötletek megszületésének és továbbfejlesztésének. – Mindenkit arra biztatok, hogy csatlakozzon hozzánk: az IKIKK Virtus Hallgatói Életpálya Programjába folyamatosan várjuk az egyetemisták innovatív elképzeléseit, és támogatást biztosítunk ahhoz, hogy ezekből valódi, megvalósítható projektek váljanak – fogalmazott.

Képgaléria az eseményről:



A zsűri döntése értelmében a versenyen bemutatott mind a 13 ötletet tovább vizsgálják, és a fejlesztésre érdemes koncepciókkal a jövőben is foglalkoznak. Emellett öt plusz három projektötletet továbbítottak a Nemzeti Innovációs Ügynökséghez. Ezek közül kerül majd ki az az ötlet, amely részt vehet a Demo Dayen, ahol a fődíj csapattagonként 1 millió forint. Az öt legkiválóbb projekt kidolgozói emellett négy hónapon keresztül havi 65 ezer forint ösztöndíjban részesülnek.

Az öt legjobb ötletet kidolgozó egyetemista:

Özkan Nil fogrovos hallgató;

Tóth Bernadett biológia szakos hallgató;

Koós Kriszten kereskedelem és marketing szakos hallgató;

Gulyás Gergő gazdaságinformatikus hallgató;

Göktug Öykü fogorvos hallgató;

plusz három ötletgazda, aki szintén továbbjutott:

Kordás Patrik mérnökinformatikus hallgató;

Gavlik Martin programtervező informatikus hallgató;

Radics Roland politológus hallgató.



IKIKK-infó