Tanárképzés


Fontos!
Feltétlenül tanulmányozza át a tanárképzésről szóló minisztériumi közleményt (pdf) is!


A tanárképzés

  • érettségire épülően osztatlan képzésben egy vagy két tanárszakon
  • alapképzésben, illetve korábban nem tanári főiskolai szintű képzésben szerzett oklevéllel osztott képzésben tanári mesterszakon vagy
  • az adott tanárszak szakterülete szerinti nem tanári mesterképzési szakkal, illetve osztatlan szakkal párhuzamosan vagy a mesterfokozatot, illetve korábban diszciplináris, nem tanári egyetemi szintű képzésben szerzett végzettséget követően felvett tanári mesterszakon

folyik.

Aki rendelkezik már tanár vagy tanító vagy szakoktató szakképzettséget igazoló oklevéllel újabb oklevelet adó tanárképzésben jelentkezhet tanári mesterszakra.

A jelentkezőnek az érdeklődési iránya és előtanulmányai alapján kell eldöntenie azt, hogy milyen a tanárszakos irányultságra. A tanárképzésben

  • a közismereti tanárszak az általános iskola 5. évfolyamától kezdődő és a középfokú nevelés-oktatás szakaszában a szakrendszerű oktatás közismereti tantárgyainak tanítására, a tanári munkakörök ellátására,
  • a szakmai tanárszak a szakképzésben folyó szakmai tantárgyak oktatásra, az oktatói munkakörök ellátására,
  • a művészeti tanárszak az alapfokú művészetoktatásban, a szakgimnáziumban, szakiskolában a művészeti szakmai tantárgy tanítására, tanári munkakörök ellátására

készít fel.

  • Az újabb oklevelet adó tanárképzésben a képzési idő 4 félév, kivéve, ha az újabb oklevelet adó képzésben a köznevelésért felelős miniszter a tanárképzésről szóló minisztériumi közleményben (pdf) foglaltak szerint hozzájárult a 3 féléves képzéshez, továbbá, ha tanárszakon szerzett tanári szakképzettség birtokában mérnöktanár, közgazdásztanár, agrármérnöktanár, egészségügyi tanár vagy szociális ismeretek tanára szakmai tanárszak az újabb tanárszak.


A felsőoktatási intézmények által meghirdetett tanárszakok, azok munkarendje és a jelentkező előtanulmányai szerint választható képzési formák, az intézmény által tervezett pályaalkalmassági vizsgák a felsőoktatási intézmények meghirdetett képzéseinél találhatók meg.

Az alábbi összefoglaló táblázat a különböző lehetőségeket együtt jeleníti meg, és segít kiválasztani az előtanulmányok és a szakos irányultság ismeretében a jogszabályoknak megfelelő képzési idejű tanárképzési meghirdetést. Ezekről részletesen az alfejezetekben lesz szó.

További információk:

1. Közismereti tanárképzés

2. Művészeti tanárképzés

3. Szakmai tanárképzés
4. Újabb, tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzés
5. Szaktanárképzés és képzési szintemelő képzés
6. Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Nemeth MelittaNémeth Melitta – TTIK, földrajz

Korábban már elkezdtem egy szakot, viszont úgy hozta az élet, hogy azt abbahagytam. Ezután elkezdtem dolgozni, és a munkám során jöttem rá, hogy a turizmus és a földrajz az, ami igazán érdekel. Így újra nekifutottam a tanulásnak, és felvételiztem a TTIK-ra, földrajz szakra. Szakiránynak a turizmust választottam. Itt végre úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Pozitívum, hogy habár kevesen vagyunk ezen a specializáción mégis elindították, így sokkal több idő jut egy-egy emberre az órákon.






Csoke_Mark_felveteliCsőke Márk- BTK, történelem

Harmadévesként már tapasztalatból mondhatom, hogy igaz a hír az egyetem színvonalas oktatásáról. Örülök, hogy ezt személyesen is megtapasztalhatom a történelem szakon. Az egyetemválasztás során fontos szempont volt az is, hogy a Szegedi Tudományegyetem közel van a szülőfalumhoz, és az, hogy sok ismerősöm is ide jelentkezett. Nagyon szeretek itt tanulni, mert Szeged nagyon szép és élhető város.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *