20 éves a szegedi kommunikáció szakos képzés

Egykori hallgatóival szervez beszélgetést a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke. A 20. születésnapját ünneplő szak programján újságírók, sajtóreferensek és egyéb médiaszakemberek mesélnek munkájukról február 15-én a Szegórában.

„A hír az, hogy a vélemény szabad” – ez a mottója a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék ünnepi rendezvényének. 20. születésnapján a kommunikáció szak beszélgetést szervez egykori hallgatóival a Szent-Györgyi Albert Agorában (Szegóra).


A február 15-i rendezvényen így a résztvevők találkozhatnak a Délmagyarország főszerkesztőjével, R. Tóth Gáborral; a TV2 televíziós újságírójával, Fekete Zsuzsával vagy éppen a HVG és a SportKlub egy-egy munkatársával. Azonban a kommunikáció- és médiatudomány más területeiről is érkeznek szakemberek az ünnepi programra: az eseményen egyetemi dolgozók és a versenyszférában tevékenykedő szakemberektől is lehet majd kérdezni. A 20 éves szegedi kommunikáció szakos képzés ünnepén az egyetem rektora, Szabó Gábor és az SZTE Bölcsészettudományi Karának dékánja, Csernus Sándor is részt vesz.

Az SZTE Informatóriumába – a 15 órakor kezdődő programra – a felvételizőket és a szülőket szintén várják, hiszen a születésnapi beszélgetést nyílt hét követi majd február 18. és 22. között. Az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének programjairól további információk az egység honlapján érhetők el, az egyik közösségi oldalon pedig esemény is készült hozzá.

 

SZTEinfo


fbtl-0215-01

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

cikk_boritokepek_11

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.