Egy csavargó természetű, soha meg nem nyugvó erdélyi vándorfestő,
Nagy István pasztellképeiből és szénrajzaiból nyílt kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A székely származású művész az 1920-as években jutott pályája csúcsára, munkásságát
Kosztolányi Dezső is nagy lelkesedéssel méltatta.
A szegedi tárlat anyagát a bajai Türr István Múzeum bocsátotta a szegedi intézmény rendelkezésére. A kollekció a művész összesen 46 képét tartalmazza: csendéletei, tájképei és portréi mellett egy kései önarcképe is látható, amelyen a festő karakteres, kemény embernek ábrázolta időskori önmagát.
A szűkös körülmények között élő képíró Erdélyben született és nevelkedett, a Csíki-havasok között töltötte gyermekkorát. Szinte egész életében vándorolt, csak rövid ideig volt képes egy helyben vesztegelni. Bár ismerte a nyugatot (hiszen tanult Münchenben és Párizsban, valamint járt Itáliában is), mégis megmaradt hazájában a magyar táj és a magyar emberek megfestőjeként. Gyalogszerrel járta be az erdélyi, vajdasági és magyar tájakat, többször megfordult az Alföldön és a Balaton környékén, utolsó éveit Baján töltötte. Bolyongásai során folyamatosan rajzolt, főként pasztellal és szénnel. A szegedi tárlaton a látogató végigjárhatja a többnyire realista stílusban festő Nagy István életének csaknem minden állomását, hiszen a zord Csíki-havasok, a balatoni naplemente vagy az alföldi tanyavilág mind-mind feltűnnek a kiállított képeken. Rajzolt tájait és portréit puritán hangvétel jellemzi. Egyszerű stílusa segítségével azonban komoly hangú, balladai tömörségű, felejthetetlen képeket alkotott.
Az egyik legnagyobb székely festő kréta- és szénrajzai május 3-ig várják az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeumban.