Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Pontosan mivel foglalkozik az Europa Cinemas hálózat?
– Ezt a hálózatot az Európai Unió Média programja támogatja, és kimondottan az a célja, hogy az európai filmeket bemutató forgalmazókat és mozisokat támogassa, valamint az, hogy ezt a kultúrát megismertesse a fiatal közönséggel. Ahhoz, hogy egy mozi ennek a rendszernek a tagja lehessen, az egy évben játszott filmek között nagy arányban kell szerepelni európai filmeknek, és ezen belül nem lehet több mint húsz százalék a nemzeti filmek aránya. Ez nem jelentett nagy változást a mi műsorpolitikánkban, mert mi mindig is erre törekedtünk. Úgy látjuk, hogy a nagyteremben is egyre inkább azokat a filmeket kell vetítenünk, amelyek talán a kommersz kategóriába tartoznak, de ezek közül is az értékesebb filmek közé, mert a mi közönségünk ezt igényli. A két kisteremben szinte folyamatosan európai és magyar filmek vannak műsoron.
– A Belvárosi Mozinak mit jelent ez a tagság?
– Egyrészt megtiszteltetés, mivel a hálózat tavaly megelőlegezte nekünk a bizalmat, ugyanis múlt év szeptemberében kellett elküldenünk a 2004. első féléves programunkat és ez alapján vettek fel minket. Még most is dolgozunk a pályázaton, jelenleg az egész éves programot kell továbbítanunk, majd ez alapján döntenek majd áprilisban a konkrét támogatás összegéről. A tagság egyrészt szellemi, másrészt konkrét anyagi támogatást jelent. Amint felvettek bennünket, rögtön meg is hívtak a párizsi konferenciájukra, amit minden évben tartanak. Itt körülbelül négyszázötvenen voltunk az európai régióból – sokan az újonnan felvett európai uniós tagországokból, valamint a Mediterrániumból is, ahogyan a franciák az észak-afrikai országokat nevezik.
– Miről van szó egy ilyen konferencián?
– Ami most nagyon aktuális téma, és szinte minden ilyen rendezvényen felvetődik, az a digitális mozi jövője Európában. Például Bergman legújabb filmjét Angliában már csak digitális változatban jelentették meg, de ott fel is vannak erre készülve, vannak olyan mozik, amik ezt vetíteni tudják. Magyarországon én egy olyan helyről tudok, ahol rendelkeznek az ilyen vetítéshez megfelelő technikával. Másrészt arról is szó esett a konferencián, hogy egyenletesebben kellene elosztani a filmbemutatókat, mert amikor a mozinak jó időszaka van – mint amilyen a tavasz, ősz, tél – akkor torlódnak a filmbemutatók, így egy-egy film kiolthatja a másikat, nyárra viszont megritkulnak a bemutatók, nehezebb megtölteni a termeket.

 

Már vannak olyanok, aki szinte csak hozzánk járnak. Fotó: Nagy László

 

– Említette, hogy az Europa Cinemas tagoknak az is feladatuk, hogy a fiatalokkal is megismertessék az európai filmkultúrát. Ezt milyen módon próbálják elérni?
– Ez nehéz feladat, de én úgy látom, hogy ebben a városban azért mindig van olyan réteg, amit ez fajta kultúra érdekel. Bár ahhoz képest, hogy Szegedet értelmiségi városnak tartják, és hogy milyen sok fiatal tanul az itteni egyetemen, én keveslem ezt a réteget. Mindenféle eszközzel próbálunk eljutni a lehető legszélesebb körhöz: hirdetünk a helyi és az egyetemi lapokban, műsorújságokban, van saját programfüzetünk, ami igényesebb, bővebb tájékoztatást nyújt a művészfilmekről az érdeklődőnek. A nagyobb fesztiváljainkról mindig hírt ad a helyi média, és az egyetemmel is szoros kapcsolatunk van, hiszen a bölcsészkaron indult filmtörténet, -elmélet szak oktatóival és hallgatóival is együttműködünk, közös rendezvényeket szervezünk.
– Mi alapján választják ki a vetítésre kerülő filmeket?
– Mi premiermozi vagyunk, tehát az adott hónapban megjelenő új filmek közül mutatjuk be azokat, amiket mi már előtte megnéztünk, és jónak is éreztünk, de olyannak is, amire azért bejönnek az emberek. Ez a két szempont néha egymásnak ellentmondásos, néha szinonimák. Nekünk ez utóbit kell megéreznünk. De ha látunk egy olyan filmet, amiről gyanítható, hogy csak egy szűk réteget fog érdekelni, de mi valamilyen okból fontos filmnek tartjuk, akkor is vállaljuk a kockázatot, és bemutatjuk. Persze a művészfilmek rendezői között is vannak divatosak, mint például Kusturica vagy Almodovar, akiknek a filmjeit nem lehet nem műsorra tűzni, de kötelességünknek érezzük bemutatni a kevésbé ismert rendezőket is a közönségnek.
– A kistermekben mégis sokszor vagyunk kevesen. Megéri ez így a mozinak?
– Sajnos minden hagyományos mozi csak úgy tud fennmaradni, ha folyamatosan pályázatokat ad be a nagy állami intézetekhez, mint a Nemzeti Kulturális Alap Mozgóképes Szakkollégiumához vagy a Magyar Mozgókép Alapítványhoz, és most még önkormányzati támogatást is kapunk. A saját bevételeinkből nem tudnánk fenntartani a mozit.
– A plázák elterjedése igencsak veszélyeztette a hagyományos mozik működését, a Belvárosi Mozi mégis fenn tudott maradni. Mi ennek az oka?
– Valóban, a multiplexek megjelenése nagy problémát jelentett a legtöbb városban, és sok helyen egy-két hónap után a hagyományos mozikat be kellett zárni. Petróczy Sándornak, a mozi igazgatójának van nagy érdeme abban, hogy mi nem kerültünk bele ebbe a sorba, ő ugyanis kellő időben felismerte azt, hogy ha jönnek a plázák a maguk szuperkényelmével és hipertechnikájával, akkor a hagyományos mozit rohamléptekben el kell kezdeni fejleszteni ahhoz, hogy képes legyen talpon maradni. Így mi még a pláza megnyitása előtt rengeteg pénzt költöttünk a felújításra, mert akkor még jól ment a mozi, volt nyereség, amit ezekre a beruházásokra lehetett fordítani. Az önkormányzatnak is sokat köszönhetünk, mert partner volt a fejlesztésekben, például a Fáklya mozi eladásából befolyt összeget is ilyen célra lehetett fordítani – akkor alakítottuk ki a Grand Cafe-t, mint negyedik termet. Ennek, és szerintem a műsorpolitikának is köszönhető, hogy túl tudtuk élni azt az időszakot. Én úgy látom, most már kezd Szegeden kialakulni egy olyan közönség, aki csak hozzánk jár. Van egy olyan kör, aki csak a plázába jár, van egy elég széles réteg, aki filmet választ, és ennek alapján megy egyik vagy másik helyre, és már vannak olyanok, aki szinte csak hozzánk járnak. Nekünk hosszú távon mindenféleképpen az jelent jövőt, ha felvállaljuk az igényes filmeket, és ezt nagyon szívesen is tesszük.