Doktorandusz Kutatóúton - Forráscsoportok Kamarakonferencia


DoktoranduszKutatouton


A Doktoranduszok Országos Szövetsége célja a hazai doktori hallgatók összefogása egy tudományos közösségben (jelmondata: "Közösség a tudományért"). Az érdekképviseletet ellátó doktorandusz önkormányzatok mellett a DOSz tudományos osztályainak célja olyan fórumok teremtése, amelyek keretében a doktori hallgatók tudományos kutatásai szakspecifikus közösségekben bontakozhatnak ki. A Történelem- és Politikatudományi Osztályban a történeti, politikatudományi és kultúratudományos témákkal foglalkozó hallgatók, fiatal kutatók tömörülnek, és kapnak teret a bemutatkozásra workshopok, konferenciák keretében.

A Doktorandusz Kutatóúton hagyományosan a TePO évzáró rendezvénye, ahol az osztály tagjai (doktori hallgatók, doktorjelöltek) egy kijelölt koncepció mentén mutatják be kutatásaikat társaiknak, és az érdeklődő közönségnek.
2016-ban is Szeged és a Móra Ferenc Szakkollégium adott otthont a rendezvénynek, melynek akkori témája a módszertan volt. Idén azokat a forrásokat veszik górcső alá, amelyekkel egy történész, politológus vagy néprajzos fiatal kutató dolgozik. Az idei év különlegessége, hogy a szervezet teret ad olyan alap- vagy mesterszakos hallgatóknak is, akik a fent említett témákban kutatnak, és ÚNKP-ösztöndíjasok, vagy maguk is doktori tanulmányokra készülnek. Ennek célja részben a tudományos utánpótlás biztosítása, és a további tanulmányokhoz, kutatásokhoz segítség nyújtása a fiatalabb generáció számára.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/207125193406746/

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_39

Az SZTE BTK-n 2024. július 6-án tartjuk a nyári diplomaosztót, amelyen több száz diák és hozzátartozóik vesznek majd részt. A februári eseményen egyik hallgatónknak már lehetősége volt a bemutatkozásra, és a pozitív visszajelzések tükrében ezt a hagyományt szeretnénk is folytatni: hogy egy BTK-s hallgató, oktató vagy dolgozó előadásával búcsúztassuk el a diplomájukat megszerző diákokat!


Ha tehetséges vagy valamiben és szívesen megmutatnád ezt egy több száz fős közönség előtt, olvasd el a részleteket, és jelentkezz június 9-ig!