Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A mű­vé­szek Mo­zart, Schu­bert, Liszt, Brahm­s, De­bus­sy, Ra­vel, Bar­tók és Stravin­sky nagy­sza­bá­sú mű­vei mel­lett már szá­mos kor­társ da­ra­bot is be­mu­tat­tak mo­dern ze­nei fesz­ti­vá­lo­kon. Az ok­tó­ber 19-i ju­bi­le­u­mi kon­cer­ten a Bur­ney-s­zoná­ta és Ra­vel hí­res nagy­ze­ne­ka­ri Spa­nyol rap­szó­di­á­já­nak szer­zői át­ira­ta elő­ször csen­dült fel elő­adá­suk­ban – nagy si­ker­rel. „Mind­ket­tőn­ket meg­le­pett, hogy mi­lyen nagy tet­szést ara­tott Ra­vel, mert egy nagy­ze­ne­ka­ri mű zon­go­ra­át­ira­tát ad­tuk elő, en­nek el­le­né­re na­gyon ked­ve­ző­en fo­gad­ták” – mond­ta el la­punk­nak Zsig­mond Zol­tán.
Kér­dé­sünk­re, hogy men­­nyi­re meg­be­csült a zon­go­ra, a mű­vész úgy re­a­gált: at­tól függ, mi­lyen zon­go­ris­ta ját­szik raj­ta. „Ami­ó­ta a zon­go­ra nagy­já­ból 150-200 éve el­fog­lal­ta he­lyét, az­óta tö­ret­len a nép­sze­rű­sé­ge. Úgy ér­zem, hogy a kö­zön­ség azon ré­sze is, amely nem zon­go­ris­ták­ból áll, töb­bé-ke­vés­bé be­ava­tott­ként szem­lé­li a zon­go­rá­zást, ami an­nak kö­szön­he­tő, hogy na­gyon sok­fé­le ze­nét ír­tak zon­go­rá­ra, vi­zu­á­li­san egy­sze­rű­en lát­juk a zon­go­ris­ták ke­ze­it, szin­te lát­szó­dik, ho­gyan ’készül’ a da­rab, ami rop­pant iz­gal­mas le­het a kül­ső meg­fi­gye­lők­nek” – ma­gya­ráz­ta Zsig­mond Zol­tán. „Na­gyon nép­sze­rű a gye­re­kek kö­ré­ben is, so­kan ta­nul­nak zon­go­ráz­ni” – tet­te hoz­zá.
A mű­vész és fe­le­sé­ge ál­tal elő­a­dott négy­ke­zes da­ra­bok kü­lö­nös fi­gyel­met ér­de­mel­nek. „Elő­ször is, mint min­den mu­zsi­kus­nak, alap­ve­tő­en jó ze­nei ké­pes­sé­gek kel­le­nek a négy­ke­ze­sek­hez. Ami spe­ci­á­li­san a zon­go­rá­hoz kell, az egy olyan­faj­ta ha­son­ló gon­dol­ko­dás­mód, ha­son­ló zon­go­ra­tech­ni­ka, amely csak na­gyon ne­he­zen és hos­­szú évek alatt va­ló­sul meg iga­zán ma­ra­dék­ta­la­nul” – árul­ta el a zon­go­ris­ta. Mint mond­ta, két, egyéb­ként kü­lön-kü­lön ki­tű­nő, de ös­­sze­szo­kat­lan zon­go­ris­ta nem va­ló­szí­nű, hogy tö­ké­le­te­sen tud együtt ját­sza­ni. „Fé­lig tré­fá­san azt szok­ták mon­da­ni, hogy akik együtt négy­ke­ze­sez­nek, azok­nak egy­szer­re dob­ban a szí­vük. És va­ló­ban: ha­son­ló vér­mér­sék­let, ha­son­ló tem­pe­ra­men­tum, gon­dol­ko­dás­mód és nem utol­só­sor­ban ha­son­ló kép­zett­ség kell hoz­zá” – so­rol­ta Zsig­mond Zol­tán. Ezért is van az, hogy ál­ta­lá­ban vagy ik­rek, vagy test­vér-, il­let­ve há­zas­pár­ok tud­nak jól együtt ját­sza­ni. Pap Éva és Zsig­mond Zol­tán már a kö­zép­is­ko­lá­tól kezd­ve ugyanazoktól a ta­ná­rok­tól ta­nul­tak. „Még di­ák­ko­runk­ban kezd­tünk fog­lal­koz­ni a négy­ke­ze­sek­kel” – me­sé­li a zon­go­ra­mű­vész. „Eze­ket per­sze min­den zon­go­ris­ta sze­re­ti ki­pró­bál­ni, és úgy tűnt, nem­csak az élet­ben pas­­szo­lunk egy­más­hoz, ha­nem a hang­szer mel­lett is. Ter­mé­sze­te­sen a Ze­ne­aka­dé­mi­án ki­tű­nő ta­ná­ra­ink vol­tak, akik­től en­nek a szak­má­nak a kü­lön­le­ges­sé­ge­it is el­sa­já­tít­hat­tuk. Olyan mó­don kell gon­dol­kod­nia az em­ber­nek, hogy azért is fe­le­lős­sé­get kell vál­lal­ni, aki mel­lett ül, nem csak a sa­ját ma­ga ke­ze­i­ért” – ál­lít­ja Zsig­mond Zol­tán.
Jö­vő­re is tar­ta­ná­nak egy ha­son­ló kon­cer­tet, amely­ről csak annyit árult el a mű­vész, hogy „egé­szen ext­ra dol­gok­kal” ké­szül­nek, és olyan da­ra­bok ke­rül­nek majd elő, ame­lye­ket a sze­ge­di kö­zön­ség ed­dig még egy­ál­ta­lán nem hall­ha­tott, leg­alább­is ilyen for­má­ban. 2011-ben egyéb­ként két­zon­go­rás es­tet szer­vez­né­nek.

Arany Miháy