KUTATOK_EJSZAKAJA_47

Volt hallgatóinkat köszöntöttük – Díszdiploma átadó ünnepség a szegedi bölcsészkaron

A régi hagyománynak megfelelően a kari vezetőség idén is díszokleveleket adott át az 50, 60 és 65 éve végzett bölcsészkari hallgatóknak. Szeptember utolsó szombatján több, mint harminc volt diák, hozzátartozóik, a kar vezetősége és a Hallgatói Önkormányzat testületi tagjai töltötték meg az Auditorium Maximumot. A résztvevőket Prof. Dr. Gyenge Zoltán, a kar dékánja és Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötték, majd a díszdiplomák átadása után Balázs Dániel, a BTK HÖK alelnöke tolmácsolta a jelenlegi hallgatók gondolatait. Az ünnepség végén Baka Istvánné Ökrös Tünde foglalta össze a díszdiplomások élményeit.


Karunk életében minden évben fontos időpont a szeptember végi szombati nap – a Dékáni Hivatal és a Hallgatói Önkormányzat munkatársai nagy izgalommal készülődnek a volt hallgatók fogadására. Az eseményre az öregdiákok is nagy szeretettel érkeznek, hisz sokan több évtized után ilyenkor találkoznak újra volt szak- és csoporttársaikkal. Az ünnepség alkalmával a 65 éve végzetteknek vas, a 60 éve végzetteknek gyémánt, míg az 50 évvel ezelőtt tanulmányaikat befejezőknek arany díszoklevelet ad át a kar dékánja. Az idei rendezvényen harmincöten tudtak jelen lenni, de a távolból további 29 volt hallgatót köszöntöttünk. Az átadó után állófogadás várta az ünnepelteket.


Az eseményről az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék SzemeSZTEr című magazinműsora készített anyagot, amely az alábbiakban megtekinthető.



Friss Hírek

Friss Hírek RSS

cikk_boritokepek_11

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.