Bezár

WBC-02

Sikeresen zajlott a Nyugat-Balkán Központ második nemzetközi konferenciája

Sikeresen zajlott a Nyugat-Balkán Központ második nemzetközi konferenciája

2025. október 31.
2 perc

2025. október 13-án hétfőn, hat térségbeli állam hét professzorának és hat szegedi oktatónak a jelenlétében, tizenöt PhD-hallgató kutatómunkájára összpontosítva tartotta meg második tudományos konferenciáját az SZTE IKIKK Nyugat-Balkán Kompetencia Központ. A szegedi és külföldi kollégák párban vezették a doktorandusz hallgatók kutatómunkáját, amelynek eredményei közelebb hozták a térség társadalmi kihívásait, és mutattak utat azok megoldására.

A SZTE három programban résztvevő Karának (Állam- és Jogtudományi Kar, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Gazdaságtudományi Kar) oktatói és a nyugat-balkáni partnerintézmények képviselői második alkalommal gyűltek össze, hogy közös kutatómunkájuk eredményeit egymás előtt mutathassák be. Így bár idén is több új taggal egészült ki a kutatócsoport, már összeforrott csapat gyűlt össze a Rektori Hivatal földszinti konferenciatermében.

WBC-01-2

A megjelenteket Prof. Dr. Hajdú József, a Nyugat-Balkán Kompetenciaközpont vezetője köszöntötte megköszönve, hogy ismét összegyűlt az immár tudományos közösséggé kovácsolódott csoport. Az új tagokat és a már korábban csatlakozottokat egyaránt örömmel üdvözölte és mutatta be, jelezve, hogy egy nagyon sűrű, de izgalmas szakmai napnak néznek elébe.

WBC-06

Sinka László, az idei tudományos találkozó meghívott előadója, az Európai Ügyek Minisztérium tanácsosa nyitóelőadásában foglalta össze a térség helyzetét, az uniós csatlakozási politika jelenlegi kihívásait. Előadása jól megvilágította a nyugat-balkáni csatlakozási törekvések elakadásának okait, és tágabb perspektívába helyezte az Unió jövőjével kapcsolatos aggodalmakat, amelyek a bővítésre is kihatnak.

A konferencián tizenkét előadás hangzott el, amelyek a nemzetközi konzorcium 8 egyetemének (Újvidéki Egyetem, Tiranai Egyetem, a Podgoricai Egyetem, az American College Skopje, a Belgradi Egyetem, a Sarajevoi Egyetem, a Pristinai Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem) 30 kutatója és PhD-hallgatója munkáját, annak legfontosabb eredményeit mutatták be.

WBC-10

A történeti, vallás- és politikatudományi, nemzetközi viszonyokra vagy a jog különböző területeire kiterjedő előadások egymást kiegészítve adtak átfogó, mégis részletekbe bocsátkozó betekintést. Az elhangzott előadások témáját kidolgozó szakcikkek a konzorcium által elindított BLESS című elektronikus folyóiratban is megjelennek.

WBC-19

A nap végén lehetőség volt arra is, hogy a résztvevők a következő hároméves ciklus terveit is megvitathassák. A szegedi koordinációs csapat által előkészített ötletek közül válogatva egy írásbeli szavazás során dőlt el, hogy mely lehetőségek milyen súllyal kerüljenek be az új időszak tervei közé, melyeket, ha a tervek elfogadásra kerülnek, egy szakmailag jól felkészült tudományos közösség valósíthat majd meg.

IIKIKK-infó

Fotó: Kovács-Jerney Ádám