A világ legnagyobb egyetemi multisport-eseményére készülő magyar delegáció tagjai július 8-án, ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat Budapesten. A július 16–27. között a németországi Rajna–Ruhr régióban megrendezendő Egyetemi Világjátékokon minden eddiginél nagyobb, összesen 248 fős magyar csapat vesz részt – ebből 178 sportoló, akik 47 különböző felsőoktatási intézményből, köztük a Szegedi Tudományegyetemről érkeznek.
A Szegedi Tudományegyetemet képviselő hét hallgató: Beregszászi Renáta, Kling Réka atlétika, Sági Nikolett Ágnes judo, Pápai Bálint, Pápai Balázs tollaslabda, Bóbis Botond, Danka Benedek vízilabda sportágakban.
A korábban Universiadénak nevezett Egyetemi Világjátékok az olimpia után a második legnagyobb multisport esemény, amelyen ezúttal 140 ország több mint 6000 felsőoktatásban tanuló sportolója indul. A világjátékokon 248 fővel minden idők legnépesebb magyar küldöttsége vesz majd részt. A 16 sportágban összesen 178 versenyző indul, akik 31 magyar felsőoktatási intézményt képviselnek.
Az SZTE hallgatók 32. nyári Egyetemi Világjátékokra történő felkészítését és a versenyrészvételt az SZTE IKIKK Harmadik Missziós Fejlesztések Klaszter – Sport és Egészségfejlesztési Program támogatta.
IKIKK-infó