Egyre nagyobb érdeklődés van az SZTE Mérnöki Karán 2015 óta folyó duális képzések iránt. A tanulmányaikat 2018 szeptemberében megkezdő nappali tagozatos hallgatók szabadon választhatnak a duális partnervállalatok közül, akik összesen 199 helyet tudnának biztosítani számukra.
A duális jellegű képzési forma bevezetésével a felsőoktatás és a munkaerőpiac igényei közelebb kerültek egymáshoz. A duális képzésben részt vevő hallgatóknak amellett, hogy felsőoktatási tanulmányaik során magas szintű elméleti tudást sajátíthatnak el, lehetőségük nyílik arra, hogy ismereteiket a gyakorlatban is alkalmazhassák, így szerezve versenyképes tudást az egyetemi évek alatt.
A duális mérnökképzésben azon hallgatók vehetnek részt, akik az adott vállalatnál kiválasztásra kerülnek, továbbá a központi felvételi eljárásban felvételt nyernek a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának mérnök szakjaira.
Intézményünkben először 2015 szeptemberében kezdték meg tanulmányaikat a duális hallgatók. Az azóta eltelt években folyamatosan nőtt a duális formában indított szakjaink száma, mára már elmondhatjuk, hogy minden nappali tagozatos alapszakunkon és a legtöbb mesterszakunkon lehet élni a lehetőséggel. A duális képzésről és a partnervállalatokról bővebb információ található itt.
Az EFOP 3.5.1-16—2017-00004 Duális és kooperatív képzések és azokat támogató szolgáltatások fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen című projekt megvalósítása során célkitűzésünk, hogy a Szegedi Tudományegyetemen – szorosan együttműködve a gazdasági szférával - olyan munkaerő-piaci igényekhez igazodó, gyakorlatorientált (duális és kooperatív) képzések, szolgáltatások kifejlesztése és működtetése valósuljon meg, amelyek hozzájárulnak a felsőoktatás területi, társadalmi, gazdasági szerepének erősítéséhez, valamint a munkaerő-piaci igények kielégítéséhez.
Az SZTE Mérnöki Karán 2017 nyarán létrejött a Mérnöki Duális Képzési Központ, amely a kar és a gazdasági szféra közötti folyamatos és aktív együttműködést biztosítja, és a gyakorlatorientált képzések koordinálását végzi.
A 2018/2019. tanévre jelentkező diákok jelenleg 26 duális partnervállalat közül választhatnak, akik összesen 199 helyet kínálnak. A vállalatok az általuk megadott eljárási rend alapján kiválasztják a számukra legalkalmasabb jelentkezőket.
Mindig is nagyon szerettem a matematikát és a történelmet, így orientálódtam a Gazdaságtudományi Kar felé. Ráadásul a nővérem is itt tanult és ő még jobban motivált ez irányba. A várost külön kiemelném diákbarát jellege miatt. Nagyon szeretem a szakomat, és tudom, hogy közgazdászdiplomával bárhol elhelyezkedhet az ember, akár külföldre is.
Újvári Gréta – MK, élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki Msc
Bács-Kiskun megyéből jöttem, és mivel nem szerettem volna nagyvárosba menni, Szeged ideális választásnak tűnt. Azért maradtam az SZTE-n mesterképzésen, mert az alapszakon megszerettem az egyetemet, és kiváló oktatókkal találkoztam. Nagyon jó volt a közösség is, ami a mérnöki kart illeti, igazi kis családias hangulatról tudok beszámolni. A kar számos lehetőséget kínál a hallgatóknak a munka, a gyakorlatok terén is, akár duális képzést is választhat az érdeklődő.