DSC_7366

Szegedi középiskolákkal bővül az egyetem partnerhálózata

Tovább bővül az egyetemmel együttműködő középiskolák száma: ezúttal a szegedi gimnáziumok intézményvezetőivel egyeztetett a Szegedi Tudományegyetemet képviselő SZTE Junior Akadémia. A tizenkét iskola részvételével zajló igazgatói értekezlet célja az volt, hogy az egyetem által kínált képzések, ösztöndíjak és egyéb lehetőségek valóban eljussanak a középiskolásokhoz.

A Békés megyei igazgatói értekezlet után szegedi középiskolák vezetőivel folytatta a partnerhálózati program kiépítését a Szegedi Tudományegyetem. A rendezvényen részt vett 12 helyi iskola vezetője, emellett a Szegedi Tankerületi Központ, a Szegedi Szakképzési Centrum és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata is képviseltette magát.

DSC_7390

– Fontos, hogy tudjunk olyan tudást, tartalmat, kompetenciát átadni a diákoknak, amelyekkel valóban megállják a helyüket akár a felsőoktatásban, akár később a munkaerőpiacon. Célunk, hogy azt kapják tőlünk a középiskolások is, amire számítottak, és úgy készítsük fel őket, ahogy az elvárható velük szemben. Ennek az elvárásnak csak úgy tudunk megfelelni, ha a középiskolákkal közösen gondolkodunk, közös terveket fogalmazunk és valósítunk meg – mondta prof. dr. Gellén Klára, oktatási rektorhelyettes köszöntőjében.

– Bár a szegedi középiskolákból többségében az SZTE-re jelentkeznek a diákok, ettől még nem szeretnénk elengedni a helyi fiatalok kezét. Fontos, hogy segítsük azokat is, akiknél a továbbtanulás még nem egyértelmű jövőkép, de érettségi felkészítőkkel, önismereti és pályaválasztási tréningekkel, ösztöndíjakkal és egyéb lehetőségekkel már elérhetővé válna számukra az egyetem. Ez nemcsak az egyéni boldogulást segíti, de magasan képzett munkaerőt is jelent a térség számára – emelte ki beszédében a partnerkapcsolati hálózat kiépítésével megbízott SZTE Junior Akadémia igazgatója, dr. habil. Újvári Edit az eseményen.

DSC_7373

A partneri hálózat kiépítésével az egyetem célja, hogy a felkínált lehetőségek valóban eljussanak a fiatalokhoz. – Az együttműködés lényege, hogy közvetlen szakmai kapcsolat alakuljon ki az iskolák és az SZTE között, és megtaláljuk azokat a megoldásokat, amelyekkel a programjaink beépíthetők az intézmények mindennapjaiba, és valós támogatást jelentenek a diákok számára – fejtette ki prof. dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke.

DSC_7381

A rendezvényen bemutatkozott többek között az egyetemmel partneri kapcsolatban álló Coursera, mely a világ legnagyobb online oktatási platformja, ahol a legjobb egyetemek – köztük például a Yale, a Michigani Egyetem, és olyan vállalatok, mint a Google és az IBM – 19 nyelven kínálnak közel 4 ezer kurzust. Ez a lehetőség már nemcsak az SZTE-s hallgatók és dolgozók, hanem az egyetemet első helyen megjelölő középiskolások számára is elérhető lesz – derült ki a tájékoztatóból.

A Coursera mellett az SZTE Junior Akadémia által a középiskolások számára biztosított önismereti és munkaerőpiaci készségfejlesztő tréninget is bemutatta a képzést vezető Szilágyi Annamária és Kovács László, míg a pályaválasztási tanácsadás lehetőségeiről Fazekas Melinda tartott tájékoztatót az intézményvezetőknek.

DSC_7436

A rendezvény kerekasztalbeszélgetéssel zárult, ahol a résztvevők az együttműködés fejlesztéséről tárgyaltak.

Fotó és szöveg: Borbola Lilla, SZTE Junior Akadémia


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Tóth EnikőTóth Enikő – ÁOK – orvos

Szeretem Szegedet, nagyon barátságosak az emberek. A TIK-ben jó tanulni, ugyanis a hatalmas babzsákok, a klíma és a jó internet miatt kényelmesen lehet itt eltölteni a hosszú órákat. Szerintem nagyon színvonalas a képzésünk is, és egy versenyképes diplomát fogunk kapni. Élvezzük, hogy gyakorlatias az oktatás.






Kocsik EdinaKocsik Edina – BTK – anglisztika

Szerintem Szeged sokkal barátságosabb város, mint Pest. Nagyon közvetlenek az emberek, és mindenhol ismerősökkel találkozok. Tetszik, hogy az egyetem elkötelezett a környezettudatosság iránt. Emellett az oktatás színvonala is kiemelkedő a hazai egyetemek viszonylatában is.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *