Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Egy költőre többféleképpen lehet emlékezni. Lehet mint emberre, és lehet, mint művek szerzőjére; persze e kettő nehezen elválasztható. A Baka István halálának tizedik évfordulója alkalmából múlt héten megrendezett programok során a legkülönbözőbb módokon elevenedett meg a költő emléke.
A Bartók Béla Művelődési Házban szeptember 20-án, Baka halálának napra pontos évfordulóján a költő szekszárdi, gyermekkori és szegedi, felnőttkori barátai beszélgettek. Az érkező elé táruló látvány - a kávéházi hangulatot idéző asztalok, rajta a mécsesek – meghökkentő meghittsége az egész este hangulatát megelőlegezte. A beszélgetést Merő Béla, Baka egykor iskolatársa, színházi rendező vezette. A gyerekkori barátok – Lányi Péter, Kékes Gábor és Hanák Ottó – a már fiatalon is különösen művelt, elhivatott Bakát idézték meg történeteikkel. Szőke Katalin az egyetemista, majd a műfordító Bakáról beszélt, és az orosz irodalommal való inspiratív kapcsolatról. Darvasi László távollétében egy az ez alkalomra írott szövegével volt jelen, melynek lényege: Baka van, itt, köztünk, nem ment el. Ezzel vitatkozott részben Balog József, szerinte Baka nemléte éppen a rá való emlékezésben nyilvánul meg leginkább, melyre nem neki, hanem nekünk van szükségünk.
A szakmai programoknak a Grand Café adott otthont. Szeptember 22-én, csütörtök este itt mutatta be Baka életműsorozatának második, prózákat és drámákat tartalmazó kötetét Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője és Bombitz Attila, a kötet szerkesztője. Baka pontos, lassú és kitartó szerző volt, tudhattuk meg Bombitz Attilától, akinek írói alkata egy egyszerre artisztikus és populáris irodalom megteremtésére volt alkalmas. Olasz Sándor a prózai és drámai alkotások fantasztikumba billenését emelte ki, valamint a mítoszteremtés versekben és prózában egyaránt megnyilvánuló motívumát. A könyvbemutató után Orbán György előadóművész adott elő részletet a Szekszárdi mise című kisregényből. Baka prózai művei gyakran idézik meg a szülőváros, Szekszárd világát. Az elhangzott részletben Liszt Ferenc halála után tíz évvel tér vissza a mennyországból; nem csoda, ha néhányunkban mindez furcsa asszociációt keltett.
– A ma kezdődő esemény különbözik az eddigi napok megemlékezésétől – nyitotta meg péntek reggel a kétnapos Grand Café-beli Baka István-szimpóziumot Ilia Mihály, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a kultusz drapériáját letépve közelebb kerülhessünk a szövegek tudományos eszközökkel történő megértéséhez. Bedecs László Lecserélt nyelv című előadásában Baka kezdeti és kései líráját hasonlította össze. Bedecs szerint a kilencvenes évek verseire a szókincs beszédszerűvé válása, a kétely és az önirónia hangnemének előtérbe kerülése és a szerepversek reflektáltsága a jellemző elmozdulás a hetvenes évek eleji lírától. Bazsányi Sándor az evés, a felzabáltatás metaforáját vizsgálva Baka (különösen kései) verseiben a költészet indulat-voltát hangsúlyozta ki, az olvasónak való „önfeltálalás” gesztusán keresztül megvilágítva. Valastyán Tamás a művek halálábrázolásáról, nyelv és halál eleve ellentmondásos viszonyáról szólt. Külön blokk elemezte Baka és az orosz irodalom kapcsolatát. Bagi Ibolya a Jeszenyin az Anglettere-ben című versről, Szőke Katalin a Brodszkij-fordításokról beszélt. Baka fordításai leginkább ironikus megemeltségükkel különböznek az eredeti Brodszkij-versektől, tudtuk meg Szőkétől, aki különösen érdekes módon vezette le: Baka egyik verse Brodszkij hatásának közvetítésén keresztül hogyan áll kapcsolatban egy Ahmatova-művel.
Péntek délután Bombitz Attila Baka István prózai írásairól adott átfogó elemzést. Faragó Kornélia ugyancsak a kisregényekről szólva a múlt és jövő perspektívák végeinek összekötését hangsúlyozta, valamint a történetek képzeletbeliségét. Olasz Sándor a látomásos-prózai Szekszárdi misét elemezve valóság és lázálom egymást kiegészítő ellentétpárjáról beszélt, a kisregényt az élettől való fokozatos elszakadás történeteként értelmezve. Baka prózája, mint mondta, angyalokkal benépesített lírai univerzum.
A szombati napot Füzi László Határhelyzetben című előadása nyitotta, melyben Baka nyilatkozatait és a műveiről szóló kritikákat elemezve jutott arra a konklúzióra, hogy a Bakáról való beszédben nem eléggé reflektált a versek rombolás-tematikájának ellenére is meghatározó szépsége. Nagy Márta a versek költői képeit vizsgálva a metaforikusságot mint létértelmezést és a világ újrateremtését értelmezte. Tőzsér Árpád és Baka István költészetének összehasonlító vizsgálatát végezte el Németh Zoltán. Érdekesség, hogy Tőzsér legutóbbi, Tanulmányok költőportrékhoz című kötetében szerepel is egy Baka hangján írott vers.
Szigeti Lajos Sándor a Baka-versekben fellelhető tudatos József Attila-utalásokat elemezte. A Sztyepan Pehotnij-jelenség kapcsán Schein Gábor az eredet nélküli fordítás költészetéről beszélt; a fordítást eleve mint terek közti tevékenységet említve, mely mindig a mű birtokolhatatlanságára mutat rá. Fenyő D. György pedig a Társbérleti éj című Sztyepan Pehotnij- és a Külvárosi éj című József Attila-vers hasonlóságaira mutatott rá.
Emlékezni tehát többféleképpen lehet. Lehet személyesen, lehet a művekhez méltó szakmai pontossággal. De lehet újabb művel is. Péntek este ugyanis, a konferenciához kapcsolódóan különös színházi előadás született a Régi Zsinagóga amúgy is szakrális épületében. Szív Ernő A berlini fekete füzet című tárcaregénye Bakó András, tehát Baka István elvesztéséről szól, ebből a szövegből készített színházat a MASZK Színházi Egyesület. Három nő és négy, többnyire néma tanú. Néhány pohár bor. Kétségbeesett hangfoszlányok, zavart mondattöredékek, szavak – melyekről tudjuk, hogy csak azok maradnak. Van-e igazság, vagy csak a szavakban? Az előadás alatt egy kék füzetet kap mindenki – írjunk, dedikáljunk bele valami szépet.
Sokan ülünk a nézőtéren.
De biztos nem írjuk ugyanazt.