Honlapra_2_16

Hallgatói Program

Az SZTE Karrier Iroda küldetése, hogy a hallgatókat már az egyetemi évek elejétől kezdve felkészítse a munkaerő-piaci kihívásokra: segítjük őket önismeretük, a munkaerőpiacon elvárt készségek fejlesztésében, a megfelelő pályaút megtervezésében, egy-egy konkrét pozíció megpályázásában, a kiválasztási folyamatban való sikeres részvételben.


Egyetemi kurzusok


Külső szakértők bevonásával 4 online kurzust fejlesztettünk, amelyek népszerűségét mutatja, hogy félévről félévre mintegy 900 hallgató választja és végzi el őket.

Hiánypótló témának bizonyult az 5 lépés a sikeres életpályatervezéshez című kurzusunk, a 10 modulból álló Karriertervezés, valamint az Útmutató a hiteles vezetővé váláshoz – amely szintén szorosan kapcsolódik a munka világához. A jövőben szeretnénk, ha vállalati partnerekeinket több ponton is bevonhatnánk az Karrier Iroda gyakorlatias tartalmakat közvetítő képzéseibe.


Tanácsadások, tréningek


Pályatervezési és karrier tanácsadói csapatunk évről évre több száz hallgatónak nyújt segítséget a pályaválasztást érintő kérdésekben, a végzés utáni munkaerő-piaci lehetőségek felkutatásában, a kiválasztási folyamatban való sikeres helytállásban. Fontos kiemelnünk, hogy a végzéshez közeli hallgatókat az érdeklődési irányuknak megfelelő cégek ajánlásával tudjuk segíteni. Ha szeretné cége bemutatkozását széles körben eljuttatni a hallgatókhoz, vegye fel velünk a kapcsolatot, találjuk ki együtt ennek leghatékonyabb formáit!


Két napos tréningjeinkkel (időgazdálkodás, személyes PR, önismeret, asszertív kommunikáció, konfliktuskezelés, stíluskommunikáció, projekt menedzsment, pályázatírás), olyan skilleket fejlesztünk, melyeket hallgatóink munkahelyi környezetben is eredményesen tudnak kamatoztatni. A jellemzően háromszoros túljelentkezés és a trénerek munkájára adott elismerő visszajelzések jól tükrözik a programmal való elégedettséget, a gyakorlatias, interaktív, élményalapú tanulásra való igényt.


Az elmúlt évek során számos céges partner állt rendelkezésünkre meglévő szolgáltatásaink színesítésére vagy új szolgáltatások fejlesztésére.

Visszajelzéseivel segítse munkánkat, legyen partnerünk a fejlesztésben!


Friss hírek

Friss hírek RSS

honlapra_3._12

Érdekelnek valós cégek megoldandó kihívásai? Szívesen dolgoznál egy nemzetközi diákokból álló csapatban? Szeretnél ehhez vissza nem térítendő, pénzügyi támogatást is kapni?

honlapra_3._11

Az Országgyűlés Elnöke, az Európai Uniós Ügyekért Felelős Miniszter és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője pályázatot hirdet „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel egyetemek és a főiskolák hallgatói számára.

GTK_hirlevel_boritokep_webrara_boritokep

Novemberi hírlevelünkben az aktuális nyitott pozíciók mellett számos aktuális lehetőséget szedtünk össze: Coursera kurzusok, Camp Amerika program vagy akár a EUGLOH Business Talk. Kattints a részletekért.



Kövess minket



facebook-icon3  insta-icon3  linkedin-icon3