Kötelékben – megjelent Utasi Ágnes legújabb kötete

A SZAB-székházban tartották Utasi Ágnes szociológusprofesszor legújabb könyvének bemutatóját.

Utasi Ágnes, az SZTE Bölcsészettudományi Kar Szociológia Tanszék egyetemi magántanára Kötelékben – szolidaritás-hálók és közélet című művének május 8-i bemutatóját komoly érdeklődés kísérte a SZAB-székházban. A kötetet Nagy Gábor Dániel, az SZTE BTK Vallástudományi Tanszék, valamint a Szociológia Tanszék oktatója ismertette részletesen, fejezetről fejezetre haladva. Méltatta Utasi Ágnes iskolateremtő munkásságát, kiemelte, sokat dolgozik fiatal szociológusokkal, nagy hatást gyakorol a keze alól kikerülő ifjú szakemberekre. Mint megtudtuk, ez a könyv a hatodik elem a közösségi kapcsolatokkal foglalkozó írásaiban. Nagy Gábor Dániel kifejtette, hogy a professzor asszony témaválasztása az életminőség, a kapcsolatok alakulása, a szűk elit uralma és az elesettek kilátástalansága. Könyvében Utasi Ágnes a kicsi, falusi, mikro társadalmaktól egészen a nagy, makro, európai kapcsolatokig végzett vizsgálatokat, s komplex módon egész Európát lefedő 24 ország mintáját vette alapul.

 

A kötet bemutatása után a jelenlevők kérdéseire válaszolt Utasi Ágnes. Elárulta például, megfordult az a trend, hogy a fiatalok falvakból a városokba költözzenek, ma már inkább ott maradnának a falujukban. Ha el is kell hagyniuk a települést, akkor a terveik között az szerepel már, hogy visszatérhessenek oda. Sajnálatosnak nevezte, hogy a társadalomnak csak ötöde hajlandó közéleti szerepet vállalni, és ez az ötöd vezeti az embereket. Úgy fogalmazott, ha valaki nem érzi magát elég okosnak vagy felkészültnek valamire, akkor inkább el sem mondja a véleményét, ezzel rekesztve ki magát a közéletből.

 

Üllei Kovács László

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_39

Az SZTE BTK-n 2024. július 6-án tartjuk a nyári diplomaosztót, amelyen több száz diák és hozzátartozóik vesznek majd részt. A februári eseményen egyik hallgatónknak már lehetősége volt a bemutatkozásra, és a pozitív visszajelzések tükrében ezt a hagyományt szeretnénk is folytatni: hogy egy BTK-s hallgató, oktató vagy dolgozó előadásával búcsúztassuk el a diplomájukat megszerző diákokat!


Ha tehetséges vagy valamiben és szívesen megmutatnád ezt egy több száz fős közönség előtt, olvasd el a részleteket, és jelentkezz június 9-ig!