Bezár

pexels-olly-3830745jougyek

Milyen jó ügyeket támogatnak a szegedi egyetem polgárai?

Milyen jó ügyeket támogatnak a szegedi egyetem polgárai?

2024. május 27.
2 perc

Nagyszabású, szemléletformáló projekt kezdődik a Szegedi Tudományegyetemen, melynek célja az egyetemi polgárok közösségi szerepvállalásának erősítése a Dél-alföldi régióban. Milyen jó ügyeket támogatnak az SZTE oktatói-kutatói, hallgatói, dolgozói? — az IKIKK kutatása erre a kérdésre keresi a választ és ez a téma került középpontba a közelmúltban rendezett workshopon, amelyen a szervezők bemutatták a Nexus Campus – Közösségi Központ koncepcióját is.

- A Nexus Campus több mint egy fogalom, amely az összegyetemi szereplők közötti kapcsolatok és együttműködések szoros összefonódását jelenti. Egy olyan hely lehet, ahol a társadalmi felelősségvállalás témakörében az innováció, a kutatás, az oktatás és akár később a vállalkozás összekapcsolódik, hogy elősegítse az új ötletek létrehozását és átültetését a gyakorlatba – fogalmazott Rádi Kata. A Nexus Campus – Közösségi Központ projektfelelőse elmondta, hogy a hármas misszión kívül – oktatás-kutatás-gyógyítás – az egyetem feladata, hogy az életminőséget javítsa, hogy értéket közvetítsen, viselkedést, gondolkodást formáljon, támogassa a közösségeket, segítsen a demográfiai nehézségekre megoldást találni.

A Közösségi Központ ötletének bemutatása során hangsúlyozta, hogy kialakításában minden egyetemi polgár véleménye számít, alulról szerveződő kezdeményezés. Fő feladatai között említette többek között az önkéntességre ösztönzést, a dolgozói jóllét támogatását, rendezvények szervezését és lebonyolítását. Kiemelte a híd funkció betöltését: az együttműködés megteremtését az egyetemi polgárok és a régió lakossága között; hogy felhívja a figyelmet a jó ügyekre, amelyekhez önkénteseket és támogatókat keres. A hosszú távú célja, hogy csökkentse a társadalmi egyenlőtlenségeket, támogassa a sérülékeny, perifériára szorult csoportokat.

A workshopon Málovics György, az SZTE Gazdaságtudományi Kar egyetemi docense bemutatta a Közösségi Központot megalapozó kutatásaikat. Majd a szervezők azt kérdezték az egyetem karairól és más egységeiből érkező résztvevőktől, hogy milyen jógyakorlatokat ismernek és javasolnak a témában?

Erre a kérdésre keresi a választ az SZTE IKIKK online kérdőíve is, hiszen valódi közösség nem jöhet létre együtt gondolkodás nélkül. A nyitott kérdésekből álló, interjújellegű kérdőív kitöltése nagyjából 15-20 percet vesz igénybe és ide kattintva elérhető.

A kérdések megválaszolása a közösségi központ tervezési folyamatát támogatja. A helyzetfelmérést a tavaszi félévben további tervezési lépések követik, amelyek az érdeklődők számára nyitottak.

További információ a kozossegikozpont@szte.hu e-mail-címen kérhető.

„Mert hisszük, hogy együtt többre vagyunk képesek!”

A kezdeményezés az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ Harmadik Missziós Fejlesztések Klaszterének koordinálásával valósul meg. A kutatásban közreműködik az (IKIKK) Humán-és Társadalomtudományi Klaszter.

IKIKKinfo

Borítókép: pexels.com